Képviselőházi irományok, 1887. IX. kötet • 293-319. sz.
Irományszámok - 1887-295. Törvényjavaslat, az állami italmérési jövedékről
295. szám. 39 Teszi ezt a javaslat azért, mert ez az egyetlen mód, melynek alkalmazásával az adótól bárki is a legnehezebben szabadulhat, mely mellett az mindenkit egyenlően terhel s igy behozatala kívánatos mindenütt, a hol azt a költségekre való tekintetek megengedik. A javaslat 19—24. §-ai az italmérési adónak zárt városokban való beszedéséről szólanak. Ezen intézkedések a dolog természeténél fogva lényegökben egyezők azokkal, melyek a bor- és húsfogyasztási adónak ilyen helyeken való beszedését tárgyazzák. Különös gond lett e törvényszakaszok szövegezésénél forditva arra, hogy a mellett, hogy az állam érdekei az adó befolyásának biztosítása által lehetőleg megóvassanak, azok, a kik finomabb szeszes italok, likőr, rum stb. gyártásával foglalkoznak, a kik borral s más szeszes italokkal kereskednek, ezen iparuk űzésében hátrányt, károsodást ne szenvedjenek, sőt a mennyire csak lehet, érdekeik minden irányban előmozdittassanak. Ezen érdekek méltánylása folytán vétettek fel a javaslat itt szóban forgó szakaszaiba az apadékról, a zárt város területét elhagyó szesz után az adó leírásáról, az adó hitelezéséről stb. szóló intézkedések. A javaslat 25—39. §-ai az italmérési adó beszedéséről nyilt helyeken intézkednek. Ez intézkedések javaslatba hozatalánál sem lehetett figyelmen kivül hagyni azon hasonlatosságot, mely a bor- és húsfogyasztási és az italmérési adók közt van. Ebből folyólag az italmérési adónak nyilt helyeken való biztosítása és beszedése tekintetében is csaknem ugyanazon intézkedéseket kellett itt javaslatba hozni, melyek az elől nevezett adókat illetőleg már törvényerőre emelkedtek. Kellett ezt tenni annyival is inkább, mert a mint az elmondottakból látszik, az italmérési adó beszedése és biztosítására ugyanazon közegek lesznek hivatva, melyek a fogyasztási adókat kezelik s ugyanazon közegeket — de magukat az adózókat is — hasonló dolgoknál különböző eljárásra kényszeríteni akarni, számos visszássággal járna. A két különben hasonló adó között mégis vannak egyes irányban különbségek, melyek a kivetés és biztosítás meghatározásának módjára is kihatnak, s azt eredményezik, hogy ez a borés húsfogyasztási adóra vonatkozó eljárástól egyik-másik irányban eltér. E különbség főleg abban áll, hogy az italmérési adó azoktól szedetik be, a kik a szeszes italok kimérése és kis mértékben való eladásával foglalkoznak, vagyis a kivetés és beszedés meghatározott területen sokkal kevesebb egyénnel foglalkozik. Ez okozza azt, hogy a beszedést a kincstár itt igen sok olyan esetben is egyenesen az egyes vállalkozóktól eszközölteti s ez irányban közvetítőkre nem szorul, melyekben a borfogyasztási adót nagyobb előnynyel közvetítők utján hajtatja be. A behajtás módozatai között a javaslat értelmében a kincstári közegeknek első sorban mindig azt kell választani, mely az adót átalányozás utján biztosítja. Az adóköteles feleken áll az alkalmat felhasználni s a kincstárral az átalányösszeget illetőleg megegyezni. Egy kis jóakarat mellett a felek részéről ez többnyire sikerülni fog, s ez által megszűnik szüksége annak, hogy a kincstár azon beszedési módot válaszsza, melynél a forgalomba hozott szeszes italok mennyiségét esetről-esetre kell megállapítani. Ezzel azután el vannak kerülve azok a nem ritkán bosszantó és zaklatással járó rendszabályok is, melyek a fogyasztásnak ily módon történő megállapításánál mellőzhetetlenek. Egyébként ezen, csak a legutolsó esetben alkalmazandó rendszabályok megállapításánál is lehetőleg tekintettel van a javaslat az adózók és a forgalom érdekeire; ez irányban elment egész addig a határig, a melyet túllépni a kincstár jogos érdekének veszélyeztetésével járna. Az italmérési adó biztosításának módozatairól szólva, megemlítem még azt, hogy az ezen módozatok közt szereplő bérlet a javaslat világos rendelkezései szerint csak arra jogosítja a bérlőt, hogy azoktól, a kik szeszes italokat kimérnek, vagy azok kicsiben való darusításával