Képviselőházi irományok, 1887. XX. kötet • 674-712. sz.
Irományszámok - 1887-699. A pénzügyi bizottság jelentése, a földmívelésügyi ministernek, "a szegedi rakpart ügyében" szóló jelentése iránt
699. szám. ÍS 235 homoknak a folyó medrébe behüzódásá által oly üreg keletkezett,--hogy a felette levő agyagrétegnek — fentartó alapját elveszítve i— a nehézség törvényei szerint minden rajta levő tárgygyal együtt lesülyednié kellett. — A baleset okának ezen constatálása azonban világosan megjelöli annak orvoslása módját. Főfeladatnak tekinti a bizottság, hogy az ilyen homokrétegeknek nyilasai ugy elzárassanak, hogy a homok még kis vízállás mellett se huzódhassék be a folyó medrébe, — és ezen feladatot ugy véli legczélszerűbben elérhetőnek, ha a rakpart veszélyeztetett részei előtt a Tisza medrébe tetemes távolságra benyúló kőhányások létesíttetnek és állandóan tartatnak fel, melyek arra lesznek hivatva, hogy nemcsak a mederbe kifutó s ott mintegy nyílt sebet képező homokréteget a víz támadásai ellen megvédjék, hanem arra is, hogy a partfal mellett előtér képzésével a folyó sodrát lehetőleg távol tartsák. Ezen kivül, — minthogy az itt elmondott munkálatok teljesítése csak hosszabb időben eszközölhető, — ugy a rakpart fentartása, valamint Szeged városának a taviaszi árviz elleni biztosítása szempontjából mint sürgősen létesítendő munkálatoknak szükségességét a bizottság a következőkben mutatja.ki: s ; . ^ r ; K Készíttessék a megsüppedt falszakasz helyén a ^jelenlegi alsó rakpart magasságáig felnyúló kettes lejtésű partbUrkoIát oly mődön, hogy az hai helyen egyenkint 2 méter széles lépcsővel láttassák el. •.'-> ' . . ;, ... ••.. • .:.*-. • 7. A Stefánia-sétányon észlelt kisebb fokú süppedés miatt az ottani rakpart előtere kőhányással sürgősen egészíttessék ki. Gondoskodás történjék a rakpart falazatát megtámadó csapadék-vizek elvezetéséről; és végre emeltessék a rakpart felső falazata az 1888. évi legmagasabb vizszin fölött 1 méterre. Minister ur a bizottság mindezen javaslatait magáévU tévén, rögtön'a térvezetek elkészítése iránt, valamint l az iránt is intézkedett, hogy a lesüppedt ra 5 kpártrész á műszaki bizottság javaslata értelmében mielőbb helyreállíttassák, — hogy a megsüppedt partszakaszok, kőhányások létesítése által a tavaszi árviz előtt legalább a legszükségesebb biztosítást nyerjék, — és hogy a rakpart felső fala felmagasittassék. Mindezen munkálatok már folyamatban vannak és nagyrészt már el is készültek. Költségeik összesen círca 142.000 frtra rúgnak. Minister ur ezen intézkedéseinek elbírálásánál tehát mindenekelőtt azon kérdés döntendő el, szükséges volt-e, hogy minister ur oly' munkálatok létesítésére vállalkozzék, melyeknek fedezéséről az 1889. évi költségvetési törvény nem intézkedik, — és vájjon nem lett volna indokolva ezen munkálatokat Szeged városa által teljesíttetni, miután az 1880. évi XVII. t.-cz. által a rakpart fentartási költségei általa viselendők. Tekintve azon nagy országos érdeket, mely Szeged városának, mint a nagy alföld legnagyobb városának és emporiumának az árvizek elleni megvédésében és biztosításában áll,— és mely érdek megóvásának szükségét maga a törvényhozás több ízben a hozott törvények egész sorában határozottan hangsúlyozta, nem szenved kétséget, hogy azon munkálatok, melyekre minister ur jelentése kiterjed, a szakértői bizottság véleménye alapján okvetetlenül teljesitendők voltak, hacsak Szeged városának sorsát és vele mindazon nagy, több milliókra menő áldozatokat, melyeket az ország Szeged városa biztosítására hozott, koczkáztatni nem akarjuk. A munkálatok szükséges voltának kérdésében ez okból tehát teljesen oszija a bizottság minister ur felfogását, — de osztja azon nézetét is, hogy a költségeket nem tartja Szeged városára róhatóknak. Mert habár kétséget nem szenved, hogy a rakpart kiépítése és annak Szeged városának történt átadása után az I880.avi XVIL t.-cz. 3. §-a értelmében a fentartási költségek Szeged városát illetik, — kénytelen beismerni a pénzügyi bizottság, hogy az itt elsorolt 30*