Képviselőházi irományok, 1887. XXI. kötet • 713-757. sz.

Irományszámok - 1887-727. Törvényjavaslat, a központi honvéd-főruharaktár épitésének, és az épitésre szükséges költségeknek engedélyezéséről

152 727. szára. alig lehet követelni, ez pedig az állomásra való szétszállitásoknál előfordulható elnézésekből eredő hiányok kiegyenlítését csak nagy időveszteséggel teszi lehetővé, mozgósítás esetében pedig helyre­hozhatatlan késedelmet és a harczképességre hátrányos következményeket vonna maga után. Mindezeknél fogva a fejlődött viszonyok mellett a szolgálat követelményének, és a jelenté­keny értékű készletek biztonságának megfelelő új raktár épitése elkerülhetetlen,— 8 ezen viszonyokból reám háruló felelősségnél fogva kötelességemnek tartom erről gondoskodni, s ez okból kérem javas­latom 1. §-ában a t. képviselő-testülettől egy űj főruharaktári épület épithetésére az engedélyt. A mostani terület, mint fentebb kifejtem, elégtelen lévén, mindenekelőtt az építéshez oly telek megszerzésére kellett törekednem, mely elegendő térfogata mellett a főváros oly részén fekszik, a honnan a közlekedés a pályaudvarokkal nincsen megnehezítve, s a beszerzésekre szerződött szállí­tókkal és egyes iparosokkal az érintkezés különös idővesztegetés nélkül lehetséges, de egyszersmind tűzveszély elleni biztonság, illetőleg tűzveszély esetében a mentés könnyűsége, valamint egyéb védelmi szempontok tekintetéből is kifogásolhatatlan legyen. Minthogy kincstári telek nem áll rendelkezésre, magántelkek megszerzését kellett meg­kísértenem ; de mivel ilyenek az építésre alkalmas helyeken csak igen magas áron lennének meg­vehetők, a fővárost kértem fel, hogy saját telkeiből nekem olyant — lehetőleg mérsékelt áron — engedjen át, mely az építési czélnak — alakjánál — fekvésénél és területénél fogva megfelelne. A főváros által ezen felhívásomra kijelölt telkek közül az Orczy-uton és az elnök-utcza szegletén, a tisztviselő-teleppel átellenes 3.059 D-ölnyi telek minden tekintetben megfelel, mert ahhoz a lóvasuton a közlekedés kedvező, s a Ludovika-kerttel is átellenesen és a honvéd-lovas­laktanya közelében fekszik, a mi minden irányú biztonság tekintetéből szintén jelentőséggel bir, a városrész pedig csatornázással, vizvezetéssel és légszeszvilágitással már el van látva. Ezen telek vételára ugyan a fővárosnál szokásos hosszabb bizottsági tárgyalásnál fogva még véglegesen meghatározva nincsen, de a tájékozásul szerzett értesülés szerint azt olyan áron fogom megszerezhetni, hogy a tervezett építkezés — a főruharaktári intézmény szolgálati követel­ményeinek, és a nagy értékű készletek gondozásának, valamint a sokoldalú kezelési igényeknek teljesen megfelelő rendszeres beosztással, valamint a jövő fejlődésre való tekintettel tervezve — minden mellékköltségekkel, nevezetesen: a vállalkozónak részletfizetés mellett esedékes kamatokkal, a belső csatornázással, vízvezetékkel, kövezéssel, keritésfalakkal és a tervkészítési, valamint épitésvezetési tiszteletdíjakkal, a telek vételárának beszámítása mellett, a javaslat 1. §-ában engedélyezni kért 319.000 forintból fedezhető lészen. De hogy az államkincstár érdekei ez esetben is lehetőleg megóva legyenek, ugy intéz­kedtem, hogy ezen 319.000 forint három egymásutáni évben s három egyenlő részletben tör­lesztessék. Javaslatom 2. §-a ezen szándékomat emeli törvényerőre. Az új épület felépítése után a mostani főruharaktár épülete értékesíthető lesz, a mit a javaslat 3. §-ában a t. képviselő-testületnek ezennel tudomására hozni szerencsém van. Javaslatom 4. §-a a rendes módon a végrehajtás iránt intézkedik. A fentebb elmondottakból meg fog győződni a t. képviselő-testület, hogy ezen javaslatom előterjesztésénél is a honvédség érdekét, közelebbről a honvéd-főruharaktári igen nagy értéket képviselő készletek megóvását s így az állam érdekeinek megóvását is tartom szem előtt, s ez alapon bizalomteljesen ajánlom e javaslatom elfogadását a t. képviselő-testület hazafias áldozat­készségébe. Budapesten, 1890. évi márczius hó 20-án. Beadja: Báró Feőérváry Géza s. k., m. Jcir. honvédelmi mmistsr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom