Képviselőházi irományok, 1884. IX. kötet • 241-287. sz.
Irományszámok - 1884-257. Vallás- és közoktatásügyi minister jelentése, a tárczájánál előfordult 1884. évi túlkiadások tárgyában
257. szám. 123 A zaj-ugróczi fametszészeti ipartanmühely államosittatván, a felső népiskolához csatoltatott. Az ipartanműhely fentartási költségeire szükséges volt 1,284 forintot utalványozni. A szegény tanulók ellátásáról a hosszúfalusi felső népiskolánál oly módon történt gondoskodás, hogy élelmezési költségeikre 1,336 forintot, a halmii állami felső népiskolánál levő köztartás növendékeinek élelmezésére pedig 1,650 frtot s ugyanott a köztarfási bútorok és konyhaeszközök beszerzésére 701 frt 93 krt kellett utalványozni. Mindezen összegek mint a folytatott tárgyalások alkalmával elkerülhetetlennek mutatkozó költségek utalványoztattak. Ezek mellett a felső népiskolák tanévi dologi fentartási kiadásai az évről-évre fokozódó szükséglet és az iskolák továbbfejlesztése szerint szintén megfelelően emelkedtek. A polgári (iparos, kereskedő, gazda) foglalkozásra készülő ifjaknak szükséges ismeretek elsajátítására s az elemi iskola negyedik osztályát végzett leánynövendékek ismereteinek bövitésére a polgári iskolák szervezetüknél fogva leginkább hivatva vannak. A hol az iskola érdekében elhalaszthatatlannak látszott, a meglevő iskolák még szükséges szaktanitással is kiegészíttettek, új polgári iskolák pedig egyes vidékek lakosságának érdekében alkalmas központokon felállíttattak. . így létesült a szeniczi állami polgári fiu- és leány-, valamint a kapuvári polgári fiu- és leányiskola, továbbá a beregszászi állami polgári fiúiskola. A kismartoni polgári iskola fokozatosan tovább fejlesztetett és géplakatos-tanműhely állíttatott mellé, melynek berendezése 1,208 forint 70 krajczárba, az iskola egyéb felszerelése 400 frtba került. A nagyszőllősi polgári iskola szintén kibövittetett és asztalos-ipartanműhely, valamint kertészeti szaktanitás állítása rendeltetett el. A kert berendezésére és mívelésére 700 frt, az asztalos-tanműhely berendezésére 1,590 frt, egyéb bútorokra 371 frt 20 kr. utalványoztatott. A galgóczi állami polgári iskola asztalos-ipartanmühelyének czéljaira 634 frt 82 kr. fizettetett ki. A zalaegerszegi polgári iskolánál az 1884. évben kereskedelmi szakoktatás folyt és mig az iskola asztalos ipartanműhelyének felszerelése 1,528 frt 51 krt vett igénybe. A brassói állami polgári iskola asztalos ipartanmühelylyel és kereskedelmi szakoktatással egészittetett ki. Az iskolai helyiség bérletére 1,400 frt lett folyósítva. A miskolczi polgári iskolánál a szükséges ipartanmühelyt felállítani kellett, úgyszintén ez évben nyittatott meg a nagy-rőczei állami polgári iskolánál a müasztalos-ipartanműhely. Az utóbbi években állított polgári iskolák a fejlődési stádiumban lévén, az évről-évre fokozatosan szükséges magasabb osztályok felállítását, ezekben új tanerők alkalmazását, az osztályok számára alkalmas helyiségek megszerzését, felszerelését és bebútorozását az iskola létérdekének veszélyeztetése nélkül nem lehetett megtagadni. Ezen kiadásokra pedig a polgári iskolánál fokozódottan emelkedő igények miatt nagy összegek használtattak fel. Ily továbbfejlődést mutatnak 1884. évben: az újpesti állami polgári leányiskola, melynek bebútorozására ezen alkalomból 1,481 frt 90 kr. fordíttatott, továbbá a liptószentmiklósi állami polgári iskola, melynek házbérére s bútoraira 967 frt 20 kr. adatott ki. Tanerők szaporítása vált ezeken kivül szükségessé a pancsovai állami polgári fiu-, a somorjai polgári fiu- és leány-, a munkácsi polgári leány-, valamint az alsókubini, turóczszentmártoni és fogarasi állami és a szegedi polgári iskoláknál. Az iskolák ezen természetszerű fejlesztése az évi fentartási dologi szükségletek természetszerű emelkedésének okozója. 16*