Képviselőházi irományok, 1887. XX. kötet • 674-712. sz.
Irományszámok - 1887-700. 1890. évi I. törvényczikk, a közutakról és vámokról
238 L 700. szám. nak mely osztályába sorozandók, azt felmerülő eset aikalmából, az illető törvényhatóság meghallgatásával, a kereskedelemügyi minister állapítja meg, I. Az áilamntakról. 2. §. Az államutak kezelési és fentartási költségeit a törvényhozás az évi állami költségvetésekben állapítja meg. Uj állam-útvonalaknak építése iránt szintén a törvényhozás intézkedik és pedig akár az évi állami költségvetések keretében, akár külön előterjesztések alapján. 3. §. . , Az államutaknak közigazgatása a kereskedelemügyi minister hatáskörébe tartozik. A végrehajtási szolgálatot a nevezett ministernek alárendelt állami közegek teljesitik. Ezen szolgálatot, annak ugy műszaki, mint közigazgatási részét és az e felett gyakorlándó felügyelést á kereskedelemügyi minister rendeleti ütőn szabályozza. Az állami közegek létszámát és javadalmazását az állami költségvetési törvények határozzák meg. : . ; - ;•• 4- §• A közigazgatási bizottságok az államutak fentartását és kezelését figyelemmel kisérik és az 1876. évi VI. t.-ez. 29. §-a értelmében felügyelnek arra, hogy az állami külközegek teendőiket pontosan teljesitik-e? A közigazgatási bizottságok a netán észlelt rendellenességekről vagy visszaélésekről a kereskedelemügyi ministernek jelentést tenni tartoznak. A közigazgatási bizottságok esetleg tovább menő igénybevételének, valamint azok eljárásának részleteit a kereskedelemügyi minister a belügyministerrel egyetértőleg fogja szabályozni. . A közigazgatási bizottságoknak az államutakon foganatosított építkezéseknek és szállításoknak a kereskedelemügyi minister által elrendelt felülvizsgálatához ugyancsak a nevezett minister kívánságára kiküldendő tagjai részére, a kereskedelemügyi minister azon alap terhére, melyből a munkálat költségei fedeztettek, mérsékelt napidíjakat és fuvarköltségeket engedélyezhet. -Wi 5§A kereskedelemügyi minister felhatalmaztatik, hogy az oly államutakat vagy államútrészeket, melyek országos, illetőleg hadászati fontosságukat elvesztették, azon. törvényhatóságnak további fentartás és. kezelés. végett átadhassa, a melynek területén azok átvonulnak. A törvényhatóság az átvételt meg nem tagadhatja és az államutat, illetőleg annak átadott részét a törvényhatósági útvonalak hálózatába felvenni, azt mint minden más törvényhatósági útját kezelni és fentartani köteles. Az átadásnak, illetve átvételnek egyéb módozatait a kereskedelemügyi minister az illető törvényhatóságok meghallgatása után esetenként állapítja meg. Hogy az ily államút-átadás következtében az illető törvényhatóságoknak nyujíható-e és mily összegű segély, azt esetenként a körülményekhez képest a kereskedelem igyi minister a belügyi és péazügyministerekkel egyetértőleg határozza meg. Az átadás esak akkor lesz foganatosítható, ha az annak indokairól és módozatairól szóló ministeri előterjesztést a törvényhozás mindkét háza jóváhagyta.