Képviselőházi irományok, 1887. VII. kötet • 227-243. sz.

Irományszámok - 1887-229. Törvényjavaslat, a távirda, a távbeszélő és egyéb villamos berendezésekről

229. szám. 9 tékeny pénzügyi terheket róna az államra, melyek habár kétségkívül gyümölcsöző befektetést képeznének, az ország jelenlegi pénzügyi helyzetében mégis megfontolandók. Ha tehát e téren a haladást szerény mérvekre korlátozni nem kívánjuk, — nézetem szerint — czélszerű lesz a magán vállalkozásnak is teret nyitni, természetesen azon korlátok közt, a melyeket az állam közérdekei szempontjából megvonni és megóvni kell. És ez az, a mi ezen törvényjavaslatnak kiváló czélját képezi. Áttérve a törvényjavaslat egyes §-aiban foglalt határozmányokra, a fentebb körvonalozott elveknek felel meg a törvényjavaslat 1-ső §-a, melyben egyfelől meghatároztatik az állam fentartott joga és másfelől kimondatik, hogy az államon kivül bárkinek másnak ahhoz, hogy a magyar korona területén távirdát, távbeszélőt vagy villamos jelzőt rendezhessen be, előző engedélyre van szüksége. A 2. §. közelebbről határozza meg az engedély megadására vonatkozó illetékességet s nevezetesen azon közhasználatú berendezésekre nézve, melyek a magyar korona területén tul» menőleg terveztetnek vagy ezen területen belől állami távirdával vagy állami távbeszélővel már ellátott nagyobb városokat, illetve községeket kötnének össze, — tekintve az ily berendezések kiváló fontosságát — az engedélyt a törvényhozásnak tartja fenn. Egyéb esetekben az engedélyezés általában a közmunka- és közlekedésügyi minister hatáskörébe van utalva s ez alól csak a jelentőséggel nem biró, kizárólag magánhasználatra szolgáló berendezésekre nézve van kivétel téve, minők az egyes házak belsejében, úgyszintén más köz- vagy magánterület által el nem választott telken vagy összefüggő birtokon magánhasználatra szánt berendezések. A vasutak- és más közlekedési vállalatoknak üzleti czélokra szükséges távirdái, távbeszélői és villamos jelzői iránt nagyobbrészt már az illető engedélyokmányok tartalmazván rendelkezést, ezeknek érvényben tartása ugyancsak a törvényjavaslat 2-ik §-ában mondatik ki, egyéb esetekben az engedély megadását a közmunka- és közlekedésügyi ministernek tartván fenn. Tekintettel végre a közszolgálat, közbiztonság, közegészség, árvédelem s tűzoltás követelményeire, illetve közérdekű voltára, ezen 2-dik §. szerint a minister az ily czélú berendezésekre való engedély megadásánál a föltételek könnyítésére s a törvényjavaslat 3-ik §-ának egyes rendelkezéseitől való eltérésre hatalmaztatik fel. Az előbb említett »helyközi* berendezésekre nézve önként érthetőleg a törvényhozás azon előterjesztés nyomán, melyet a közmunka- és közlekedésügyi minister teend, esetrőlesetre fogja megállapítani az engedélyezés feltételeit is; a 3. §-ban ennélfogva csak a minister részére fentartott engedélyezésnél az állami közérdek szempontjából okvetlenül érvényesítendő feltételek vannak megállapítva. A 4. §. bővebb indokolást nem igényel. Az 5. §. tekintve ezen intézmények közérdekű voltát, a távírda részére az 1881. évi XLI. t.-cz.-ben már biztosított kisajátítási jogot a közhasználatú távbeszélőkre és villamos jelzőkre is kiterjeszti, mig a közutaknak, utczáknak és tereknek a közhasználatú berendezések czéljára való igénybevétele fölött, tekintettel az akadálytalan közlekedés követelményeire is, esetről-esetre a közmunka- és közlekedésügyi minister fogna határozni. Hogy továbbá a nagyobb városok rendezési és szépitési érdekei is a lehető figyelemben részesüljenek, e §. megállapítja, hogy az érdekelt hatósági közegek bevonásával előzetes bejárás tartandó, a melynél tehát az emiitett érdekek érvényesíthetők lesznek. Viszont halasztást nem tűrő sürgős esetekben, p. o. hadászati szempontból szükséges vonalok felállításánál ettől el kellett tekinteni. KÉPVH. IROMÁNY. 1887—92. VII. KÖTET. 2