Képviselőházi irományok, 1884. IX. kötet • 241-287. sz.

Irományszámok - 1884-263. Törvényjavaslat, a községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. törvényczikk és az ennek módositása és kiegészitéséről szóló 1876. évi V. törvényczikk módositása iránt

263. szám. 233 Jelenlegi szöveg: ha az illető község túlterheltetését kimutatja s ha a leszállítást a törvényhatóság helyben­hagyja. Az elaggott jegyzők s a jegyzők özvegyei és árvái sorsának biztosításáról, segély- és nyugdíjpénztárak vagy gyámintézetek felállítása által a törvényhatóságok szabályrendeletileg tartoznak intézkedni. E czélból több törvény­hatóság is szövetkezhetik. A jegyzők által eddig használt községi földek jövőre is a jegyzőknél hagyandók, de a földeknek az adókataster szerint fölvett évi jövedelme a megállapított készpénz fizetésből levonathatik. 68. §. A körjegyzőt a szövetkezett helységek kö­zösen fizetik. Azt, hogy valamely körjegyzőség a kör­jegyző mellett aljegyzőt is tartson, úgyszintén azt is, hogy a körjegyző és segédjegyző melyik községben lakjék, s a szövetkezett helységek mily mérvben járuljanak a körjegyző fizetéséhez s a közös kiadásokhoz, a képviselő-testületek és az illető közigazgatási tisztviselő meghall­gatása mellett, esetről-esetre az alispán hatá­rozza meg; e határozat a közgyűlésre feleb­bezhető. 69. §. Kisközségekben a birót és tanácsbelieket a választó közönség (37., 38. és 39. §-ok), a körjegyzőt a szövetkezett helységek képviselő­testületeinek egyeteme; nagyközségekben az összes elöljáróságot a választó közönség; rendezett tanácsú városokban pedig a kép­viselő-testület választja. KÉPVH. IROMÁNY. 1884 — 87. IX. KÖTET. Javaslatba hozott szöveg: ellen a belügyministerhez való felebbezési joga fenmaradván. Az eddig megállapítva volt s általában az egyszer megállapított fizetést alábbszállitani nem lehet. Kivételnek e tekintetben csak akkor lehet helye, ha az illető község túlterheltetését kimutatja s ha a leszállítást a törvényhatóság helybenhagyja; a törvényhatóság határozatát az érdekeltek a belügyministerhez felebbezhetik. Az elaggott jegyzők és a jegyzők özvegyei és árvái sorsának biztosításáról a törvényhatóság az általa szabályrendeletileg alkotott, illetve alkotandó nyugdíjintézet által gondoskodni tar­tozik. E czélból több törvényhatóság is szövet­kezhetik. A jegyzők által eddig használt községi földek jövőre is a jegyzőknél hagyandók, de a földeknek az adókataszter szerint felvett évi jövedelme a megállapított készpénzfizetésből levonathatik. 67. §. A körjegyzőt a szövetkezett helységek közösen fizetik. Azt, hogy valamely körjegyzőség a kör­jegyző mellett aljegyzőt is tartson, úgy­szintén azt is, hogy a körjegyző és segéd­jegyző melyik községben lakjék s a szövet­kezett helységek mily mérvben járuljanak a körjegyző fizetéséhez s a közös kiadásokhoz, a képviselő-testületek s az illető közigazgatási tisztviselő meghallgatása mellett esetről-esetre az alispán határozza meg; e határozat a közgyűlésre felebbezhető. 68. §. Kisközségekben a birót és tanácsbelieket a választó közönség (35., 36. és 37. §-ok), a kör­jegyzőt a szövetkezett helységek képviselő­testületének egyeteme; nagyközségekben az összes elöljáróságot a választó közönség; rendezett tanácsú városokban pedig a kép­viselő-testület választja. 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom