Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.
Irományszámok - 1887-412. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, "az öröklési jogról" szóló törvényjavaslatra vonatkozólag
2 74 412. szám. bizottság — némi szövegezési szabatositással — a rendelkezést fentartandónak határozta, mert ebben nem lát jogvesztést, a mennyiben az illető ennek daczára jogát a húsz évi elévülési határidőn belül szabadon érvényesítheti; —se rendelkezés lényegében nem egyéb mint azon tétel felállítása, hogy az, a ki egy évi hirdetményi felhívás daczára nem jelentkezik, élőnek nem vélelmeztetik, s hogy ennélfogva a nem jelentkezőnek halálát nem kell külön bizonyítani. A korm. jav. 467. (461. új) §. második bekezdésében felállított bizonyítási tétel szabatosabban szövegeztetett olykép, hogy világosan azon értelmet nyerje, miszerint az oly írásbeli végrendelet ellen, mely a törvényben előirt alaki kellékekkel van kiállítva, az alaki kellékek meg nem tartását az tartozzék bizonyítani, a ki e külső jelenség daczára azt állítja, hogy az alaki kellékek meg nem tartattak. E §. harmadik bekezdését, mely az elveszett vagy megsemmisitett Írásbeli végrendelet tartalmának bizonyítását megengedni kívánta, a bizottság törülni határozta a jogbiztonság szigoritoti szempontján kívül azon elvi okból is, mely szerint a végrendelkezés formális ügyletnek tekintendő s az semmiképen sem pótolható, annyival kevésbbé, mert az ellenkezőnek megengedése épen e téren, a hol minden szenvedély érvényesülni szokott, bűnös visszaélésekre szolgáltatna alkalmat. A negyedik bekezdés pedig természeténél fogva a szóbeli végrendeletekre korlátoztatott. A kormányjavaslat 468. (462. új) §-a az előbbi szakasznál elfogadott módosításoknak megfelelöleg új szövegezést nyert. A kormányjavaslat 470. (464. új) §-a 413. (új)§-ban elfogadott módosításnak megfelelőbben újra, szövegeztetett. A kormányjavaslat 474. (468. új) §-a szövegezésének módosításával világosan kifejeztetett az, hogy az örökös az örökhagyó állásához mért síremlék felállítására tett költségeit is, a melyek különben a hagyatéki terheknek többször emiitett s taxatíve megállapított sorába nem tartoznak, szintén követelhesse. A nyolc\adik fejezetnél, mely a\ örökség elidegenítését tárgyazza, mindenekelőtt felvettetett azon kérdés, hogy a kötelesrészhez való igény átruházható-e, vagyis elidegenítés esetében más érvényesitheti-e ezt? a bizottság, utalva a 438. új (kormányjavaslat 444.) §-nál kifejtettekre, mely szerint ezen kérdést már a 85. §. teljesen megoldja annak kimondásával, hogy a kötelesrészhez való igény a jogosítottnak jogutódaira is átszáll, — itt is kifejezi azon nézetét, mely szerint a kötelesrész iránti jog öröklési jogon alapuló oly vagyonjogi igény, mely pusztán a jogosítottnak személyéhez kötve nincsen s ennélfogva lefoglalható és engedményezhető, ép ugy mint a hagyományhoz való igény is; ez lévén a javaslat rendszerének kétségtelen folyománya. A kormányjavaslat 487. (479. új) §-ának kiegészítését szükségesnek találta a bizottság oly irányban, miszerint az elidegenitö örökösnek itt kimondott szavatossága az általa kapott értéknél többre ne terjedjen. A kormányjavaslat 489. (481. új) §-ánál szükségesnek találta a bizottság az első új bekezdés felvételét azon czélból, hogy világosan kifejezve legyen az, miszerint az elidegenítés által az örökös jogai az örökség megszerzőjére szállnak át. A kormányjavaslat 490. (482. új) §-a újra szövegeztetett annak világos kifejezése czéljából, hogy az örökség megszerzője a hagyatéki terhekért, tehát a hagyaték rendezésével járó költségekért is felelős, és hogy az elidegenítés a kötelesrészre jogositottaknak, hagyományosoknak és az örökhagyó hitelezőinek jogait nem érinti. A kilenc\edik fejezetnél, mely az államnak 'örökösök nemlétébeni igényeit tárgyazza, általánoságban felvettetett azon eszme, hogy a caducitásoknál az államkincstár mint örökös
