Képviselőházi irományok, 1884. XVI. kötet • 506-539. sz.

Irományszámok - 1884-515. A közmunka- és közlekedésügyi minister jelentése, az országgyüléshez, a budapest-soroksári gőzmozdonyú helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

52 515. szám. munkások részére; végre a rendes szállítási díjak V'-ával felérő ármérséklés köttetett ki a tanuló ifjúság számára is. A tervezett pálya tényleges épitési költségeit az engedélyt kérő közúti vaspálya-társa­ság legelső tervezete alapján 455,644 frt 95 krral irányozta elő. Minthogy azonban az utólag eszközölt felvételek és a miuisterium által elrendelt tanul­mányok szeriut az eredeti előirányzatban a kisajátításra, a földmunkákra, al- és felépítményre, s az elkerítésre vonatkozólag felvett tételek mintegy 43,000 írttal emelendők voltak; minthogy továbbá az engedélyes társaság benyújtott tervezetén túlmeuőleg arra is köteleztetett, hogy a főváros területén haladó vonalrészen a második vágányt mindjárt kezdetben létesítse; ennél­fogva a tervezett vasút tényleges épitési tőkéje kereken 500,000 frtban állapíttatott meg. Az előadottakon kivül indokolja az épitési tőkének helyi érdekű vasutaknál szokatlan magasságát az is, — hogy az épitési tőkének közel egyharmada forgalmi eszközökre lesz fordí­tandó, s igy a 10 kilométer, illetve a második vágányt is számításba véve közel 16 kilométer hosszú pálya kiépítésére tényleg csak 350,000 frt marad; továbbá, hogy ezen rövid vonalon 3 állomás lesz előállítandó, s úgy ezek, mint egyéb építmények, — tekintettel a főváros által támasztott igényekre — a helyi érdekű vasutakénál lényegesen költségesebb szabványok szerint létesítendők; végül, hogy a kisajátítás, területek megszerzése, a tűzmentes befedés, és a pálya. nak elkerítése egy ily, a fővárosban és annak közvetlen közelében építendő pályánál rendkívül magas költségekkel jár. A pénzbeszerzést illetőleg az engedélyes közúti vaspálya-társaság az engedélyezési tár­gyalások alkalmával tüzetes előterjesztést nem tett; de miután nem foroghatott fenn aggály az iránt, hogy az építésre szükséges tőkét ezen biztos alapon nyugvó részvénytársaság beszerezni tudja, — ennélfogva — a helyi érdekű vasutaknál rendszerint követett eljárás mintájára, — az engedélyokmányban egyrészről fentartatott; a kormány részére az a jog, hogy a névleges tőke és pénzbeszerzés módozatait később, a társaság e részbeni előterjesztése alapján megállapíthassa; másrészről ezen kötelezettségének pontos teljesítésére nézve a társasággal szemben elegendő biztosíték szereztetett az által, miszerint köteleztetett az engedélyes társaság, hogy az engedély­okmány kiadása napjától számított hat hónap leforgása alatt az épitési költségek fedezetének megfelelő biztosítását kimutassa. Végül köteleztetett az engedélyes társaság, hogy az engedély-okmány kiadása előtt 25,000 frtot készpénzben vagy óvadékképes értékpapírokban a m. kir. központi állampénztárba befizessen ; mely kötelezettségének a társaság meg is felelt. Egyebekben a tisztelettel másolatban csatolt engedély-okmány megfelel az e részben fennálló törvényeknek és szabályoknak, nevezetesen azon szempontok követelményeinek is, melyeket a helyi érdekű vasutakról szóló 1880. évi XXXI. törvényczikk ily vasutakra vonat­kozólag előír: minélfogva az idézett törvényczikk 1. §-a értelmében van szerencsém a budapest­soroksári helyi érdekű vasútnak f. évi június hó 30-án történt engedélyezését tisztelettel bejelenteni. Budapesten, 1886. évi szeptember hó 29-én. JBdrő Orczy Béla s. k., a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. minisierium vezeté­sével megbízott 0 Fehége személye körüli m. kir. minister.

Next

/
Oldalképek
Tartalom