Képviselőházi irományok, 1887. XII. kötet • 357. sz.

Irományszámok - 1887-357. A magyar bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása és vége

372 357. szám. fölösleges. Ily esetekben nincs ok a további őrizetben tartásra. Ebből önként következik, hogy az eljárás minden szakában vissza lehet adni a lefoglalt tárgyakat, és épen nem szükséges az eljárás befejeztet bevárni. A lefoglalt tárgyat a javaslat szerint mindig annak kell visszaadni, a kinél a foglalás történt. A bíróság annak vizsgálatába, hogy a lefoglalást szenvedő tulajdonos, birtokos vagy birlaló-e, rendszerint nem bocsátkozik. Mások jogos igényei azonban figyelembe veendők. így különösen oly tárgyak, melyek a büntetendő cselekmény következtében jutottak a terhelt birtokába (lopott, rablott, sikkasztott stb. dolgok) mindig a kárositottnak adandók vissza. Ha pedig más valaki jelent be igényt a lefoglalt tárgyra, a büntető bíróság jogosítva van ez igény fölött határozni. Ez azonban csak jog, és nem kötelesség, mert nem lehet a bűnvádi eljárásnak feladata, hogy formális igénypert jártasson le, és bonyolódott tulajdoni kérdésekről határozzon. A javaslat szerint tehát mindig a polgári bírósághoz kell utasítani az igénylőt, ha igénye rövid utón meg nem bírálható. A polgári bíróság határozatáig azonban a büntető biróság őrizetben tartja az igénylett tárgyat. A javaslat arról, hogy minő felelőssége van az államkincstárnak a lefoglalt tárgyak tekintetében, nem intézkedik, de nem azért, mintha e felelősséget kizárni kívánná, hanem azért, mivel a kártérítés és felelősség általános elvei szerint kétségtelen, hogy a lefoglalást szenvedett (kárositott, sértett fél vagy a felmentett terhelt) a lefoglalt tárgynak megrongálása vagy épen elveszése miatt, kártéritésre igényt tarthat. b) Levelek, táviratok és egyéb küldemények lefoglalása. (194-200. §§.) A levéltitok sérthetetlensége oly alapjog, melyet ma már minden állam elismer és büntetőjogi védelem alá helyez. Büntető törvényünk is a levél- és távirdai titoknak, ugy a közhivatalnok, mint magán személyek részéről való megsértését a büntetendő cselekmények közé sorolta. (BTK. 200., 201., 327. §§.). De azért nincs állam, mely meg ne engedné, hogy fontos igazságszolgáltatási érdekek bői ne lehessen a már feladott leveleket, táviratokat és egyéb küldeményeket is lefoglalni. E kiváló érdekekre utalnak a BTK. 200., 201. §-ai is, midőn a büntetendő cselekmény keretéből kiveszik a törvényben meghatározott eseteket. Ily kivételes esetek felállítását különböző igazságszolgáltatási érdekek követelhetik. Mennyiben legyen levelek, táviratok, küldemények lefoglalásának helye a polgári és csődjog területén, annak fejtegetése nem ide tartozik. A bűnvádi perrendtartás keretébe csupán a bűnvádi eljárás czéljából szükséges lefoglalás szabályozása tartozik. De bármely igazságszolgáltatási érdek parancsolja is a levelek stb. lefoglalását: mindig kötelessége a törvényhozásnak oly szigorú feltételek megállapításáról gondoskodni, melyek á visszaélés veszélyét lehetőleg kizárják. Hogy e szempontnak hódol a javaslat is: azt a következők vannak hivatva felderíteni. 1. Mindenekelőtt a javaslat csak bűntett vagy vétség miatt folyamatba tett bűnvádi eljárásban engedi meg a lefoglalást. Eltér tehát a német perrendtartástól, mely azt kihágások esetében is megengedi. Csupán bűntettek esetére szorítani a lefoglalást, nem látszott czélszertínek, mert büntető törvényünk sok súlyosabb természetű cselekményt sorol a vétségek közé. De nem elégséges, hogy bűntettek vagy vétségek miatt már folyamatban legyen az eljárás. Szükséges még, hogy a terhelt már a) vagy elővizsgálat alatt álljon, b) vagy le legyen tartóztatva, c) vagy ellene elővezetési vagy elfogatási parancs bocsáttatott légyen ki, d) vagy a főtárgyalás legyen elrendelve. E szigorú feltételek azt jelezik, hogy puszta experirnentálásra nem lehet felhasználni a levelek stb. lefoglalásának kényes vizsgálati eszközét, hanem csak oty egyén ellenében van