Képviselőházi irományok, 1887. XXX. kötet • 1172-1198. sz.

Irományszámok - 1887-1184. A kereskedelemügyi m. kir. miniser jelentése, az országgyüléshez, a Lőcsevölgyi helyi érdekű gőzmozdonyú vasut engedélyezéséről

1184. szám. 87 az oszlopok, az állam költségén való fentartás kötelezettsége mellett már ekkor az állam ingyen tulajdonába mennek át. Az üzleti távírda-, távbeszélő- és villamos vezetékek és berendezések összes alkatrészeikkel együtt a vasút kiegészítő tartozékát képezik, ennélfogva a jelen engedélyokmány 22.§-ában meg­állapított esetekben és módok szerint az államra háromlanak át. Egyébként az 1888: XXXI. t.-cz., valamint az annak alapján kibocsátott, vagy kibocsá­tandó ministeri rendeletek határozmányai, továbbá a hazai vasutakkal a távirdákra nézve 1877. évben kötött egyezmény határozatai az engedélyesekre nézve is kötelezők maradnak és lesznek. 19. §. Mihelyt a forgalom a jelenleg engedélyezett vonalon annyira növekedett, hogy az éjjeli szolgálat berendezése kívánatosnak vagy szükségesnek mutatkozand, az engedélyesek kötelesek lesznek saját költségükön mindazon berendezéseket eszközölni és mindazon bizton­sági intézkedéseket megtenni, melyek a fennálló szabályok és utasítások szerint szükségesek s illetőleg, a melyek a kereskedelemügyi m. kir. minister részéről, hivatkozással azon szabá­lyokra, követeltetni fognak. Az engedélyesek kötelesek továbbá a kereskedelemügyi m. kir. minister rendeletére minden kártalanítás nélkül egy másik vágányt az esetre kiépíteni, ha az engedélyezett vonalon az évi elegybevétel kilométerenként 14.000 frtot osztrák értékben meghaladna. Ejzen kötelezettség teljesítése azonban engedélyesektől csak az alább megállapított engedélytartam első 70 éve alatt követelhető. • 20. §. Az engedélyesek kötelesek az engedélyezett vasút üzletéről a számadásokat az érvény­ben álló számlázási minta szerint vezetni, s a lezárt üzleti számlát a vagyonmérleg, nyereség­es veszteségszámlával együtt legkésőbb a számadási évet követő május hó végéig, a keres­kedelemügyi m. kir. ministerhez bemutatni. Kötelesek továbbá az engedélyesek a forgalom és üzlet eredményeit részletesen kitün­tető évi jelentést szerkeszteni s közhirré tenni s mindennemű, a felügyeleti hatóságok által kivánt statistikai adatot beszolgáltatni. 81- §• Engedélyeseknek jogukban álland részvénytársaságot alapítani s a tényleges építési és berendezési költség beszerzése czéljából névre, vagy előmutatóra szóló czímleteket az 1888. évi IV. törvényczikk 10-ik §-ában foglalt határozni ányok figyelemben tartása mellett kibocsátani, — mely kibocsátásnak módozatait a kereskedelemügyi m. kir. minister a pénzügyi m. kir. ministerrel egyetértőleg állapítja meg. Ha az imént emiitett módon elsőbbségi részvények bocsáttatnak ki, — a pálya tiszta jövedelméből mindenekelőtt az elsőbbségi részvényeknek a kereskedelemügyi m. kir. minister által a pénzügyministerrel egyetértőleg megállapítandó törlesztési hányada s további sorban e részvényeknek legfeljebb 5%-kal megszabandó osztaléka lesz fedezendő s ehhez képest a törzsrészvények törlesztése mindaddig meg nem kezdhető, a mig az összes elsőbbségi részvények nem törlesztettek. A kétnemű részvények tulajdonosai mindazonáltal minden egyéb társasági jogokban és kötelezettségekben egyaránt részesülnek. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom