Képviselőházi irományok, 1892. II. kötet • 24-50. sz.

Irományszámok - 1892-24. Törvényjavaslat, a sommás eljárásról

54 24. szám. A hatáskörnek tervbe vett kiterjesztése, mely az 1877: XXII. t.-cz. módositása folytán a járásbíróságokra nézve be fog állani; nem szabad, hogy a peres eljárás reformjának akadályául szolgáljon. A felebbezésnek ilyen esetekben és ügyekben való megengedése folytán a jogosvoslatok száma tetemes mérvben felülhaladná a járásbíróságok Ítélete ellen eddigelé használt jogorvos­latok számát. A törvényszékek mai összaíkotásukban az ilyen felebbezések ellátására képtelenek vol­nának. S az értékhatár megvonása nélkül a törvényszéki bírák létszáma szaporításának szük­sége évről-évre beállana és e mellett maguk a törvényszékek azon fontos polgári peres teendők elvégzésében gátoltatnának, a melyek hatáskörükbe vannak utalva. De a legkárosabb vissza­hatással volna ez még a büntető jogszolgáltatásra is, mert annak nagymérvű lassítását már az első fokon maga után vonná. A javaslat, daczára annak, hogy a felebbezés tekintetében a jelzett értékhatárt meg­állapítja, mégis azon jogorvoslati rendszerrel szemben, mely az 1877: XXII. t.-cz.-ben foglal­tatik, lényeges változást eredményez. Mert míg az idézett t.-cz. 11. §-ában meghatározott kisebb polgári peres ügyek nagy­része olyan természetű, hogy a per tárgyának értéke 50 frtot tetemesen meghalad és a feleb­bezés jelenleg mégis ki van zárva, a javaslat értelmében az ilyen nagyobb értékű ügyekben ezentúl a szóbeliség elvein nyugvó felebbezésnek van helye. De még azon esetekre is, melyekben a felebbezés ki van zárva, a javaslat megfelelő jogorvoslatról gondoskodott és sokkal tágabb jogvédelmet nyújt, mintsem az volt, melyet az 1877: XXII. t. czikkben szabályozott semmiségi panasz a jogkereső közönségnek nyújtani képes volt. A felebbezés értékhatára kettős kivételt nyerend: az egyik azon perekre vonatkozik, a melyek eddigelé az 1881: LIX. t.-cz. 6. §-a és az 1868: LIV. t.-cz. 44. §-a alapján kizárólag egyrészt a törvényszékek — mint birtokbiróságok — másrészt a telekkönyvi hatóságok hatás­körébe voltak utalva. A másik kivételt azon örökösödési perek képezik, melyek az 1868: LIV. t.-cz. 37. §-ában vannak felemlítve. Az ilyen perekben a felebbezést értékre való tekintet nélkül meg kellett engedni, és ezen kivételes intézkedés indokai a javaslat illető szakaszainál részletesen elő vannak terjesztve. A járásbíróság hatáskörének ezen javaslatban eszközölt kiterjesztése, nem szolgálhat okul arra nézve, hogy a felebbezési értékhatár ne egységesen, hanem az ügyre való tekintettel külön­külön állapitassék meg. ^Mert nem tartottam megfelelőnek — a fentemiitett kivételtől eltekintve — az értékhatár megállapítását az ügy magánjogi természetéhez kötni. Azon általános szempontok, melyek a jogorvoslatnak megszorítását javasolják, ha bizonyos értékben nyernek kifejezést, az alapul szolgáló magánjogi viszonyt rendező törvénytől lehetőleg függetlenitendők. A járásbíróság hatásköre, a mint azt a jelen javaslat 1. §-a megállapítja, ugy az érték, valamint azon érdek tekintetében, a mely a per tárgyához fűződik, a legkülönbözőbb természetű ügyeket öleli fel. De az ügyeknek ezen különböző neme és azoknak változó értéke a feleb­bezési eljárás megállapítása szempontjából egy közös ismérvvel bir, és ez az ügynek aránylag kis értéke, a melyet a perek túlnyomó nagy számában összhangzásba kell hozni, a jog érvénye­sítésével egybekapcsolt azon terhek és költségekkel, melyek a jogkereső közönségre jogai érvényesítése alkalmából hárulnak. Ha a törvényhozás a polgári eljárás reformja alkalmából a perek nagy számára nézve, a melyek a járásbíróság előtt indíttatnak meg, széles alapon nyugvó jogorvoslati rendszert

Next

/
Oldalképek
Tartalom