Képviselőházi irományok, 1887. XVI. kötet • 472-537. sz.
Irományszámok - 1887-488. A közlekedésügyi bizottság jelentése, a közmunka- és közlekedésügyi minister ur által benyujtott, a "Tisza völgyének árvédelméről" szóló törvényjavaslat tárgyában
488. szám. 133 vonatkozó határozattal együtt a társulatnak leendő kézbesítés, nemkülönben a felebbezőknek értesítése végett a ministeri biztoshoz küldi le. Ha a közmunka- és közlekedésügyi minister által jóváhagyott részletes terveken, azok kivitele közben vagy később bármikor változtatni, vagy azokat kiegésziteni kellene, ezen felmerülő változtatások vagy kiegészítések felett a közmunka- és közlekedésügyi minister vagy az általa kiküldendő közeg vezetése alatt tartandó helyszíni bejárás alapján, vagy ha ezt szükségtelennek, vagy a sürgősség szempontjából mellőzendőnek tartaná, a nélkül is közvetlenül és végérvényesen határoz. 6. §• Az ármentesítés és az azzal kapcsolatos belvizlevezetés, illetve a belvizek elleni árvédelem czéljaira szolgáló munkák kivitele csak a közmunka- és közlekedésügyi minister által végleg jóváhagyott tervek alapján indítható meg. Azon társulati tisztviselők vagy közegek, úgyszintén a magán öblözetek birtokosai vagy mások, kik az ezen szakasz első bekezdésében foglalt határozat ellen vétenek, kihágást követnek el és az 1885: XXIII. t.-czikk 177. §-ában megjelölt hatóságok előtti eljárás mellett, az 1885: XXIII. t.-cz. 184. §-a szerint büntetendők. 7- §• Közérdek vagy egyöntetű árvédelem s ezzel kapcsolatos vizlevezetés szempontjából a közmunka- és közlekedésügyi minister azon árterületeket, melyek kellőleg biztosítva nincsenek, valamely fennálló társulathoz csatolhatja, vagy ha az ily árterületeknek önálló társulattá alakítását czélszerűbbnek találná, azok érdekeltségét hivatalból társulattá alakithatja; ez utóbbi esetben az érdekeltekre háromlandó teher nem lehet nagyobb, mint azon értékemelkedés, mely az ármentesítés következtében éretett el. Az ily külön társulatok alakitásáról a törvényhozásnak esetről-esetre jelentés teendő. A megalakított társulat működését a törvény határozatához képest folytatja. Azon esetben pedig, midőn a kellőleg nem biztosított árterületek a közmunka- és közlekedésügyi minister által valamely fennálló társulathoz csatoltatnak, mindenekelőtt egyezségi utón megállapítandó azon arány, a mely szerint a társulathoz csatolt s a törvény által előirt ártér fejlesztési és osztályozási eljárás mellett a társulat kötelékébe bevonandó árterületek biztosítása érdekében végrehajtandó munkák építési költségeihez ezen árterületek tulajdonosai s azon társulat, a melyhez a csatolás történik, hozzájárulni tartoznak. 8. §. Az előző pontban jelzett egyezkedési tárgyalás folyamatba tétele czéljából azon társulat, a melyhez a kellőleg nem biztosított és attól természetes magaslatok által el nem választott árterületek hozzácsatolandók, közgyűléséből, — a fennálló társulathoz csatolandó árterületek érdekeltjei pedig ezen czélra a közmunka- és közlekedésügyi minister által kijelölendő érdekeltségi tag által összehívandó gyűlésből ugyancsak a nevezett minister által kitűzendő záros határidő alatt, — öt-öt tagú bizottságot küldenek ki. Ha ezen bizottságot akár a társulat, akár az ahhoz csatolandó árterületek érdekeltsége a közmunka- és közlekedésügyi minister által kitűzött záros határidő alatt kiküldeni elmulasztaná, vagy pedig a különben kellő időre kiküldött bizottságok a hozzájárulási aárny tekintetében egyezségre nem jutnának, ezen arányt, a tiszavölgyi társulat központi bizottságának meghallgatása után, végérvényesen a közmunka- és közlekedésügyi minister állapitja meg. 9. §. A közérdek vagy egyöntetű árvédelem s ezzel kapcsolatos vizlevezetés szempontjából valamely társulathoz csatolt árterület biztosítása érdekében létesítendő védművek kiépítése