Képviselőházi irományok, 1892. II. kötet • 24-50. sz.

Irományszámok - 1892-32. A pénzügyi bizottság jelentése, a földmivelésügyi ministerium 1892. évi állami költségvetéséről

232 32. szám. eredményét az előirányzat helyességének megítélésére egymagában elegendőnek nem tartja. Nemcsak azért, mert az évenkinti zárszámadási eredmények nagy eltéréseket mutatnak fel, — mert már például az 1889. évi zárszámadás tiszta jövedelemként 2,982.100 frtot mutat fel, —• tehát 280.000 írttal többet, mintáz 1892. évi előirányzat, — és igy ha ezen két legutolsó zár­számadási eredmény átlagát veszszük, mely 2,680.000 frtot tesz, — ez már az előirányzat helyességét indokoltabbá teszi, — hanem azért is, mert az előirányzat megállapításánál nem szabad figyelmen kivül hagyni azon factorokat sem, melyek a múlt évek eredményeinek léte­sítésénél még nem léteztek, és hatásukat a jövedelem szaporítására csak a jövő 1892. évben fogják gyakorolni. Ilyenek azon újonnan létrejött szerződések, melyek alapján az ungvári főerdőhivatal, a bustyaházi erdőhivatal és kolozsvári erdőigazgatóság kerületeiből az államvasutak részére szállítandó nagyobb mennyiségű, eddig még értékesíthető nem volt bükk tűzifa eladásából tetemes ujabb jövedelem várható, — valamint az államvasutakkal kötött azon szerződés is, mely szerint 1892-től kezdve 300—400.000 bükk-talpfa elárusítható leend; — és ha már egyrészt ugy a múlt évi zárszámadások eredményének átlaga, valamint másrészt minister urnák a bizottság előtt tett azon kijelentése, hogy az ez idei 1891. évi bevételek is ugy haladnak, hogy az előirányzott összeg elérhető lesz, — az ez idén előirányzott tiszta jövedelmet teljesen helyesnek tüntetik fel, ugy annak 1892. évre 119.125 frttal fokozott előirányzata az új ténye­zők hatásának figyelembevétele mellett eléggé indokoltnak tekinthető. Mindezeknél fogva a bizottság a kiadás és bevétel előirányzatánál felállított arányt elfogadhatónak tekintvén, ugy a bevételi, valamint a kiadási előirányzatokat elfogadásra ajánlja. Ezen czímnél felemlíti a bizottság, miszerint minister ur az 1884, évi XXVI. t.-cz. értelmében költségvetésének indokolásában jelentést tesz az erdővásárlási alap állapotáról. A bizottság ezen jelentésből azon meggyőződést merítvén, hogy ezen alap törvényszerűen kezeltetik, azt ajánlja a t. háznak, hogy minister urnák ezen jelentését tudomásul venni méltóztassék. 3. czím. Erdöfelügyelöségek. 1892. évre előirányoztatik . 117.000 frt. Ugyanannyi, mint 1891. évre. ', A bizottság a\ előirányzott összeget elfogadásra ajánlja. 4. czím. Országos erdei alap. 1892. évre előirányoztatik: Kiadás 100.000 frt. Bevétel . 100.000 » Mind a kiadási, mind a bevételi előirányzat az 1891. évit 25.000 frttal haladja meg. A bevételi előirányzat emelését részint az alap tulajdonát képező értékpapír-állomány növekedésének megfelelő nagyobb kamatösszegek, részint az erdőőri szakiskolák kezelése alatt levő birtoktárgyak nagyobb jövedelmezősége, részint az erdőrendészeti áthágások és erdei kihágások után befolyó nagyobb büntetés- és bírságpénzek okozzák, — mig a kiadási többlet az erdősítésekre'és kopár területek befásitására, — az országos erdei alap dotatió­jának emelésére, — az állami közérdekből szükséges erdősítésre és államsegélyre, valamint egy új erdőőri szakiskola felállítására fordítandó összegeknek eredménye. A bizottság ugy a kiadás, valamint a bevételre előirányzott 100—100.000 frtot elfoga­dásra ajánlja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom