Képviselőházi irományok, 1887. XXIII. kötet • 869-899. sz.

Irományszámok - 1887-882. Törvényjavaslat, az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetében való segélyezéséről

178 882. azíim. Az 1888. évi márczius 30-iki osztrák törvénynek 13. és 17. §-aiban ily tartalékrészlet kiszolgáltatása ki volt ugyan mondva, e határozmány végrehajtása azonban igen nagy nehézségekbe ütközött volna, mely okból e határozmány még a törvény életbelépte előtt mellőztetett. Az ez irányban nevezetesen a munkásoknál igen elterjedt hibás nézetek czáfolására szolgálhat azon elv, hogy a betegsegélyezés időre szóíó biztosítás, mely az idő lejártával, ugy, mint a kárbiztositás, minden a befizetett díjra való igénynyel együtt megszűnik. Az életbiztosításnál tőkefedezeti vagy tulajdonképeni díjtartalékról azért kell gondoskodni, mert a halál szükségképen bekövetkezik, mi a betegsegély-biztositásnál nem áll, minthogy a betegségnek nem okvetlenül kell bekövetkeznie. Mig tehát az életbiztosításnál lehet és kell is egyénenkénti díjtartalékról gondoskodni és azt esetleg vissza vagy átszolgáltatni; a betegsegélyezésnél ily díjtartalék nem létezik, mert az utóbbinál a tartaléktőke nem más, mint takarékos és ügyes kezelés utján összegyűjtött alap, mely kedvezőtlen viszonyok vagy ragályos betegségek esetére félretétetett, mely azonban nem az egyes tagot illeti, hanem a pénztár saját vagyonát képezi (42. §.). VIII. Vállalati (gyári) betegsegélyzö pénztárak. A betegsegélyezés annál hathatósabban gyakorolható, minél szorosabb kapcsolatban állnak egymással a biztosított tagok, minél kisebb területen működnek a pénztárak. Ezek az okok, melyeknél fogva az úgynevezett vállalati pénztárak — mert nem okvetlenül gyártásról, tehát nem mindig gyári pénztárakról kell, hogy szó legyen — a betegsegélyezés terén kiváló helyet foglalnak el. Szabály az, hogy ily vállalati pénztár létesítése a vállalkozó belátására bizatik, mert kötelezőleg csakis a kerületi pénztárak és a bányatörvény rendelkezései szerint a bányatársládák állitandók fel. A vállalati pénztár-felállitásra az engedély csak akkor tagadható meg, ha a kötelezett tagok száma csekély és ennek folytán a pénztár fennállása nem volna biztosítva, kivéve, ha e tekintetben a vállalkozó kellő biztosítékot nyújt, azonkívül, ha ily pénztár létesítése által a legtöbb tagnak elvonása folytán a kerületi pénztárnak fennállása veszélyeztetnék. Az utóbbi esetben a hatóság meg fogja fontolni, mely pénztár elégítené ki jobban a munkások érdekeit és ehhez képest vagy megtagadhatja a gyári pénztár felállítását, vagy feloszlatván az esetleg életképtelen kerületi pénztárt, megmaradó csekély számú tagjait egy szomszéd kerületi pénztárba oszthatja be (46. §.). A gyári pénztár kötelező felállításának csak kivételesen és csak az egészségre veszélyes üzemeknél lehet helye, melyeknél a kerületi pénztár terhei ezen vállalat természetéből kifolyólag túlságosan növekednének. A kényszer ily esetben csak abban áll, hogy a pénztár létesitését ellenző vállalkozó köteleztetik a törvényileg megengedett legmagasabb járulékot egészen sajátjából a kerületi pénztárba befizetni (48. §.). Ha vállalati (gyári) pénztár létesült, akkor annak tagjai a vállalatnál alkalmazott öszszes munkások lesznek, kivéve azokat, kik már előbb valamely ipartestületi vagy egyesületi pénztárnál biztosítva voltak és onnan a vállalati pénztárhoz átlépni nem akarnak. Ezen kivételt ugy az ipartestületi és egyesületi pénztárak fennállhatása, mint azon körülmény is szükségessé teszi, hogy az ipartestületi pénztár tagjai sokszor rövid időre szoktak gyárakhoz szegődni, de koronkint a kézmű-iparosokhoz ismét visszatérnek (49. §,). A vállalati pénztárak tekintetében a törvényjavaslat a vállalkozóra azon terhet hárítja, hogy a megszorult pénztárt kamat nélküli kölcsönökkel segélyezni, esetleg a felmerülő hiányokat sajátjából fedezni köteles, mert ezzel szemben a vállalkozó azon előnye áll fenn, hogy járulé-