Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.

Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról

190 41. szám. gyatéknak mint egésznek hányadát kívánja hagyni, szóval, hogy az illetőt vagyoni jogai és kötelezettségei összeségének egyetemes jogutódjává kívánja tenni. Ezért rendeli a 200. §., hogy az Örökös-nevezéshez nem szükséges, hogy az örökhagyó azt, a kit örökösének kivan tenni, végrendeletében kifejezetten örökösének nevezze meg, vagy hogy az >örökös« szót használja, hanem elégséges, ha az örökhagyónak az örökösnevezésre irányuló akarata a végrendeletben egyébként kifejezve van. Ezen szakasz rendelkezéséből következik, miszerint a végrendelkező az örökös-nevezésnél kifejezéshez kötve nincsen, az > örökös < kifejezést nem kell okvetlen használnia, hanem az

t! örökös-nevezést tetszés szerinti szavakkal teheti: csakhogy a használt kifejezés lényegileg megfeleljen annak, a mi az örökös-nevezéshez szükséges, hogy t. i. az illetőt egyedül vagy másokkal együtt vagyoni jogai és kötelezettségei egyetemes jogutódjává kívánja tenni; ugy hogy az >örökös< kifejezés használása esetében sem lesz örökösnek tekintendő az, a kinek az örökhagyó csak egyes vagyontárgyakat, jogokat vagy bizonyos fajú tárgyak összegét hagyott; mig viszont az, a ki az örökhagyó kijelentett akarata szerint a hagyatékot mint egészet, vagy annak hányadát kapja, s az örökhagyó vagyoni jogainak és kötelezettségeinek összegébe mint egyetemes jogutód lép, örökösnek tekintendő akkor is, ha az örökhagyó az >örökÖs< kifejezést nem használta is. A 200-ik §. rendelkezéséből, egybevetve azt a 130-ik §. tartalmával, az is következik, hogy az örökhagyó örökösét névszerint megnevezni nem köteles, hanem az örökös-nevezés joghatályára elegendő, ha az örökhagyó oly körülírásokkal jelöli meg azt, a kit örökösévé tenni kíván, miszerint a részesittetni kívánt egyén biztosan megállapítható legyen. Hogy még nem létező jogi személynek örökösül nevezése érvényes azon esetre, ha a jogi személy később, habár örökhagyó halála után tiz év alatt megalakul, az a 122-ik §-nak általános rendelkezéséből következik. Az, hogy több örökös nevezése esetében az örökösödési hányadoknak a végrendelkező által a végrendeletben való számszerű meghatározása nem okvetlen szükséges, a dolog természetéből és a 205-ik §. rendelkezéséből önként folyik. Habár azonban a 200-ik §. általános szabálya szerint az örökös-nevezéshez az örökhagyónak oly kijelentése szükséges, a melyből azon szándéka tűnjék ki, miszerint azt, a kit örökösül nevez hagyatékában, mint egészben vagy annak hányadában mint egyetemes jogutódot kívánja részesíteni, s habár ennélfogva azt, a kinek az örökhagyó egyes vagyontárgyakat, jogokat|vagy bizonyos fajú tárgyak összegét hagyott, örökösnek nem, hanem csak hagyományosnak kell tekinteni, — a minthogy ezen szabály a törvényjavaslatnak 203-ik §-ában fel is van állítva: mindamellett a gyakorlati életnek jól felfogott érdekei majdnem elutasithatlanul köve. telik, hogy e részben a végrendelkező valószínű akarata, ezen kétségtelen döntő momentum érvényesüljön akkor is, a midőn a rendelkezést alaki szempontból tekintve s a fentjelzett főszabály rideg alkalmazása mellett az örökös-nevezés lényeges attribútumai fenforogn* látszanának. Legpraegnansabb eset az, ha az örökhagyó akként rendelkezik, hogy összes, esetleg egyenkint fel is sorolt ingatlan vagyonát A., összes ingó vagyonát pedig B. kapja. Ezen esetben nem lehet mást feltételezni, mint a mit a 201. §. szabályul felállít, hogy t. i. a részesítettek a részökre hagyott tárgyak örökhagyó halálakor való értékének megfelelő hányadokban örököstársaknak tekintessenek; mert különben ezen esetet ugy kellene eldönteni, hogy A. a hagyatékhoz tartozó összes ingatlanokat, B. pedig a hagyatékhoz tartozó összes ingóságokat, mint hagyományosok kapják; örökös pedig lenne az, a kit a végrendelet nem létezése esetére a törvényes örökösödés illetne; — ki azonban, miután az egész hagyaték hagyományokkal kimerittetett, tulajdonképen semmit sem örökölne: és így bizonyos, hogy a minden anyagi haszon nélkül esetleg csak teherrel járó örökösödést nem fogná elfogadni. Ugyanezen eset áll elő akkor, ha az örökhagyó egy vagy több egyénnek a vagyon-