Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.

Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról

41. szám. 133 részre jogosított örökösök közé sorozza. Az atóbhi álláspontot foglalj* el a hesseni javaslat (113., 114. és 117. §-ok), továbbá a Mommsen-féle tervezet (468. §.), több más kisebb törvénykönyvek, melyek közül elég legyen a solothuíai (571. §.), a sehaffhauseni (1909, §.) és ae aargaui (913. §.) törvénykönyvekre hivatkozni. Midiin a törvényjavaslat nem a római }&g e részbeni szigorú felfogása által befolyásolt előbbi törvénykönyveknek, hanem az utóbb említetteknek álláspontját tette magáévá, és a túlélő házastársat a kötelesrészre jogosított örökösök körébe felvette: a házassági viszony belsőségét kellően méltatni, a házassági életközösség követelményeit kellő figyelembe venni kívánta. A római classicus jognak a házasságra vonatkozó ismert fogalom-meghatározása »consortium omnis vitae, divini humanique juris communicati@< szépen megfelel a házasság magasztos eszméjének, de sajnos, hogy a római jog e magasztos fogalommeghatározás következményét az öröklési jogban következetesen le nem vonta, hanem a végrendelkezési jogosultság lehető tágítása mellett a házastársnak, kit az öröklési jog terén különben is mostoha elbánásban részesített, kötelesrészhez való jogot nem adott. A legújabb törvényhozások és a törvényjavaslat is a római jog fentidézett szép fogalommeghatározását, az öröklési jogban tényleg emelik érvényre akkor, midőn a túlélő házastárs részére kötelesrészt biztosítanak. És ha az adott viszonyokat, úgy a mint tényleg állanak, veszszük figyelembe, ha nem indulunk ki oly eszményképekből, melyeket a mindennapi élet rideg valósága czáfol meg: akkor szükségesnek mutatkozik, hogy a végrendelkező önkényének, melyet felcsigázott szenvedély, mesterkélten létesített indulat s több effélék befolyásolhatnak, e részben korlát szabassák, és a túlélő házastársnak az elhalt házastárs hagyatékából oly jutalék adassék, mely őt a netaláni ellenkező végrendeleti intézkedés esetében is megillesse. Ezen általános jellegű indokokon felül, ha hazai jogfejlődésünk irányelvét veszszttk figyelembe, ha nem tévesztjük szem elől, hogy sem az 1848. előtti hazai jogunk, sem az országbírói értekezlet rendelkezései nem engedték meg, hogy az örökhagyó férj nejét vagyonából, illetve annak haszonélvesetéből kirekeszthesse, és ha másfelől fontolóra veszszük, hogy a már kifejtett indokokból az özvegyi jognak változatlan fentartása czélszertínek nem mutatkozik: akkor is azon eredményre kell jönnünk, hogy az özvegyi jog helyettesítéséül, s hazai jogunk e részbeni lovagias felfogásának elvi fentartása szempontjából, a nő részére férje hagyatékában kötelesrészt kell biztosítani, és mert ha valahol, itt okvetlen fenforog a viszonosságnak elutasithatlan követelménye: ugyanezt kell tennünk a férj javára is; szóval a házastársak mindenikét a tálélés esetére kötelesrésisre jogosítottnak kell elismernünk. Az örökhagyó testvéreit köíelesrészkez való jogosultsággal a tervezet fel nem ruházza. Követi e résaben az osztrák, porosz, franezia, saász és olasz törvénykönyveknek, a hesseni javaslatnak és a Mommsen-féle tervezetnek nyomdokait. Az európai törvénykönyveknek ós törvényhozási műveknek e részbeni egyhangúságát az ismertebb törvénykönyvek közül csak a zürichi polgári törvénykönyv zavarja meg, mely utóbbinak rendelkezéséhez még néhány schweiczi törvénykönyv, például a luzerni, solothurni, sehaffhauseni, gr&ubündteni ós valiisi esatlakozik. A törvényjavaslat általában indokolt vezérelvéből kiindulva, nincs elegendő támpont arra, hogy e részben a nagy európai törvénykönyveknek s egyszersmind eddigi hazai jogunknak is álláspontját feladva, az apró schweiczi törvénykönyveknek az ottani jogtörténelmi fejlődésre, s ezen alapuló specificus felfogásra visszavezethető kivételes intézkedéseit tegyük magunkévá. A törvényjavaslat a végrendelkezési jogosultság vezérelvéből indul ki, s e jogosultságot csak ott és annyiban korlátozza, a mennyiben ezt a legközelebbi családtagoknak figyelmes kívül nem hagyható érdeke mulhatlanul követeli. Ezen eset pedig a testvéreknél nem forog fenn. A testvérek nem álanak oly közel egymáshoz, nem köti Őket a szeretet s illetve a hála kötelélse oly szorosan össze, mint a szülőket gyermekeikhez ós viszlát, vagy mint a házastársakat egymás-