Képviselőházi irományok, 1887. XVII. kötet • 538-571. sz.
Irományszámok - 1887-547. "A közutak- és vámokról" szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottság jelentése
547. szám. 113 A közgyűlés határozatai csak akkor válnak jogerejűekké ésfoganatosithatókká, midőn azok akár a jelen törvény egyes határozmányai szerint hivatalból, akár az érdekeikben netán sértett felek felebbezései alapján a kereskedelemügyi ministerhez, a késedelem mellőzésével fölterjesztetvén, ez által jóváhagyattak. Jelesen a törvényhatósági közgyűlés azon határozatai, melyekkel az útalapot terhelő kölcsönök felvétele mondatik ki, a kereskedelemügyi ministernek előző jóváhagyását minden körülmény közt igénylik. Ugyanezen jóváhagyás a kölcsönkötvényekre is szükséges. Az 1880: XXXI., illetve az 1888: IV. t.-czikknek a helyi érdekű vasutakat segélyező kölcsönökre vonatkozó határozatai érintetlenül maradnak. 19. §• A közigazgatási bizottság teljesiti mindazt, a mit a jelen törvény reá biz: főbb feladatai A közigazgatási * ' bizottság fela következők lévén : adata1. figyelemmel kiséri és ellenőrzi a törvényhatósági utak közigazgatását s nevezetesen a törvényhatóság első tisztviselőjének ebbeli működését; felügyel arra, hogy az illetők a törvényhatóság területén levő közutak építésére, kezelésére és fentartására vonatkozó teendőiket pontosan teljesítsék; 2. a netán észlelt rendetlenségekre vagy visszaélésekre a törvényhatóság első tisztviselőjét figyelmezteti, szükség esetén a törvényhatósági közgyűlésnek és a kereskedelemügyi ministernek jelentést, illetve javaslatokat tesz; 3. felügyeleti és ellenőrzési teendőinek állandó és beható gyakorolhatása végett, központi és járási uti bizottságokat küldhet ki és azokat a megfelelő utasításokkal elláthatja; Ezen uti bizottságok mindazonáltal intézkedési joggal nem birnak s feladatuk csak arra szoritkozhatik, hogy a törvényhatósági utak és műtárgyak, kompok (révek) stb. állapotára vonatkozó észleleteiket és tapasztalataikat, valamint javaslataikat a közigazgatási bizottsággal közlik. 4. a községeken átvonuló állami és törvényhatósági útrész vagy műtárgy kezelési és fentartási költségeihez az illető község részéről való hozzájárulás iránt első fokban határoz ; 5. határoz a költségelőirányzat egyes tételei között szükségessé vált és a törvényhatóság első tisztviselője által kért átruházás vagy módosítás fölött és ebbeli határozatait a kelet napjától számítandó 8 nap alatt a kereskedelemügyi ministerhez megerősítés végett fölterjeszti; határoz továbbá minden 1,000 frt költséget meghaladó munka vagy szállítás biztosítása iránt a törvényhatóság első tisztviselője által megtartott ajánlati tárgyalásnak ugyanezen tisztviselő által előterjesztendő eredménye felett; a törvényhatóság első tisztvi c előjének előterjesztése nyomán megállapítja és engedélyezi az emiitett összeget meghaladó, de 30,000 írtnál több költséget nem igénylő oly munkákat, melyeknél helyszíni bejárás vagy engedélyezési tárgyalás nem tartatott, az ezen összeget meghaladó hasonló, továbbá oly munkákra vonatkozó ügyeket pedig, melyek hadászati fontossággal birnak, avagy a melyek hajózható, tutajozható vagy szabályozás alatt álló folyókon terveztetnek, saját intézkedése előtt és saját javaslatával a kereskedelemügyi ministerhez terjeszti föl megvizsgálás és elhatározás végett; 6. ellenőrzi és a szükséghez képest intézkedik, .hogy a törvényhatósági fentartás és kezelés alatt álló utaknál és műtárgyaknál a kereskedelemügyi minister által megállapított szabványtervek alkalmaztassanak; 7. előkészitőleg megállapítja a költségelőirányzatokat; megvizsgálja és véleményezőleg nyilatkozik a zárszámadások fölött; KÉPVH. IROMÁNY. 1887—92. XVII. KÖTET. 15