Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.
Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról
41. szám. 197 tesitett örökösnek, miszerint az örököst az öröklési jog különbeni elvesztésének terhe alatt az örökség elfogadása tárgyában záros határidő' alatti nyilatkozatra szoríthassa. Felette fontos és gyakorlati horderejű rendelkezés az, a mi a törvényjavaslat 21,8-ik §-ában foglaltatik. — Általános szabály ugyan, hogy a végrendeleti vagyoni részesítés, ha csak az örökhagyó kifejezetten másként nem rendelkezett, csak magát a végrendeleti örököst, nem pedig ennek netaláni korábbi elhalálozása esetében ennek örököseit is illeti. Ezen általános helyes szabály azonban mereven alkalmazva kétségtelen helytelenségre vezetne akkor: ha az örökhagyó közeli rokonai köréből nevezett örököst. Ezen esetekben méltán feltehető, hogy a rendelkezés kiindulási pontját nem egyéni szempontok, hanem a rokonsági kapocs képezi. Alig tételezhető fel ugyanis, hogy ha valaki több testvére közül a két kevésbé vagyonos és gyermekekkel biró testvérét nevezi örököseinek, többi vagyonos és gyermektelen testvéreit pedig nem részesiti: az örökös-nevezést csupán testvéreinek személyére kivánta volna szorítani, azok korábbi elhalálozása esetére p'dig e?en testvéreinek leszármazóit részesíteni nem akarta volna. Ezért a törvényjavaslat azon esetre, ha az örökhagyó leszármazó vagy felmenő rokonát, vagy oldalrokonát az unokatestvérekig bezárólag nevezi örökösnek, és a kinevezett örökös az örökhagyót megelőzőleg hal el: az örökös leszármazóit —ha csak a végrendelet kifejezett ellenkező rendelkezést nem tartalmaz — hallgatag helyettesitett örökösöknek tekinti; kik egymás között természetesen a törvényes örökösödési rendnek megfelelő hányadokban osztoznak. — A 2S§. §. rendelkezésénél fogva ezen intézkedés akkor is alkalmazandó, ha \ ez örökhagyó emiitett közeli rokonait hagyományban részesiti. HETEDIK FEJEZET. Az utóörökösödés. 216—224. §§. A hitbizományi helyettesítés, az a mit a törvényjavaslat a már előadott okokból utóörökösödés elnevezése alatt szabályoz, a végrendeleti öröklési jognak egyik kétségtelenül igen fontos részét képezi. Az elvontan vett végrendelkezési szabadságból az következnék, hogy ha egyszer a törvény az , örökhagyónak a végrendelkezési szabadságot — a törvényjavaslat értelmében természetesen a kötelesrész által határolt korlátok között megadja; e jogosultságot a rendelkezés módjára nézve meg ne szorítsa. Ennek azután az lenne folyománya, hogy az örökhagyó hagyatékában nemcsak a közvetlen örökösödés rendét szabályozhatná, hanem az egymás után való fokozatos örökösödés megállapítása által a jövőre, a jövő nemzedékek egész sorozatára megállapíthatná az örökösödési rendet, a mint hogy az ilyen korlátlan rendelkezési jogosultságot régi hazai jogunk a szerzeményi vagyonban az első szerzőnek feltétlenül meg is engedte. Azonban nem szükséges bővebben fejtegetni, hogy az utónemzedékekre korlátlanul kiterjedő ilyetén végrendelkezési jogosultság, mint a végrendeleti szabadságnak különben is rúlhajtása ellen igen fontos, kiválóan nemzetgazdászati indokok harczolnak. Jól felfogott állami érdekek szólanak az ellen, hogy a végrendelkezési jogosultság ezen irányban való korlátlanságának érvényre emelésével a rendelkezőnek jog adassék arra, hogy egyéni absolut akaratával vagyonát esetleg évszázadokra is leköthesse — a földbirtokot és a tőkét lebilincselhesse, hogy egyéni absolut hatalmával önkényes tör.ényt szabhasson egy oly utókor számára, a melyhez őt többé semmi kapocs nem köti, hogy az ő rendelkezése uralja vagyonának sorsát akkor is, a midőn már az ő tevékenységének nyomai, sőt az ő létezésének emlékei is régen elmosódtak.
