Képviselőházi irományok, 1887. XXIV. kötet • 900-938. sz.

Irományszámok - 1887-934. Törvényjavaslat, az Egyptommal 1890. évi augusztus hó 16-án kötött kereskedelmi egyezmény beczikkelyezéséről

286 934. szám. 4. czikk. Az árúk hajóba rakása, kirakása és az egyik hajóról a másikra átrakása. Az árúknak hajóba lakására, kirakására, vagy egyik hajóról a másikra átrakására vonatkozó minden művelet csakis a vámhivatal előzetes engedélye mellett és a vámhivatali közegek jelenlétében eszközölhető. Minden ily be-, ki- és átrakási művelet a vámigazgatóság által e czélra különösen kijelölt helyeken végzendő. Meg van tiltva a kapitányoknak, hogy hajóikra új árúkat felvegyenek, mielőtt a hozott árúkra nézve a 15. czikkben megállapított vámhivatali alakiságoknak teljesen meg nem felel­tek, kivéve, ha erre a vámhivatal főnökétől írásbeli engedélyt nyertek. Ez utóbbi kivételesen azt is megengedheti, hogy az árúk kihajózása, vagy áthajózása a vámhivatali közegek közbejötte nélkül eszközöltessék. Ily esetben erről a vámhivatali főnök a hajónyilatkozat másolatán megjegyzésképen említést tesz. 5. czikk. Engedély az elindulásra (tamkin). A hajókapitányok elindulás előtt kötelesek a vámhivatalnál a hajóikra berakott árúkat bevallani. A vámhivatal csakis ezen alakiság teljesítése után fogja a kikötői hatóságot a tam­kin engedélyezésére felhatalmazni. Minden hajóparancsnoknak tiltva van a kikötőt, vagy révet tamkin nélkül elhagyni. A vámhivatal a tamkin kiszolgáltatását még a hajó-nyilatkozat benyújtása előtt is megengedheti oly hajóknak, a melyek az elindulási kikötőben ügynök által képviselve vannak, feltéve, hogy ezen ügynök a vámhivatalnál irásbelileg kötelezte magát, hogy ezen alakiságnak három nap alatt eleget fog tenni. A gőzhajózási társaságok ezen kedvezmény élvezhetése czéljából egyszer-mindenkorra közjegyzői okiratban kezességet vállalhatnak minden kihágásért, melyet a hajóikat vezető kapitányok elkövetnének. 6. czikk. . Bevallás. Minden vámkezelést a bevallásnak kell megelőzni, mely az árú tulajdonosa, vagy ennek képviselője által aláírandó. A vámhivatal tulajdonos törvény szerinti képviselőjének azon személyt fogja tekinteni, ki a szállítási társaság részéről az árú kiszolgáltatására kiadott utalványnyal van ellátva. (Lásd a 19. és 20. czikket.) 7. czikk. Vizsgálat. Mihelyt a bevallás a vámhivatalnak bemutattatik, az árúk vámhivatali megvizsgálása foganatosítandó. A vámhivatalnak jogában áll minden árücsomagot megvizsgálni, de a vám­igazgató, ha ezt jónak látja, a körülményekhez képest felmentheti a vámhivatali vizsgálat alól azon árúcsomagokat, melyek bevallott tartalmának megvizsgálását szükségesnek nem tartja. Tiz csomagból azonban legalább egy megvizsgálandó. Ha az első vizsgálat után, vagy már a vám befizetése után is utóvizsgálat látszik szükségesnek, a vámhivatalnak annak foganatosításához mindig joga van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom