Képviselőházi irományok, 1892. III. kötet • 51-95. sz.

Irományszámok - 1892-86. Törvényjavaslat, a koronaérték megállapitásáról

86. szám. 227 tőke gyorsabb forgalmának akadályát képezni. Nem fogja képezni az akadályt pedig azért, mert ma a valuta rendezetlensége magát a töké állagát veszélyezteti s az elhelyezett tőkék bármikori gyors visszavonhatását teszi lehetetlenné, mert minden tőkemozgósitást kell, hogy valutaszámitás előzzön meg. Daczára azonban ezeknek a jelenségeknek, a melyek mind a mellett szólanak, hogy képesek leszünk az egyszer beszerzett aranykészleféket megtartani, sőt gyarapítani is, ezt a czélt sikeresen csak ugy tudjak elérni, ha megfelelően szabályozott oly jegybankintézetünk leend, a mely egyfelől képesítve van arra, hogy a rendezés mivelete alatt a kormányt hathatósan támogassa, másfelől erejében és szervezetében biztosítékokat nyújt arra nézve, hogy annak a fontos szerepének, a mely neki a rendezett állapotok fentartása körül jut, teljesen meg fog felelni. Jegybankügyünk mindkét irányban alapos revisiót igényel. A most előterjesztett törvényjavaslatok keretében azonban egyelőre csak a bank alapszabályának 87. csikké igényli azt a kiegészítést, amely az aranyérték behozatalából következik. A helyes bankpolitika inaugurálását biztosító többi, felette fontos kérdés tisztázása iránt a tárgyalások folyamatban vannak, arra nézve a készfizetések fölvétele idejében kell majd végleges megállapodásra jutni. Még csak egy előfeltételről, jobban mondva a valuta okszerű rendezésének egy mellőzhetlen előzményéről kívánok megemlékezni, s ez a pénzhelyettesítő eszközök szabályozásának kérdése. Közgazdasági életünknek egyik legkiáltóbb hátrányát képezi, hogy a kötelezettségek kevés kivétellel leginkább készpénzzel elégíttetnek ki. Ennek hátrányai nemcsak abban nyilvánulnak, hogy az egyes kötelezettségek lassabban nyernek kielégítést, mintha a kölcsönös leszámolás vagy az u. n. pénzhelyettesitők általi fizetés is szokásos lenne, xhanem másik oldalról abban is, hogy a gazdaság igen jelentékeny nem gyümölcsöző tőkéket kénytelen készletben tartani, a mi kétségtelenül egészben véve magának a közgazdaságnak válik roppant hátrányára. Ha az osztrák-magyar bank szépen fejlődő giroüzletétől, egyes bankok folyószámlaleszámitolásaitól és a postatakarékpénztár clearingüztetétől eltekintünk, a kölcsönös leszámolás jelenségeivel alig találkozunk. Az emiitett intézmények gyors fejlődést mutatnak ugyan, de a mellett, hogy a leszámolás csak a szorosabb értelemben vett kereskedelmi körökre szorítkozik, ez a fejlődés nem áll arányban a gazdasági élet ez irányú növekvő igényeivel. Még kevésbé tudnak az u. n. pénzhelyettesitők tért foglalni; a cheque-ek, kamatozó pénztárjegyek és egyéb utalványok, a melyek mindannyian arra szolgálnak, hogy a forgó töke állandó gyümölcsözését tegyék lehetővé, nálunk annyira idegenek, hogy még az arra első sorban hivatott kereskedelmi körök által sem vétetnek igénybe. Alig tévedek, ha Magyarországban 25—30, az egész monarchiában 120 millióra teszem azt a készpénzösszeget, a mely az egyesek pénztári készletét képezi, gyömölcsözetlenül hever, sőt biztonság tekintetében is sokszorosan veszélyeztetve van, holott ezek a tőkék legalább túlnyomó részökben akként lennének elhelyezhetők, hogy a forgalom igényeinek kielégítése mellett kamatoznának is s a közgazdaság egész pénzkészletének növelésére szolgálnának. Az a hiány, a mely pénzeszközeinkben ujabban tapasztalható, s a mely kétségtelenül emelöleg hat a kamatlábra, apasztólag pedig az állami értékek árfolyamára, nem kis részben arra a sajnos jelenségre vezethető vissza, hogy a pénzhelyettesitők nálunk általánosságban elterjedni nem tudnak, Ez a baj pedig nem hogy apadna, hanem mindinkább növekszik. A fejlődő gazdaságnak mindinkább több pénzeszközre van szüksége, a természetbeni cserét, a természetbeni fizetéseket mindinkább a készfizetések váltják fel, az egész gazdaság átalakulóban van, a naturálgazdaság átmegy a pénzgazdaságra, s a technika s az ipar haladásá, , . 29*