Képviselőházi irományok, 1887. XI. kötet • 357. sz

Irományszámok - 1887-357. Törvényjavaslat a magyar bűnvádi eljárásról, és indoklásának kezdete

357. szám. 53 E fölött a törvényszék zárt ülésben, a felek meghallgatása után határoz. Miután a közönség kizáratott, a további tárgyalás közzététele tilos. A tilalom ellen vétő kihágást követ el és két hóig tartható elzárással és háromszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. y 277. §. A közönség kizárása esetében is hallgatókul a főtárgyaláson jelen lehetnek: mindenik vádlott, magánvádló, sértett fél és károsított által kijelölt két bizalmi személy, a kir. igazságügy­ministeriumnak, kir. bíróságnak, kir. ügyészségnek a kezelő személyzetéhez nem tartozó tagjai s végre az ügyvédek és ügyvédjelöltek. 278. §. Fel nem nőtt, és oly személyek, kik nem a hely méltóságának megfelelően jelennek meg, a hallgatók közül kizárandók. Bottal senki sem, fegyverrel pedig csak azok bocsáthatók a tárgyalási terembe, a kik azt hivatali vagy szolgálati állásuknál fogva viselik. Az elnöknek jogában áll helyszűke esetében a később jelentkezőket kizárni, vagy egyes személyeknek a jelenlétet különösen megengedni. 279. §. A főtárgyalást az elnök vezeti és határoz a feleknek az eljárásra vonatkozó minden indítványa tárgyában, melyre nézve az intézkedést a jelen törvény a törvényszéknek fenn nem tartja. Az elnököt illeti továbbá ugy a rend, mint a tárgyalás méltóságának fentartása. A hallgatóság közül azokat, kik a tárgyalás rendjét zavarják, vagy méltóságát sértik, tetszést vagy nem tetszést nyilvánítanak, rendre utasíthatja, s ha ez eredménytelen maradt, a teremből kiutasíthatja, esetleg az egész hallgatóságot eltávolíttathatja. Azt, a ki rendeletének nem engedelmeskedik, vagy a rendet ismételve megzavarja, az elnök azonnal letartóztattathatja és nyolcz napig terjedhető elzárásra ítélheti. Katonák, honvédek, csendőrök és népfölkelők rendbüntetésére nézve a 131. §. intézkedése követendő. 280. §. Ha a vádlott, a magánvádló, a tanuk, a szakértők, a sértett fél, vagy a károsított illetlen vagy durva magaviseletet tanúsítanak, továbbá ha ezek az ügy megítélésére vagy a bizonyítékra nem tartozó becsületsértő kifejezéseket használnak, — az elnök őket rendre utasítja, és az engedetleneket száz forintig terjedhető, elzárásra átváltoztatható pénzbüntetésben marasz­talhatja el. A fogva levő vádlott ellen e helyett fegyelmi büntetés alkalmazandó. A vádlott, ismételt durva magaviselet esetén, a törvényszék határozata alapján a teremből kivezethető, őrizet alá helyezhető, és a tárgyalás távollétében folytatható; a bizonyítási eljárás befejezte előtt azonban a terembe hívandó, és semmiség terhe mellett arról, mi távollétében történt és mit a kihallgatott személyek vallottak, értesítendő. 281. §. Ügyfél képviseletében megjelent ügyvéd, ki súlyosabb rendzavarást követ el, a törvényszék által száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik, és helyette más ügyvéd is kirendelhető, a mennyiben pedig ez azonnal teljesíthető nem volna, a főtárgyalás más ügyvédnek választása,

Next

/
Oldalképek
Tartalom