Képviselőházi irományok, 1884. XX. kötet • 591-603. sz.

Irományszámok - 1884-599. Törvényjavaslat, az öröklési jogról

190 599. szám. midőn a 136-ik §-ba az 1876: XV. t.-cz. 1-ső §-ának rendelkezését átvette: nem tette magáévá az osztrák ptk. 578-ik, a franczia code civil 970-ik és az olasz codice civile 775-ik §-nak azon rendelkezését, mely szerint az örökhagyó által egész terjedelemben önkezűleg irt és aláirt végrendelet tanúk alkalmazása nélkül is érvényes. E részben a fentidézett törvények csak annyiban térnek el egymástól, hogy mig a franczia és olasz törvény a végrendelet keltének, illetve a hely, év, hó és napnak kitételét a végrendelet különbeni érvénytelensége mellett megkívánják; addig az osztrák törvény idézett szakasza azt rendeli, hogy a végrendelet keltének napját, évét és helyét nem szükséges ugyan kitenni, de a perlekedések kikerülése végett tanácsos. Ausztriában és Francziaországban az önkezűleg irt, úgynevezett holograph végrendeletek érvényességének a codificatio alkalmával való elismerése jogtörténelmi alapra vezethető vissza. Ausztriában a régi szokásjog alapján érvényesnek ismerte azt el a Bécs városa részére I. Ferdinánd által kiadott >Stadtordnung«. Érvényes volt az ilyen végrendelet alsó- és felső Ausztriában, Stiriában és Csehországban. Sőt helyenkint még az örökhagyó által nem önkezűleg irott, s általa csupán csak aláirott végrendelet is érvényesnek, s a végrendelet egyszerű bizonyító okirat jellegével bírónak tekintetett, és az okiratok bizonyító erejére általában előirt szabályok szerint ítéltetett meg. — Francziaországnak a szokásjog (droit coutumier) uralma alatt álló némely részében már a középkorban el volt ismerve a holograph végrendelet érvényessége, mig azt az 1735-ik évi ordonance a szokásjog alatt álló területekre, s az irott jog (droit ecrit) területének némely részére (Auvergne, Maconnais), általában az irott jog többi területére pedig a testamentum parentum inter liberos-ra nézve érvényesnek mondotta ki. — Ily jogtörténelmi előzmények alapján lőn a holograph végrendeletek érvényessége elismerve Ausztriában és Francziaországban, a honnét az olasz codice civilébe változatlanul vétetett át. Mig azonban a franczia code civil a végrendeleti alakszerűségeket a holograph végrendeleteknél a minimumra szállítja le: addig a 971—980. §-ok szerint elég sajátszerfíen és mégis nem megfoghatlanúl az ilyen holograph végrendeleteken kivül csak a közjegyző előtt alkotott közvégrendeletet ismeri el érvényes, rendes végrendeletnek, s itten már túlságos alakszerűségeket, két közjegyzőt és két tanút, vagy egy közjegyzőt és négy tanút, az írásba átadotott úgynevezett mysticus végrendeleteknél pedig a közjegyzőn kivül hat tanút követel, a franczia judicatura pedig az előirt alakszerűségek pontos megtartását a legszigorúbban követeli. A franczia törvény alapján készült codice civile (776—788. §§.) ugyanezen következetlenséget tünteti elő. Az is az önkezűleg irott végrendeleteken kivül csupán a közjegyzői végrendeletet ismeri rendes végrendeletként érvényesnek, s éhez két közjegyzőt és 2 tanút, vagy 1 közjegyzőt és 4 tanút kivan; azonban a lepecsételt irott végrendeleteknél a közjegyzőn felül 4 tanúnak jelenlétével megelégszik; világosan rendeli azonban, hogy a végrendeletet felvevő közjegyző gyakornokai és Írnokai tanúk nem lehetnek. Azon kérdés, ha vájjon a holograph végrendelet tanúk nélkül érvényesnek ismertessék-e el, avagy pedigTnem: az 1876-ik évi XVI. t.-cz. megalkotása alkalmával ugy a képviselőház jogügyi bizottságában, mint a képviselőház teljes ülésében meg lőn vitatva, s bár a holograph végrendeletek érvényességének elismerését támogató indokok kimerítően fel lőnek hozva, s utalva lőn az osztrák, franczia és olasz törvények példájára és arra, hogy a holograph végrendeletek érvényessége a gyakorlati életben nem bizonyult helytelennek és veszélyesnek: mégis a törvényhozás a holograph végrendeletet, mint rendes végrendeletet érvényesnek nem fogadta el. A törvényjavaslat is ragaszkodik ezen a törvényhozás által már magáévá tett állásponthoz. A holograph végrendeletek érvényességének elismerése ellen elég nyomatékkal bir azon indok, hogy a mellett, kivált ma már, midőn az irásutánzás művészetté vált, s midőn az utánzott okirat a végrendelkező halála után, gyakran évtizedek múlva lát napvilágot, — az egyedül