Képviselőházi irományok, 1887. XX. kötet • 674-712. sz.

Irományszámok - 1887-698. A véderő-bizottság jelentése, "a honvédségről" szóló törvényjavaslatra vonatkozó beterjesztett "Módositvány" tárgyában

232 698. szám. nokságok. hatóságok és intézetek fölterjesz­téseinek véleményezése; 5. előterjesztések, illetőleg javaslatok tétele a honvédelmi ministerhez, a honvédség kiképzé­sének, fegyelmi állapotának és harczképességének fokáról; tisztek előléptetéséről és szolgálati beosztásáról. A honvédség főparancsnoka, katonai hatás­körébe vágó minden fontosabb rendelkezéseit egyúttal a honvédelmi ministernek tudomására juttatni, a honvédelmi minister által kiadott rendeleteknek foganatosításáról pedig ahhoz jelentést tenni tartozik. 23. §. A honvédség főparancsnoka béke idején a közös hadsereg vezénylő tábornokaival egyen­rendű viszonyban áll. A többi honvéd egyének állománycso­portjuk, rendfokozatuk és rangosztályuk szerint egyenlők a közös hadsereg megfelelő egyéneivel. Egyenlő rendfokozat és egyenlő rang mellett a közös hadseregbelieket illeti a szolgálati el­sőbbség. A honvédség (egyébiránt) kizárólag a hon­védparancsnokságok és hatóságok rendelkezése alatt áll; mihelyt azonban a közös hadsereg csapataival közös működésre rendeltetnék, e viszony tartamára a katonai fölé- és alárendelt­ség szabályai lépnek érvénybe. Háborúban az összes honvédség katonai tekintetben az Ö Felsége által kinevezett had­vezérnek van alárendelve (V. T. 57. §.), a ki azt magasabb rendű seregtestekben, és pedig a körülmények igénylete szerint vagy külön, vagy a közös hadsereg csapataival egyesítve alkalmazza. 24. §. A tettleg fennálló honvédcsapatok és intéze­tek parancsnokai a fegyelmi büntető jogot azon mérvben gyakorolják, mint a hasonkörű sorhad­beli parancsnokok. E részben a honvédkerületi parancsnok az osztálytábornokkal, a honvédségi főparancsnok pedig a hadtest-parancsnokkal egyenjogú. nokságok, hatóságok és intézetek fölterjesz­téseinek véleményezése; 5. előterjesztések, illetőleg javaslatok tétele a honvédelmi ministerhez, a honvédség ki­képzésének, fegyelmi állapotának és harczké­pességének fokáról; tisztek előléptetéséről és szolgálati beosztásáról. A honvédség főparancsnoka, katonai hatás­körébe vágó minden fontosabb rendelkezéseit egyúttal a honvédelmi ministernek tudomására juttatni, a honvédelmi minister által kiadott rendeleteknek foganatosításáról pedig ahhoz jelentést tenni tartozik. 23. §. A honvédség főparancsnoka béke idején a közös hadsereg vezénylő tábornokaival egyen­rendü viszonyban áll. A többi honvéd egyének állománycsoportjuk, rendfokozatuk és rangosztályuk szerint egyenlők a közös hadsereg megfelelő egyéneivel. Egyenlő rendfokozat és egyenlő rang mel­lett a közös hadseregbelieket illeti a szolgálati elsőbbség. A honvédség kizárólag a honvédparancs­nokságok és hatóságok rendelkezése alatt áll; mihelyt azonban a közös hadsereg csapataival közös működésre rendeltetnék, e viszony tarta­mára a katonai fölé- és alárendeltség szabá­lyai lépnek érvénybe. Háborúban az összes honvédség katonai tekintetben az Ö Felsége által kinevezett had­vezérnek van alárendelve (V. T. 57. §.), a ki azt magasabb rendű seregtestekben, és pedig a körülmények igénylete szerint vagy külön, vagy a közös hadsereg csapataival egyesítve alkalmazza. 24. §. A tettleg fennálló honvédcsapatok és in­tézetek parancsnokai a fegyelmi büntető jogot azon mérvben gyakorolják, mint a hasonkörü sorhadbeli parancsnokok. E részben a houvédkerületi parancsnok az osztálytábornokkal, a honvédségi főparancsnok pedig a hadtestparancsnokkal egyenjogú.

Next

/
Oldalképek
Tartalom