Képviselőházi irományok, 1887. XI. kötet • 357. sz

Irományszámok - 1887-357. Törvényjavaslat a magyar bűnvádi eljárásról, és indoklásának kezdete

122 357. szám. A hivatalból eljárás elve teljes következetességgel érvényesül a tervezetben. A bűncselekmények kitudásának hivatalos kötelessége a törvényhatóságokat és a köztisztviselőket illeti, kik az e végből szükséges cselekmények teljesítésére feljogositvák, házkutatást, sőt egész vidékekre terjedő motozást is tarthatnak. E működésükben nemcsak a törvényhatóságok és az uriszékek kötelesek nekik segédkezet nyújtani, de — szintén a Josephina befolyása — úgyszólván az egész lakosság a hatóságok őrködő közegévé tétetik. Azonban nem hiányoznak a hamis vádaskodást ellensúlyozó rendelkezések és ezekben a rendőrállam igényei és a polgárok nyugalma és biztonsága közötti ellentét kiegyenlítésére irányzott törekvés ismerhető fel. Névtelen feljelentések nem fogadtatnak el. A panaszos nevét, kívánságára, az elővizsgálat alatt, titokban, lehet ugyan tartani, de a vádlott követelheti, hogy a feljelentő neki megneveztessék, sőt a biró ezt ily kívánság nélkül is megteheti, ha a védelem szempontjából czélszertínek véli. Az eljárás menetét a tervezet ugy képzeli, hogy azt a helyi rendőrhatóság (localis jurisdictio) kezdeményezi, ettől a magasabb közigazgatási hivatalhoz (magistratus vagy politica jurisdictio), innen a biró elé kerül az ügy. Részletes utasítással láttatnak el a nyomozó közegek. Ki kell nyomozni a cselekmény objectiv minőségét s a bűnjeleket, szemlét kell tartani, kihallgatandó a károsult és mindenről jegyzőkönyv veendő fel. Ha ezek megtörténtek, az ügy a netalán letartóztatott terhelttel együtt a politikai hatósághoz teendő át. Itt kezdődik a sajátképi examen extrajudiciale: a terheltnek körülményes kihallgatása. Pontosan ki kell deríteni a ténykörülményeket, meg kell vizsgálni az eddigi eljárás törvényességét és ha a letartóztatás feltételei hiányoznak, a foglyot szabadlábra kell helyezni. Jogában van a törvényhatósági közegnek az egész eljárást ismételni. Ha a szabad lábon levő terheltnek letartóztatását találná szükségesnek, e végből a fölöttes törvényhatóságnak jelentést tesz. A törvényhatóság fölülvizsgálja az eddigi eljárást és ha szükséges, kiegészítteti, ha pedig a vádra elegendő alapot lát, az ügyet a bírósághoz teszi át. A birói vizsgálat menete szigorúan körül van irva, a kérdezés módja részletesen megállapítva. A vizsgálatnak egyenlően ki kell terjedni a terhelő és a mentő körülményekre. Ha a mentő körülményekre nézve sem a tanuk, sem a gyanúsított nem vallanának, a bírónak e részben még a nyelvre adó kérdezés is kötelességévé tétetik. Semmiség terhe mellett tartózkodnia kell a rábeszéléstől, a kegyelem vagy a büntetés elengedésének ígéretétől, de még annál inkább a fenyegetés, verés, sőt kemény szavaktól is. A vizsgálatról pontos és szószerint hű jegyzőkönyv vétetik fel, mely a terheltnek felolvasandó. A javaslat a szigorú törvényes bizonyítási rendszert követi, kimondván, hogy egyedül gyanujelek alapján a rendes büntetésre ítélni nem lehet, hogy marasztaláshoz két kifogástalan tanú szükséges és hogy egy tanú csak fél bizonyítékot állit elő. A fél bizonyíték egyéb nem teljes bizonyítékokkal egészíttetik ki, igy például egy oly gyanújel, mely szükségkép a tettre és a tettesre utal, ha beismerés járul hozzá, teljessé teszi a bizonyítékot. A bizonyítási eszközök a rendesek: vallomás, tanuk, szemle, gyanujelek. A vallomásnak önkéntesnek, világosnak, teljesnek, az ügy többi adataival egyezőnek (fundata), bíróságinak és állhatatosnak kell lennie. Mindenki köteles tanúságot tenni, kivételt csak bizonyos rokoni kötelék állapit meg. A tanuzásra képtelenitő okok között még szerepel az infamia mindkét faja, mely akadályt József törvénye nem ismer; de a születés és a polgári állás nem jő tekintetbe. A bizonyítékok mérlegelésére nézve a negatív elmélet érvényesül, a mennyiben a biró belátására van bizva, mily hitelt adjon a kifogástalan tanúnak, ha hihetetlen vagy a per többi adataival nem egyező vallomást tesz. A tanuknak egyenkint teljesítendő kihallgatásánál kerülni kell a nyelvreadást és a kényszert. Ha a vádlott tagadásban van, szembesítés teljesítendő, minek akkor is helye van, ha a tanuk vallomásai eltérők. A leglényegesebb bizonyíték a corpus delicti, mely ugy határoztatik meg: evidens existentia delicti, és melynek hiánya vagy^hiányossága mellett még a beismerés sem bizonyít. A többi bizonyítékokra és azok hitelességére nézve