Képviselőházi irományok, 1884. XIX. kötet • 542-590. sz.

Irományszámok - 1884-549. A honvédelmi minister jelentése, az 1883-ik évi XXXIV-ik törvényczikk 6. §-a értelmében: a magyar királyi honvédségi Ludovika-Akadémia állapotáról, az 1885-ik évre

549. szám. 243 Ezen két tanfolyam törvényileg a Ludovika-Akadémián rendszeresítve nincs ugyan, azonban azoknak fentartását a magasabb tiszti kiképzés, illetőleg az 1882. évi XXXIX. tör­vényczikknek az egyévi önkéntesekre vonatkozó rendelkezése szükségessé tette. E két tanfolyam ugyanazon taneszközöket használta, ugyanazon tanárok által láttatott el, mint a törvényileg rendszeresített, előbb emiitett tanfolyamok és annak a Ludovika­Akadémia épületében való elhelyezése elkerülhető nem volt. Az összes tanfolyamok ismertetését a következőkben van szerencsém összefoglalni: 13 36 5 2 növendék. A) A tényleges állománybeli tisztképző tanfolyam: Ezen tanfolyamban az 1883. évi XXXIV. törvényczikk rendelkezéséhez képest, a védköteles kort még el. nem ért önként jelentkező ifjak tényleges állományú honvéd-hadapró­dokká, illetőleg tisztekké képeztetnek ki. E tanfolyam négy évfolyamra terjed. Minthogy pedig az évfolyamok felállítása az 1883. év óta csak egyenként és fokozatosan történik, az 1885. év október havában annak IH-ik évfolyama lépett életbe. Az elért eredmény a következő volt: 1. A tényleges állománybeli tis{tkép{ő tanfolyam 1-ső évfolyamába az 1885/6. tanév kezdetével felvett 59 növendék közül a tanári testület által történt zárosztályozás és a tan­folyam befejezésével megtartott zárszemle alkalmával »jelest osztályzatot nyert 2 >igen jót > » >/d« » » > elégségest » > *ki nem elégít őt » » A >ki nem elégitőt osztályzatot nyert két növendék, valamint ki nem elégítő magaviselet miatt egy növendék a tanfolyam további hallgatása alól felmentetvén, az 1886/7. tanév kez­detével a Il-ik évfolyamba való átlépésre 56 növendék mondatott ki alkalmasnak. 2. A tényleges állománybeli tis\tkép\ő tanfolyam Il-ik évfolyamába az 1885/6. tanév kezdetén átlépett 59 növendék közül >jelest osztályzatot nyert 4 ngen jót > > • 15 >jót > » 30 ^elégségest » » 7 yki nem elégitőt > » 2. A ki nem elégítő osztályzatot nyert két növendék közül az egyiknek, ki a tanulásban betegsége miatt maradt hátra, a II. évfolyam ismétlése engedélyeztetett, a másik a tanfolyam további hallgatása alól felmentetett, egy növendék pedig a tanév folyamán szülőinél elhalt, mihez képest az 1886/7. tanév kezdetével a III. évfolyamba való átlépésre 56 növendék mon­datott ki alkalmasnak. 3. A tényleges állománybeli tis\tkép\ő tanfolyam Ill-ik évfolyamába az 1885/6. tanév kezdetén átlépett 60 növendék közül »jelest osztályzatot nyert 3 iigen jó« » » 12 >jót » » 37 velégségest » » 2 . >ki nem elégitőt > > 4. 31*

Next

/
Oldalképek
Tartalom