Képviselőházi irományok, 1887. VIII. kötet • 244-292. sz.

Irományszámok - 1887-283. Törvényjavaslat, az égetett szeszes folyadékok után járó vámról, a szeszadóról, valamint a szesztermeléssel együttesen készitett sajtolt élesztőnek megadóztatásáról

283. szám. 245 Ezután a lepárolás után az alkoholmennyiség a főzőkészülék hivatalosan megállapított közönséges termelőképességének megfelelően szabandó meg. V. A pénzügyminister az osztrák cs. kir. pénzügyministerrel egyetértőleg elrendelheti, hogy a valamely szeszmérőgép rendes menetében bekövetkezett akadály tartama alatt termelt alkoholmennyiség, a czefre mennyisége és sűrűsége, valamint annak elerjedési foka (attenua­tiója) alapján határoztassék rneg. Ily esetben a 24. §. 6. pontjának a) betűje alatt foglalt tilalom feltétlenül érvényesitendő. 63. §. Üzlet-akadályok. Ha elhárithatlan esemény következtében a szeszfőzési üzlet fennakadást vagy félbe­szakítást szenved, ugy, hogy az adóköteles műveletet a bejelentés szerint végrehajtani nem lehet, akkor az üzletvezető köteles az akadályról a szeszfőzde felügyeletével megbízott legközelebbi pénzügyi közegnél írásban két példányban azonnal jelentést tenni. A tett bejelentés a 61. §-ban megszabott módon a szeszfőzde lajstromába beveze­tendő. Üzletakadályok, melyek a megszabott módon a lajstromba be nem vezettettek, ugy tekintendők, mintha be nem jelentettek volna. Ha az ilyen szabályszerűleg bejelentett akadály miatt a szeszfőzést az arra bejelentett időn át folytatni nem lehet, akkor a bejelentett alkoholmennyiség abban a mértékben szál­líttatik le, a melyben az az akadály beálltáig történt szesztermelés eredménye által kimerítve nincsen. Ha pedig ilyen akadály miatt a bejelentés szerint még hátralevő üzleti időre csak az üzlet módjának megváltoztatása válik szükségessé, ez esetben új bejelentés nyújtandó be. I 64. §. A termelt alkoholmennyiségnek havonkénti megállapítása. A havi bejelentési időszak végén (58. §.) a termelt alkoholmennyiség a szeszmérőgép jelzései szerint, a szeszmérőgép rendes menetében netalán tőrtént zavar esetében kipuhatolt eredmény (62. §.) figyelembevételével, hivatalosan megállapíttatik. Ha a szeszfőzde a termelési add alá esik, ez az adó a megállapított alkoholmennyiség után kiszámittatik, és ha a bejelentés szerint fizetendő termelési add az ezen leszámolás szerint mutatkozó adónál kisebb, a hiány, ha a szeszfőzde hitellel bir és a biztosíték még elégséges, a hitelbe betudandó; az adónak netalán fedezetlenül maradt része pedig, vagy ha a szeszfőzde vállalkozója hitelt nem élvez, az egész hiány, három nap alatt végrehajtás terhe alatt pótlólag befizetendő. Ugyanezen határozmányok megfélelőleg alkalmazandók a sajtolt élesztő termelése után járd adóra nézve, abban az esetben, ha sajtolt élesztő készíttetik. Ha a termelési adó alá eső valamely szeszfőzdének vállalkozója a termelt egész alkoholmennyiséget vagy annak egy részét kivitelre szánja, és e czélra az alkoholmennyiség­nek adómentes beraktározását kéri (6. §.), az ez után járó add a leszámolásnál megállapított addösszegből kihasittatik és szabályszerű biztosíték mellett előírásba vétetik. Az előírásba vett adó abban az arányban, melyben a vele terhelt szesz a vámvonalon át tényleg kivitetik, vagy a szabad forgalomba megy át, leíratik, illetőleg a szabad forgalom számára való kiraktározás alkalmával azonnal lefizetendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom