Képviselőházi irományok, 1892. I. kötet • 1-23. sz.

Irományszámok - 1892-4. Törvényjavaslat, az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásáról

30 4. szám. A posta- és távirdánál alkalmazott szolgák fizetésének minimuma azért állapittatik meg a többiekénél nagyobb összegben, mert ez a mai állapot, azonkívül ezeknek a szolgáknak különleges alkalmazására is tekintettel kellett lenni. III. A III. fejezetbe fölvett vegyes intézkedések közül a 13. §. az illetmények utalványozásánál ma is jobbára követett elvi alapon kivánja az utalványozás módját egyrészt átalánositani s másrészt a ma sok kivételes esetben eltérő eljárást egyszerűbb alapokra fektetni. Miután az ebben a §-ban foglalt rendelkezések ugy a jelenleg fennálló szabályok elvi határozmányainak, mint a méltányosság és czélszerüség követelményeinek megfelelnek, azokat már azért is elfogadtatni kérem, mert lényegesen könnyíteni fogják az utalványozási és elszámolási eljárást. A 14. §-nak azt a rendelkezését, hogy fizetésfelemeléseknél csakis a fizetésnek szolgálati díj alá vont többlete mentes a kereseti adó alól, egyrészt elvi szempontból tartom szükségesnek, mert alig indokolható az, hogy ha valaki fizetésfölemelésben részesül, azon a czímen, hogy a többletből szolgálati díjat fizet, az egész fizetés, tehát annak szolgálati díjjal nem terhelt része is, adómentesnek tekintessék, de szükségesnek tartom másrészt különösen pénzügyi szempontból, mert e nélkül, különösen az átmeneti időben, a kereseti adóból eredő bevétel lényeges csorbulást szenvedhetne. Végül felemlítem, hogy miután már az 1885. évi XI. törvényczikk alkotásakor czélba volt véve, hogy a nyugdíj-kedvezményekkel szemben a szolgálati díjak emeltessenek, — csakhogy akkor ennek a tervnek keresztülvitele a fizetésemelésnek idejére halasztatott, — most, a fizetések általános szabályozásakor, a szolgálati díj emelése helyett a szolgálati díj által nem érintett fizetés adókötelezettségének ma fennálló törvényeink szellemének is megfelelő biztosítását a méltányosság legkisebb sérelme nélkül keresztülvihetőnek tartom. Az 1875. évi XXIX. törvényczikk 27. §-a szerint az állami tisztviselők hivatalaik után járó jövedelmeikre nézve a községi adótól mentesek. A javaslat 15. §-ában ez a törvényes intézkedés annyiban terjesztetik ki, hogy a fizetés általában úgy a törvényhatósági, mint a községi adó alól — ideértve az 1890. évi I. t.-cz. alapján szedett útadót is — mentesittetik. A §. második és harmadik bekezdése ma is érvényes törvényes intézkedéseknek az eddigi lakpénz helyébe lépő új illetményre való kiterjesztését foglalja magában. A 16. §. törvényesiti az eddigi gyakorlatot, a mely szerint az állami alkalmazottaknak fizetésre való igényéből eredő követelések eldöntésére az illető tisztviselő legfelső administrativ hatóságát jelenti ki illetékesnek. A 17., 18. és 19. §-ok magukban foglalják a törvény életbeléptetésével járó átmeneti intézkedésekre vonatkozó elvi határozmányokat. E szakaszok elseje megállapítja azokat az elveket, a melyeket a ministertanácsnak követni kell, a midőn a javaslat 1. §-ában kért felhatalmazás alapján a tisztviselői állásokat a rangosztályokba sorozandja. A §. 1. és 3. pontja a szerzett jogok épségben tartását czélozza s ez által a czél által indokolva is van. A 2-ik pontban foglalt rendelkezés — a melyre a következő §. indokolásánál visszatérni lesz szerencsém — azért szükséges, mert, habár irányadónak állítjuk fel, hogy mindenki lehetőleg mai állásának rangosztályát tartsa meg, ennek az elvnek következetes alkalmazása egyes esetekben az illetmények aránytalan emelését okozná s így egyes állásokat a mainál alacsonyabb osztályba kell soroznunk, de ez az alábbsorozás a mainál csak egygyel alsóbb osztályba történhetnék. A 4. pontra nézve bátor vagyok arra utalni, a mit a mai XII. napidíjosztály megszüntetésére nézve az 1. §-nál volt szerencsém kifejteni. A §. 5. pontja az egy- és ugyanabba a rangosztályba sorozott, ugyanazon szakbeli állásban alkalmazottaknak lehetőleg egy összesített létszámba való foglalását rendeli el. Ez az intéz-