Képviselőházi irományok, 1884. XV. kötet • 494-505. sz.

Irományszámok - 1884-502. Törvényjavaslat, a hadsereg, hadtengerészet, honvédség és népfölkelés tiszti és legénységi özvegyeinek és árváinak katonai ellátásáról

73 502. szám. esetére fentartotta. A második férj halála után az özvegy a fentartott nyugdíjnak ismét élvezetébe lép, a mennyiben időközben oly körülmények fel nem merültek volna, melyek őt annak élvezetéből kizárnák. Ha az özvegyet későbbi házasságból is állami nyugdíj, vagy ezzel egyenlő ellátás illeti, ugy annak csak az utóbbira van igénye; de ha ez az előbb fentartott katonai nyugdíjnál kevesebb, a különbség részére ráfizetendő. 10. §. A tisztek árváinak törvényes koruk betöltéséig, vagy korábbi ellátásukig állandó nevelési járulékra általában csak azon feltevés mellett van igényük, ha az 1. §. szerint özvegyi-nyug­díjra igényt adó házasságból származnak, vagy a szülőknek ugyanily föltevés mellett később létrejött házasságával törvényesíttettek. Azon esetben a) ha az atya ellenség előtt esett el, vagy az ellenség előtt szenvedett sebesülés, vagy hadi fáradalmak következtében halt el; — vagy b) ha az árva szülőtlen; — vagy c) ha az anya (mostoha anya) elhalt férje után az államtól a 3. §. b), c), i) alatti esetek­ben nyugdíjat nem élvez: vagy azt a 8. §. f) alatti esetben elvesztette, — minden árvának van igénye nevelési járulékra; a b) és c) alatti esetekben azonban csak akkor, ha az atya elhalá­lozásakor állandó katonai ellátásra már törvényes igényt szerzett, vagv — habár a katonai jelleg letétele után — már annak élvezetében állott. Minden más esetben nevelési járulék csak akkor jár, ha az özvegynek férje halálakor legalább három, még anyai ellátásban álló gyermeke van; vagy ha az özvegy két ily gyer­mek életbenléte mellett teherben van, azon gyermekei számára, kik a szabályszerű kort még nem érték el, — a mennyiben az atyja már elhalálozásakor állandó katonai ellátásra törvényes igényt szerzett vagy már annak élvezetében állott. 11. §. A megelőző §. rendelkezéséhez képest a törvényes kor betöltéséig; vagy korábbi ellá­tásig élvezendő nevelési járulékban részesülnek azon árvák is, kik az atyának a nyugállo­mányban, tartalékban, a honvédség szabadságolt állományában, vagy szolgálaton kivüli viszony­ban kötött házasságából származnak, vagy a szülőknek ezen viszony tartama alatt bekövetke­zett házasságával törvényesíttettek, valamint a népfölkelés tisztjeinek árvái, ha az atya halála oly körülmények között következett be; melyek a 2. §. szerint özvegyének állandó évi nyug­díjra igényt adnak. 12. §. Nevelési járulékra való igényből kizárvák: a) azon árvák, kik a 3. §. a) alatt jelzett föltevés mellett kötött házasságból szár­maznak ; b) oly árvák, kiknek anyjuk a 3. §. d), e), /), g), h), betűi alatt elősorolt okok miatt az állandó évi nyugdíjra való igényből ki vannak zárva; c) azon árvák, a kik ellen még atyjuk életében elkövetett büntetendő cselekmény miatt oly bűnvádi ítélet hozatott, melylyel a nevelési járulék elvesztése­van összekötve (1885: XI. t.-cz. 50. §.). 13. §. A törvényes kor fiúárváknál a betöltött húsz, leányárváknál a betöltött tizennyolcz élet­évben állapittatik meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom