Képviselőházi irományok, 1884. IX. kötet • 241-287. sz.
Irományszámok - 1884-259. Törvényjavaslat, az 1847-48-ik évi IV. t.-cz. 3., 4., 5. §-ai módositásáról
132 259. szám. A nyolczvanas években azonban már ismét hangoztattatott a változás szüksége, sőt a legközelebb elmúlt ülésszak utolsó évében a képviselői körökben, pártkülönbség nélkül mozgalom indult meg az iránt, hogy az országgyűlések tartama meghosszabbittassék. Figyelembe véve ezen igy történteket s nem zárkózhatva el azon tapasztalat előtt, hogy a választási mozgalmak, habár ez az 1874-ik évi XXXII. törvényczikk életbelépte óta nem szükséges, a miatt, hogy a választási mozgalmak sok helyen már előre megindittatnak, ismét hónapokon át vonják el nyugodt munkakörüktől a választókat, elég indokot kellett találnom arra, hogy ezen kérdést ujabban fontolóra vegyem. Elhatározásomra, hogy ezen törvényjavaslatot benyújtsam, döntő befolyással volt annak megfontolása is, hogy a képviselőház mellett ezentúl egy remélhetőleg tekintélyében megifjodott, tettre képes főrendiház fog állani, mi szükségessé teszi, hogy a törvényhozás másik factora is, tekintélyes akarata érvényesítése szempontjából, kedvezőbb helyzetbe hozassék. Három évre választott képviselőháznál igen közel van mindig azon idő, midőn azok, kik vele egyet nem értenek, természetes megszűnésére számítva, az ellentállásra kedvet, annak sikeréhez bizalmat nyernek, tulhosszú idő azonban megfosztaná a képviselőházat azon erőtől, a melyet a nemzettel való közvetlen érintkezés, az annak kebeléből időnkénti választás által kiemelkedéséből merit. Oly időtartamot kell tehát megállapítani, a mely elég hosszú legyen ereje kifejtésére, akarata érvényesítésére, a nélkül, hogy nagyon messze távolitaná el ereje főforrásától, a választástól. Ily időtartamnak vélem én az 5 évet, mely ha hosszabb is mint némely más képviselőházak időtartama, ismét másoknál rövidebb, s lehetőleg azon időtartamnak felel meg, a melyet a képviselőházak sikeres működhetésének közép idejeként egy hosszú tapasztalás Angliában kijelölt. Az elmondottaknál fogva ajánlom elfogadásra a benyújtott törvényjavaslatot. Budapesten, 1885. évi november hó 21-én. Benyújtja: Tisza Kálmán $.k.,' minitttrtlnöh.