Képviselőházi irományok, 1892. I. kötet • 1-23. sz.

Irományszámok - 1892-4. Törvényjavaslat, az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásáról

4. szám. 23 A mi az illetmények absolut mérvét illeti, az első feladat annak a határnak a megállapitása,, a meddig tisztviselői fizetések emelésénél általában, s pénzügyi viszonyaink figyelembevételével nálunk különösen, elmehetünk. Habár az állam anyagilag roszszabb existentiát nyújt alkalmazottainak, mint a magános, az állam szolgálatát még mindig nem szivesen cserélik fel, hacsak nem jóval nagyobb vagyoni ellenszolgáltatás ellenében, — magán alkalmazással. Az által, hogy az állam az ő alkalmazottait nemcsak fizeti, hanem őket szolgálatképtelenség esetén ellátja, sőt hozzá, tartozóikról is gondoskodik, oly állandó viszonyba lép velők, hogy, hacsak méltánytalanok nem akarnak lenni, munkaadójoktól szerényebb mérvű javadalmazást kívánhatnak csak, mint a magán alkalmazottak, a kiknek az állásváltoztatás esélyeivel is kell számolniok. Nem hagyható továbbá figyelmen kivül az a körülmény sem, hogy az állami tisztviselőkkel egy társadalmi osztályba sorozható egyes egész osztályok jövedelme általában nem emelkedő, hanem inkább csökkenő irányt mutat. A társadalmi ellentétek fokozásához s a tisztviselő részére megkövetelendő tisztelet csorbitásához járulna az, a ki túlmagas mérvben állapitaná meg a közszolgáltatásokból fizetett tisztviselői illetményeket. De nemcsak ez a két általános szempont az, a mely az illetmények megállapításánál megszabja a határt fölfelé, hanem van egy különös, nálunk nem eléggé hangsúlyozható socialpolitikai tekintet, a melyet a kérdés megoldásánál figyelmen kivül nem hagyhatunk. Ez az igényeknek mértéken fölüli folytonos növekedése, bizonyos általános törekvés a vagyoni erőn túl költekezni. Valóságos társadalmi baj ez s következéskép, ha már az egyenes intézkedés a baj elharapódzása ellen az állam hatalmi körén kivül esik, még sem lenne megengedhető, hogy maga az állam hozzon egy nagy társadalmi osztályt abba a helyzetbe, hogy igényei mértéktelenül fokoztassanak. Ha azonban mindezek az elméleti szempontok nem is lennének figyelembe veendők, az állam pénzügyi helyzete az, a mely a fizetések mértéken túl való emelését lehetetlenné teszi. Az emelés nálunk csak igen szerény lehet, s nemcsak alul maradnak a javasolt illetmények azon a mértéken, a hol túlmagasaknak mondhatók, hanem financiális korlátoltságunk miatt magával ezzel a fizetésemeléssel a tisztviselők viszonyain nem is segíthetünk. Mellőzhetien lesz oly intézkedések megtétele, a melyek a tisztviselőnek, a ki tisztán pénzben kapja járandóságát, az olcsóbb megélhetést lehetővé teszik. Ide tartoznék első sorban a főváros, azután a jelentékenyebb vidéki városok élelmezési ügyének okszerű szabályozása. Ily intézkedéseket, a melyek foganatba vétele iránt a tanulmányok már is megindittattak, nemcsak általában a gazdasági fejlődés követel, hanem követeli azokat az a körülmény is, hogy ezek az intézkedések igen becses segédeszközeivé válhatnak a tisztviselők megélhetési viszonyainak biztosítására irányuló törekvésnek. Hiába emeljük az illetményeket, ha az élet nagyobb mérvben s pedig mesterséges utón drágul, mint a mily mérvben mi nyújtjuk a segédeszközöket, rövid idő múlva a mai válságos helyzet még nagyobb arányokat öltve ismét előállana. Mig az illetmények absolut mérvének megállapításánál az imént előadott szempontok szabták meg a határt, az illetmények viszonylagos mérvének tervezésénél először is az a gyakorlati tekintet érvényesült, hogy úgy az állami tisztviselők, mint az administratio érdeke ellen cselekednénk és ok nélkül költekeznénk akkor, ha a jobbára fiatal emberek által elfoglalt kezdőállások illetményeit túlzott mérvben javitanók s nagy fizetési minimumot állapítanánk meg. Az, a ki alig hogy befejezte tanulmányait, lép állami szolgálatba, kisebb összeggel is beéri. A növekedő szükségletek akkor állanak be, ha a tisztviselő családot alapit s a család szaporodásával az igények is növekednek. Az illetmények megállapításánál szűkebb mértéket alkalmazzunk a kezdőknél, de igyekezzünk a jobb anyagi helyzetet létesíteni a későbbi években, t. i. kezdjük szerényebben javadalmazott állásokon, de nyújtsunk