Képviselőházi irományok, 1887. VIII. kötet • 244-292. sz.

Irományszámok - 1887-249. Törvényjavaslat, az aldunai Vaskapunál és az ottani zuhatagoknál létező hajózási akadályok elháritása tárgyában

249. szám. fö Melléklet a 349. számú irományhoz. Indokolás, „az aldunai Vaskapunál és az ottani zuhatagoknál létező hajózási akadályok elhárításáról" szóló törvényjavaslathoz. Tisztelt Képviselőház! Kiválóan fontos és bővebb indokolást nem is igénylő politikai és közgazdasági érdekek és az ezekre támaszkodó további indokok vezérlik a kormányt abban is, hogy a forgalomnak tekintetében annyira fontos vizi utakat szintén különös gondozása tárgyává tegye. És kétséget nem szenved, hogy ily irányban a kelet igényel különös figyelmet, mely forgalmunk irányítása szempontjából egy nagy czél. A kormány és a törvényhozás ezt a czélt már eddig is olyannak tekintették, mely áldo­zatok árán is elérendő. Bizonyítják ezt azon intézkedéseik, melyek oda irányultak, hogy hazánk a kelettel másnemű oly közlekedési eszközökkel is hozassák összeköttetésbe, melyek a forgalmat olcsón és rendesen közvetíteni képesek. Elég lesz e részben utalni azon vasutakra, melyek e czél elérése tekintetéből az állam nem csekély terheltetésével létesíttettek, nevezetesen: a budapest—kolozsvár—brassó—predeáli, a budapest—temesvár—orsova—verciorovai, a budapest—zimony—belgrádi, valamint azon vasutakra, melyek a Bosznia felé irányuló forgalom számára építtettek. Azonban a legolcsóbb és legnagyobb mérvben kihasználható közlekedési eszközünk: a Duna mindeddig sem lett oly rendezett állapotba hozva, hogy azon a hajózás nehézségek és akadályok nélkül, s a mi fő, a vizi útnak megfelelő olcsósággal gyakorolható lenne. E nagy és közlekedési főerünket képező vizi út felső, különösen a nyugot felé vezető szakaszának rendezése iránt már az 1885. évi VIII. t.-cz. intézkedik, mely törvény alapján a Dunának Dévény és D.-Radvány közti szakaszán az összesen 17 millió frt erejéig enge­délyezett szabályozási munkálatok kellő erélylyel megindittattak és megfelelő eredménynyel folynak. A folyamnak Budapestnél s azon alól való szabályozása kisebb — a helyi viszonyok által feltételezett correctiók kivételével — végrehajtottnak mondható, megjegyeztetvén, hogy a még szükséglendő mederrendezési munkák egyrészt a hajózási viszonyok javítása, másrészt

Next

/
Oldalképek
Tartalom