Képviselőházi irományok, 1887. XI. kötet • 357. sz

Irományszámok - 1887-357. Törvényjavaslat a magyar bűnvádi eljárásról, és indoklásának kezdete

106 357. szám. (jus gladii) is feljogosittathatott (Zsigmond II. 5. ez. 1. §. és II. 8. ez., III. 10. ez.; II. Ulászló II. 19. ez.). Ama nagy tekintély mellett, melyet a most tárgyalt korszakban a kath. egyház és annak képviselői élveztek, azoknak az igazságszolgáltatásra is befolyást biztosított. A kor szellemének megfelelő történelmi fejlemény az tehát, hogy az egyházbeliek fölött kevés kivétellel csakis felébbvalóik gyakoroltak büntető hatóságot (Szt.-István II. 2. fej.; Kálmán I. 5., 6., 14. fej.; Szt.-László II. 13, III. 25. fej. ; II. Ulászló VII. 48. ez.), sőt hogy az egyházi biráskodás világiakra és a köztörvényeket sértő büntetendő cselekményekre is kiterjedt (Kálmán I. 58, 59; I. Mátyás I. 3. ez.). Azonföliü a polgári bíróságok előtt folyó büntető eljárásra is befolyást gyakorolt a papi rend, részint mint törvényes bizonyság (1231 : XXI. t.-cz. Kovachich Vest. Com. 98. 1.), részint mint az istenitéletek ellenőrzője (I. László I. 28. fej., Kálmán I. 22. fej.). A korszak vége felé a sok háború és belzavar a rendes bíróságok működését sok esetben megszakítván, a felek gyakran az egyházi bíróságokhoz folyamodtak. Ennek következtében ezeknek eljárási köre mindinkább szélesbült, úgyannyira, hogy korlátozása törvényhozási intézkedést tett szükségessé (I. Mátyás I. 3, II. 17, V. 17; II. Ulászló I. 46, II. 10, III. 60, V. 25. ez.). Sajátszerű alakzata az egyházi és polgári vegyes bíróságnak volt I. Kálmán „synodalis bírósága* (I. 2. fej.), mely a püspök elnöklete alatt a megyei ispánokból és más tisztviselőkből állott és bármely ügyben itélt. Működése azonban alkotójának halálával ismét megszűnt. A bűnvádi eljárás, fejlődésének első korszakában nagyobbára vád alakú volt. A király és az állam ellen irányzott bűncselekmények, továbbá rablás, rablógyilkosság, lopás, bübájosság, gyújtogatás, pénz- és okirathamisitás ugyan hivatalból üldöztettek (Szt.-István II. 51. fej., Szt.-László III. 1, 9, 18. fej.; Róbert Károly 18, 38. §§.; Zsigmond II. 5.; I. Mátyás V. 14, VI. 1, VI. 48; Ulászló I. 81, II. 19. ez.), sőt a felségsértés, rablás, lopás vagy más nyilvános bűntett esetében a feljelentés büntetés terhe mellett kötelezővé tétetett (Szt.-István II. 51. fej.; Zsigmond VI. 6,4. eset; I. Mátyás VI. 38, Ulászló I. 80, VII, 37.). Mindazáltal a magánosok személye ellen irányuló bűncselekmények megbüntetése nagyobbára a sértett fél panaszától függött. Magával hozta ezt a hatályban volt compositionalis rendszer, mely megengedte, hogy a bűntettes a törvényszerű büntetést az elégtételre jogosulttal való kiegyezés, vagy annak részére megállapított díj fizetése mellett magától elhárítsa (Szt.-István II. 13, 14, 15, 42. fej.; Szt-László I. 14. fej.; I. Lajos 9. ez.; Zsigmond VI. 5, Mátyás VI. 55; II. Ulászló I. 74. ez.). Leghatározottabb kifejezést talált az eljárásnak jelzett iránya az 1222. évi II. t.-cz. következő szavaiban: „Akarjuk azt is, hogy a nemeseket (servientes) sem mi, sem utódaink valamely hatalmasnak való kedvezésből sem el ne fogják, sem meg ne rontsák, hacsak előbb megidézve és törvény rendje szerint elitélve nem voltak". Az aranybulla ezen czikke a nemesi előjogoknak egyik sarktételévé vált és bűnvádi eljárásunknak fejlődésére 1848-ig befolyást gyakorolt. Rajta és a szívósságon, melylyel a magyar nemesség törvényes jogaihoz ragaszkodott, tört meg az áramlat, mely a nyomozó rendszernek majdnem egész Európában oly döntő győzelmet szerzett, s melyeknek nyomai, a most tárgyalt korszak vége felé hazánkban is mutatkoztak. Az európai continensen a XV. század vége felé a canoni és a római jog a hazai jogot már átalakította és a bűnvádi eljárásban a nyomozó elvet meghonosította. Corvin Mátyás, ki országát nemcsak hatalmassá, hanem műveltté is tenni igyekezett, tanintézetek felállítása, külföldi tudósok behívása, valamint a külföldi egyetemek látogatásának pártolása által az uralomra jutott római és canoni jog ismeretének terjedését hathatósan előmozdította. Azok, kik e tanulmányokkal foglalkoztak, a rendszerességénél és fejlettségénél fogva megnyerő idegen jognak tekintélye elől a gyakorlati életben sem zárkózhattak el. Maga a király is pártjukra állott, a tudósai által magasztalt jogrendszernek hazánkban érvényt szerezni igyekezett (Vives de caut. corr. art. VII. könyv) és a nyilvános népbiráskodásnak ezzel össze nem férő maradványait irtogatta (III. 5, VI. 2, 68. ez.). Ez okozta, hogy