Képviselőházi irományok, 1887. XX. kötet • 674-712. sz.
Irományszámok - 1887-687. Honvédelmi minister módositványa, a véderő-bizottságnak 1888. évi deczember 12-éről 352. szám alatt kelt jelentésével a tisztelt Képviselőháznak beterjesztett és a "honvédségről" szóló törvényjavaslat némely szakaszaihoz
687. szám. 43 JS± 32CLÓdOSlté,iS II §-hoz |l szövege vagy tárgya I indokolása Az egész törvényjavaslatban az előbbi »hadsereg« szó helyett > közös hadsereg* van használva. Megegyezöleg a véderöröl szóló 1889. évi VI. törvényczikk szövegében általában használt kifejezéssel. % A honvédségnek az ország határain kivül való alkalmazhatóságánál e szó: > kivételesen« közbe iktattatott. A törvényjavaslatban a »kivételesen* szó kihagyatott. Ennek fentartása tényleg csak addig mondható indokoltnak, mig a honvédség csekélyebb mérvű fejlodöttsége és alkalmazhatósága folytán mint territoriális vagy locális csapaté volt számba vehető. Mióta azonban a honvédség fejlődésében anynyira elöhaladott, hogy mint a monarchia véderejének igen.nyomatékos tényezője jön tekintetbe, szükséges, hogy az — természetesen mindenkor a törvényesen megszabott kellékek és fentartások figyelembe vétele mellett — háború esetén ugy nyerjen alkalmazást, a mint az ország védelme azt legczélszerűbben megkivánja. A hadviselés jelen iránya szerint minden hadsereg arra törekszik, hogy a háború szinterét a saját államterületéről az ellenségére tegye át, és lehetőleg már az első pillanatban kitelhető nagy erőt fejtsen ki. Ez által azt, hogy saját csapataink az ország határait átlépjék, >kivételes < állapotnak most már nem tekinthetni, mert ez föltételezné, hogy az ellenség hazánk földjére benyomult legyen. Hogy azonban a törvényhozásnak joga a régi törvény teljes szövege szerint fentartassék, az 1868. évi honvédségi törvénynyel való szó szerinti összhángzat helyreállítása végett, a » kivételesen* szó újra fölvétetett. 3. A honvédségnek évi ujonczjutaléka, a védtörvény 14. §-a értelmében és az ott meghatározott 10 évre 12.500 főben állapíttatott meg. Megegyezöleg az új védtörvény 14. §-ával, nely az ujonczjutalék megállapítását 10 évre határozza meg. 4. >A közös hadseregbeli kötelezettségüknek eleget tett tényleges állományú, önként jelentkező tisztek és legénységi egyéneknek onnan a honvédségbe< való áthelyezése. E rendelkezés már az 1868. évi XLI. törvényczikk 16. §. b) pontjában benfoglaltatik. E határozványnak kételyt kizáró kifejezést adni czélszerűnek mutatkozik, nemcsak a honvédtisztikar akadálytalan kiegészítése érdekében, hanem azért is, mert azon okból, hogy egy magyar állampolgár a közös-