Képviselőházi irományok, 1887. XIX. kötet • 612-673. sz.

Irományszámok - 1887-615. A pénzügyi bizottság jelentése, a pénzügyminiserium 1890. évi állami költségvetéséről

90 615 szám. Az előirányzott összeg a természetök szerint csoportositott előlegek között a következő­képen oszlik meg: a) A törvényhozás engedélyéve] az egyes ministeriumok által az 1867. év óta kiszol­gáltatott vegyes kölcsönök tőkehátraléka az 1888. év végén 2,988.099 frt 72 kr. volt, mely összegben benfoglaltatik a fővárosi közmunkák tanácsának 1,902,376 frtnyi, az 1890. év folyamán előreláthatólag még meg nem térülő >nagy körúti* előlege, — továbbá a Szegedváros törvényhatósága, illetve lakosai helyett a kincstár által viselt 1883. és 1884. évi törlesztési járulék, mely 650.270 frtot tesz. Ezen, együttvéve . 2,552.646 frtnyi összeg levonása után mutatkozó 435.453 frt 72 kr. hátralékból az előírás alapján fölvétetik: tőkében 48.428 frt, kamatokban 12.352 > b) Az 1874. évi XXVI. t.-cz. alapján adott inségkölcsönök után az 1888. év végén maradt tökehátralék 38.296 frt 137* krt tett, melyre az eddigi tapasztalatok szerint előirányoztatik tőkében 12.342 » kamatokban 739 > c) Az 1880. évi III. t.-cz. alapján a belügyministerium által utalvá­nyozott 290.732 frt 50 krnyi inségkölcsönből az 1888. év végén hátralékban maradt 59.915 frt 58 kr. tőke és 2.388 frt 587* kr. kamattartozásból felvétetik tőkében ." 14.979 > kamatokban 2.597 > Továbbá a volt közmunka- és közlekedési ministerium által utalványo­zott 227.287 frt 71 krnyi kamatmentes kölcsönből az 1888. év végén hátra­lékban maradt 84.000 frtra felvétetik 12.250 > d) Az 1880. évi IV. t.-cz. alapján engedélyezett 1,745.895 frt 74 krnyi inség-kölcsönből 1888. év végén hátralékban volt 161.473 frt 517» kr. tőke és 6.333 frt 88V» kr. kamat, mely hátralékból felvétetik tőkében . . 40.368 > kamatokban . 11.583 > e) Az árvédelmi, vízszabályozási és belvízrendezési czélokra nyújtott előlegekből, az 1888. év végén 2,020.281 frt 30 kr. tőke és 7.699 frt 57* kr. kamathátralék volt. Tekintettel az előbb emiitett újabb kölcsönökre, melyekre 1890. év folyamán nagyobbmérvű visszafizetések várhatók, élörmyoztatik 1890-re tőkében 233.722 > kamatokban 8.491 > f) Az 1881: IX. t.-cz. alapján a Zágráb városában és környékén földrengés által károsodott házbirtokosoknak adott kölcsönök tőkehátraléka volt 1888. év végén 612.141 frt 95 kr., kamathátraléka pedig 5.536 frt 50 kr., e hátralékból 1890-re várható tőkében és kamatban együttvéve . . 65.724 > tehát a), b), c), d), e) és f) alatt összesen . . 463.575 frt, vagyis kerek számban .... 463.500 frt. Az előirányzatot elfogadásra ajánljuk. 4. ez ím. >594 drb. 100 frtos magyar nyeremény -kölcsön-kőtvény eladási ára fejében* előirá­nyoztatik 1890-re 81.972 frt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom