Képviselőházi irományok, 1887. III. kötet • 77-127. sz.
Irományszámok - 1887-95. A pénzügyi bizottság jelentése, a pénzügyminiserium 1888. évi állami kölségvetéséről
95. szám. 145 1. czím. > Állami javak eladása* alatt az előirányzat 1888-ra 6.240,000 frt — 6,557 frt. Ugyanis a) állami javak eladásából várható 5.000,000 frt megmarad. Javaslatba hozattak eladás végett a basarág-szimondai, kocsisházi, bánhegyesi és kupakun-ágotai nagyobb kiterjedésű pusztabirtokok is. Az állami javakból 1886-ban, mint a ministernek, a képviselőház elé terjesztett jelentése »Az állami jószágok eladásáról és eredményéről az 1886. évre« czímű füzetéből kitűnik, összesen 5,375 katasztrális négyszög-hold adatottel, 1.330,042frtbecsár mellett: 1.393,390 frt 41 kron; tehát becsáron felül 63,353 frt 73 krral. Ezen — a becsárhoz arányitott — kedvező eredmény megmagyarázza azt, hogy a minister az eladásra kijelölt birtokokból többet el nem adott; mert becsáron alól csak kivételesen akart eladni. Erre vonatkozó jelentéséből meggyőződött a bizottság arról, hogy csak jelentéktelen és teljesen igazolt esetekben tért el a minister a becsártól. így 1886-ban legjelentékenyebb eset az volt, midőn Nagy-Maros községének 35,544 frtra becsült, de a phylloxera által elpusztított területet engedett át 3,544 frton és másfelől Szent-Endre községének regale engedtetett át 50,400 frt becsérték helyett 44,000 frton. Azt hiszszük, hogy ez esetek épugy, mint a ministernek hasonló — kisebb — esetekben való eljárása teljesen igazolt volt és azt a t. képviselőház tudomására hozzuk. Egyúttal e füzetben tesz jelentést a pénzügyminister, az állami jószágokon létező vagy létesitett telepek 1886-ban elért fejlődéséről és a csángótelepek állapotáról; kitűnik ezekből, hogy a telepekhez újabban 2,036 D katasztrális hold csatoltatott, és hogy azokon 89 újabb ház épült; hogy a csángótelepeken az egészségügyi viszonyok javultak. Ezeket a t. képviselőház helybenhagyó tudomására hozzuk, illetőleg ajánljuk. A mi az 1888-ra előirányzott újabb birtokeladásokat illeti, ezek: 45,066 holdra 9.211,077 frt értékben és 45,707 frt értékű regáléra terjednek ki. A regale-eladásokban a kormány is visszatartja a műveleteket, azoknak küszöbön álló megváltásával szemben, mit a bizottság csak helyeselni tud. Az eladásra most kijelölt birtokok nagy része, az aradi jószágigazgatóság területén vannak, 27,486 holddal és 7.508,521 frt értékben. Ha a minister ezeknél is szem előtt fogja tartani azt, hogy sem a birtok-érték rontásával, sem a — vidéken gazdálkodó — nemzetgazdasági tényezők kárával, pusztulásával az ne történjék; ha mindjárt, ennek következtében, kisebb és lassúbb pénzügyi eredményt is ér el; a bizottságnak az eladások ily módon folytatása és előirányzata ellen kifogása nincs. A mi az előirányzatba felvett 5.000,000 frtnak valósítását illeti, ezt a minister 3 tényezőből reményli: 1. Megkötött szerződések alapján esedékes részletekből 464,300 frtot. II. Ujabb eladásokból és a künnlevő vételárakra létesítendő hitelművelet alapján 3.600,000 > III. Eladásra kijelölt birtokok könnyebb értékesítése czéljából eszközlendő hitelműveletből 1.000,000 > Az igy keletkező 5.064,300 írtból előirányzott 5.000,000 forintot elfogadásra ajánljuk. b) A telepitvényesek által fizetendő vételárak és kamatok a hátralékokkal együtt 1.200,000 frtot tesznek, a minister úr indokolásában közölt esedékességi adatok alapján. Főleg azért remélhető, mert a szerződések és lebonyolítások eszközlése nagyobb erővel történik. Elfogadásra ajánljuk. c) A maradvány- és irtványföldek váltságdíjai 40,000 frtot tesznek az indokolásban közölt részletezés alapján. Elfogadásra ajánljuk. 2. czím. >Bordézsmaváhság< alatt az előirányzat 1888-ra 10,000 frt + 8,000 frt. KÉPVH. IROMÁNY. 1887 — 92. III. KÖTET. 19