Képviselőházi irományok, 1887. XX. kötet • 674-712. sz.

Irományszámok - 1887-698. A véderő-bizottság jelentése, "a honvédségről" szóló törvényjavaslatra vonatkozó beterjesztett "Módositvány" tárgyában

22£ 698. szám. 698. szám. A véderő-bizottság jelentése, „a honvédségről* 4 szóló törvényjavaslatra vonatkozó beterjesztett „Módositvány" tárgyában. A véderö-bizottság tárgyalván ezen módositványt, meggyőződést szerzett mindenekelőtt arról, hogy a véderőröl szóló 1889. évi VI. t.-cz. több intézkedése a honvédségre is vonatkozván, szükséges volt jelen törvényjavaslat egyes szakaszait arra való tekintettel módosítani; illetve az emiitett törvényben foglalt rendelkezésekkel összhangzásba hozni (3. és 12. §§.); nemkülönben helyesléssel fogadta a honvédelmi minister ur abbeli kezdeményezését, hogy kivált a véderoről szóló törvény tárgyalása alkalmával több oldalról nyilvánított azon óhajtásnak elég legyen téve, mely szerint a törvényhozás befolyása a honvédség szervezetére magában a törvény szövegében az eddigihez hasonló módon nyerjen kifejezést, minek folytán a törvényjavaslat 2-ik, 4-ik, 6-ik és 9-ik §-ai az 1868. évi XLI. t.-cz. szövegének megfelelően lettek átdolgozva s^miután a 6. §-ban az eddigi általános (erdélyi) meghatározás helyett jelenleg a kolozsvári honvédkeriilet van megnevezve, a mi sokkal megfelelőbb, — miután továbbá a 9. §-nak utolsó bekezdésében egy oly intézkedés van felvéve, mely a törvényhozás ellenőrzését a honvédség tényleges állománya tekintetében is biztosítja, a véderő-bizottság ezen módositványokat elfogadásra ajánlja. Hasonlókép helyesli és elfogadja a bizottság a 14. §-hoz beterjesztett azon módositványt, mely a póttartalékosok fegyvergyakorlatait szolgálatuk egész tartama alatt 3-ban határozza meg, mivel ez által a nélkül, hogy a honvédség képeztetése lényeges hátrányt szenvedne, a honvéd­póttartalékosok megterheltetése egyenlővé tétetik a közös hadseregbeli póttartalékosok meg­terheltetésével. A módositványban foglalt s az 1., 5., 7., 8., 10., 11., 13., 17., 18., 22., 23. és 25. §-aihoz ajánlott változások részben tisztán stylaris természetnek s részben olyanok, melyek már a véderő­bizottság által 251. sz. a. beterjesztett jelentése kapcsán bemutatott szövegben benfoglaltattak, a miért ezeket, valamint a 26. §-hoz beterjesztett azon helyesbítést, melylyel az 1847/8. évi nemzet­őrségi törvény hatályon kivül helyezése továbbra is fentartatik, elfogadásra ajánlja. Van szerencsénk ennélfogva ide mellékelni a 251. sz. jelentésünkkel beterjesztett szövegen kívül könnyebb áttekintés végett azon szöveget is, melyben a véderő-bizottság jelen módositvány tárgyalása és elfogadása után a honvédségi törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja. Kelt Budapesten, a képviselőház véderő-bizottságának Í890. évi február hó 11-én tartott üléséből. Br. Wasrner Adolf s. k., Dr. Milnnich Aurél s. k., a véderő-bieottság h. elnöke. a véderő-bizottság előadója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom