Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.

Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról

188 41. szám. Azon általános értelmezési szabályok, a melyeket a törvényjavaslat 191—193. §-ai tartalmaznak, lényegben megegyeznek a szász ptk. 2155., 2157., 2158., 2159., 2160. és a Mommsen-féle tervezet 125., 126. és 127. §-ainak rendelkezéseivel. Az, hogy a végrendeleti intézkedéseknél a szavak közönséges értelmökben veendők, hogy a lehető különböző értelmezések közül az fogadandó el, mely mellett a rendelkezés megáll és eredménynyel bírhat, hogy az értelmezésnél az örökhagyónak későbbi és korábbi nyilatkozatai — természetesen a mennyiben kétségtelenül bizonyítva vágynak — figyelembe vehetők és hogy az ugyanazon végrendelet tartalmazta egymással egyáltalán össze nem egyeztethető rendelkezések mindenike hatály nélküli — az értelmezésnek oly általános szabályait képezik, a melyeket bővebben indokolni alig mutatkozik szükségesnek. Önként értetik azonban, hogy a végrendelkezőnek a végrendelet előtti és utáni bebizonyított nyilatkozatait csak a végrendelet tartalmazta kétes intézkedés valódi értelmének megállapítására, de nem a végrendeletben bent sem foglalt intézkedések pótlólagos érvényesítésére lehet és szabad felhasználni. Az, hogy kétség esetében az értelmezésnek a részesített javára kell történni, abban találja indokolását, mert a végrendelkezés által az örökhagyó halála esetére azokat, a kiknek javára rendelkezik, vagyonában visszteher nélkül kívánván részesíteni: feltételezhető akaratának inkább azon értelmezés felel meg, mely a részesített javára történik, mint az, a mely a részesített jogosultságát megszorítja. 194—199. §§. A 191 — 193. §-okban felállított általános értelmezési szabályokon felül, a 194—199.§-okban a törvényjavaslat a gyakorlati életben leginkább előforduló közönséges esetekre való tekintettel némely különös értelmezési szabályokat tartalmaz; a melyek lényegökben megfelelnek a szász ptkv. (2161—2165. §-ok), Mommsen-féle tervezet (128—132. §-ok) rendelkezéseinek. Ezen szabályok jóformán a dolog természetéből folynak. Különösen a 194. §. rendelkezése abban találja indokolását, hogy a törvényhozás az önmaga megállapította törvényes örökösödési rendet tartja a leghelyesebbnek, s ennélfogva a végrendelkező minden olyan akarat kijelentésénél, a mely közelebbi meghatározás nélkül az. örökhagyó családja, rokonai, legközelebbi rokonai, örökösei stb. javára történik: a rendelkezés hátteréül a törvényben megállapított törvényes örökösödési rendet jelöli meg alkalmazandónak. Ebből folyólag, ha valaki legközelebbi rokonait rendeli örökösének: testvéreivel együtt örökösödnek az elhalt testvéreknek leszármazói is, habár a rokonsági fokban távolabb esnek is; nagybátyák és nagynénékkel együtt örökösödnek az elhalt nagybátyák és nagynénék leszármazói is; örökösödnek mindezek azon arányban, a mint végrendelet nem létezése esetében örökösödtek volna; minélfogva ha az örökhagyó legközelebbi rokonait nevezi örököseinek és egy nagybátyja, egy nagynénje és egy előbb elhalt nagynénjétől származó négy unokatestvére van: a nagybátya és nagynéne fejenkint az örökség egy harmadrészében, az unokatestvérek pedig fejenkint az örökség egy tizenkettedrészében örökösödnek. A törvényjavaslat 195-ik §-ának rendelkezése szerint a gyermekek javára tett végrendeleti intézkedéseknél a gyermekek kifejezés alatt a már elhalt gyermekek helyébe lépő leszármazók is értendők, akár saját gyermekei javára, akár a gyermekek egyénenkénti megjelölése nélkül más valakinek gyermekei javára rendelkezett az örökhagyó. E tárgyban az osztrák ptk. (681. §.), a szász ptk. (2162. §.) és a hesseni javaslat (55. §.) csak az örökhagyó saját gyermekei javára tett végrendeleti intézkedésekre nézve tartalmazza azon értelmezési szabályt, hogy a »gyermekek« elnevezés alatt értendők a további leszármazók is, mig a porosz Landrecht (I. r., XII. czím, 526. és 528. §.) és a Mommsen-féle tervezet (129. §.) ugyanazon szabályt állítja fel azon esetre is, ha az örökhagyó más valakinek gyermekei javára rendelkezik. A törvényjavaslat az utóbbi álláspontot tette magáévá azért, mert az örökhagyó azon rendelkezésében, a mely által valakinek >gyermekeit« ezen gyűjtő név alatt csoportosítva részesiti, azon szándék nyil-