Képviselőházi irományok, 1892. II. kötet • 24-50. sz.

Irományszámok - 1892-24. Törvényjavaslat, a sommás eljárásról

112 24. szám. Ezen tagadhatlanul jogosult ellenvetés daczára, melyet azonban nem szabad túlozni, a javaslat nem tud jobb harmadfokú perorvoslatot ajánlani. Egyrészről ugyanis a ténykérdés kétszeres tárgyalása és eldöntése általában elegendőnek tekinthető és a ténykérdés harmadszori közvetlen szóbeli tárgyalása, ha alapos akar lenni, aránytalan nehézségbe kerülne és a feleknek és az államnak aránytalan költséget okozna. Másrészről pedig egy jogorvoslat, a mely a tényés jogkérdés szétválasztásának nehézségét elkerüli, csak a semmiségek, azaz az in abstracto, tudniillik a fenforgó ügy felülbírálása nélkül felismerhető törvényellenességek constatálására szorítkozhatnék, tehát a franczia semmiségi panasznál is szűkebb körben mozogna. Ez pedig legalább nálunk, a mi tapasztalataink szerint, nem képezné elég biztositékát a helyes igazságszolgáltatásnak és nem elégíthetné ki a felek jogos érdekét. Másodrangú kérdés, hogy ne fogadjuk-e el a franczia semmiségi panasz rendszerét annyiban, hogy a felülvizsgáló biró, ha a panasznak helyet ad, a megsemmisítésre szorítkozzék. Mert abban az irányban, hogy a felülvizsgálat csak a törvény kifejezett intézkedésének megsértésére és nem egyszersmind a szokásjog, vagy a törvény úgynevezett szellemének megsértésére is legyen alapitható, kétségtelen, hogy nem volna helyes nálunk a franczia rendszert követni. A mi a puszta megsemmisítést illeti, ugy ez ellen szól mindenekelőtt az, hogy a jogorvoslat ily berendezése azt hozná magával, hogy a fél panaszában a törvénysértést tüzetesen megjelölje, és hogy a felülvizsgáló biró csak ezen megjelölt törvénysértésre szoritkozhassék. A fél tehát, ha még annyira igaza volna is, pervesztes lenne, ha a megsértett jogszabályt nem helyesen jelölte meg, illetőleg formulázta. E formalismus nem volna sem a mi, nagyrészt még nem codifikált jogunknak, sem pedig népünk jogérzetének megfelelő és nem is volna méltányos akkor, a midőn bíróságaink is tévednek az alkalmazandó jogszabályban. A végén is a fél nem a biró ellen, hanem ellenfele ellen keresi a törvény által biztosított jogát. Már pedig, ha egyszer megengedjük, hogy a felső biró hivatalból vizsgálja a megtámadott ítélet jogszerűségét: akkor elvesztettük a megsemmisítésnek azt az egyedüli számbavehető előnyét, hogy az a felső biró részére munkakiméléssel jár. De eltekintve ezektől, kétségtelen, hogy egy ítéletnek megsemmisítése nem volna pártolható abban az esetben, midőn annak indokolása ugyan helytelen, de rendelkezése más indokokból megfelelő. A felső bírónak tehát mindenképen meg kell vizsgálni, hogy az ítélet más jogszabály alapján nem tartható-e fenn és természetesen tisztában kell lennie azzal is, hogy mi volna a megfelelő határozat. Ha alaposan akar eljárni, nem tehet másként, különösen magánjogi vitákban, a hol mondhatni, hogy a jog az esetben rejlik és különösen nálunk, a hol kiválóan áll az, hogy a biró nemcsak jogot alkalmaz, hanem talál is. És ha a felső biró már annyira kénytelen menni, akkor ugyanazzal a fáradsággal ki is mondhatja a helyes eldöntést, a melyet — ha alaposan akar eljárni — az alsó bírónak az indokolásban úgyis mintegy utasításba kellett volna adnia. A főeltérés, a mely a javaslat és a német bírod, perrend revisioja között van, az eljárásra vonatkozik. A n. bir. perrend szerint a szóbeliség a revisionalis eljárásban is kötelező, — a javaslat szerint azonban — ugy a mint a franczia cassationalis eljárásban és az osztrák javaslat revisionalis eljárásában is — csak facultativ. Ezen szabályozás oka abban rejlik, mert a revisionalis eljárásban már csak arról van szó, hogy a másodbiróság előtt megállapított tényállásra a helyes jogszabály alkalmaztassék. Már most a jogszabályt, mint a másodbiróság előtt megállapított tényállást, illetőleg az azt tanúsító bírósági iratok tartalmát a felülvizsgáló biró mindenképen hivatalból tartozik figyelembe venni. A felek szóbeli előadása tehát itt már nem képezheti a birói cognitio alapját és azért nem is volna következetes a szóbeli előadást oly elbánásban részesíteni és azt ugy megkívánni, mintha a cognitio kizárólagos alapját képezné. És nem is volna méltányos a feleket a nélkülözhető szóbeli tárgyalás költségeivel terhelni és részükre a felülvizsgálatot ok nélkül megnehezíteni. A szóbeliség már az első és másodbiróság