Képviselőházi irományok, 1884. VI. kötet • 173-238. sz.

Irományszámok - 1884-207. A képviselőház pénzügyi bizottságának jelentése, a „mátrai” helyi érdekű vasú kiépitésére és engedélyezésére vonatkozó felhatalmazás tárgyában” benyujtott törvényjavaslatra vonatkozólag

162 207. szám. Egyébiránt kizárja e versenyt magának a tervezett vonalnak fekvése, mert beékelve a magyar államvasutak közé s miután más vasútra egyátalában nem támaszkodhatik: tel­jesen a magyar államvasutak által uraltatik. De a legnagyobb biztosítékot minden verseny és károsodással szemben a pénzügyi bizott­ság abban találta, hogy — mint a kormány indokolásában előadja — az engedélyt kérők irányában már előre kiköttetett, miszerint vasútjok üzletének átvétele s átadása iránt a magyar államvasutakkal egyezségre lépni kötelesek. E kijelentést a közmunka-és közlekedés­ügyi minister úr a pénzügyi bizottságban még határozottabb alakban ismételte, kijelentvén, hogy a törvényhozás által nyert felhatalmazás alapján e vasútra nézve az engedélyt csak azon féltétél alatt szándékozik megadni, hogy annak üzlete és kezelése a magyar államvasutaknak adassék át. Miután e szerint az állam közlekedési és forgalmi érdekei minden tekintetben meg vannak óva, a pénzügyi bizottság nem tekintheté hivatásának, hogy az engedély megtagadását ajánlja a t. háznak egy oly vonalra nézve, mely közelebb hozza az ország két egymásra utalt vidékét, mely jelentékeny helyi szükségletet elégít ki s melyet az illető érdekeltség saját erejéből — az állam részéről való segélyezés nélkül akar kiépíteni. Az előadottak alapján a pénzügyi bizottság — a közlekedési bizottsággal egyet­értőleg — a jelzett törvényjavaslat elfogadását ajánlja a t. háznak. Áttérve a részletekre: a pénzügyi bizottság szükségesnek tartotta azt, hogy a törvény szövegében záros i atáridö tűzessék ki az abban foglalt felhatalmazás érvényére nézve. E határ­időt u bizottság a törvény kihirdetésétől számítandó egy évben javasolja megállapítani. Ha ezen idő alatt azon érdekeltség, mely e helyi vasútra nézve a tárgyalásokat a ministeriumnál kezdeményezte, nem tesz eleget azon feltételeknek, melyeket a kormány az engedély megadá­sához köt: a most megadott felhatalmazás érvénye megszűnik és a törvényhozás megint szabad kezet nyer. Az így módosított szöveget s a közlekedési bizottságnak e javaslatra vonatkozó jelen­tését ide mellékeljük. Budapesten, 1885. évi május hó 11-én Zsigmondy Vilmos s. k., Lukács Béla s. k., a pénzügyi bizottság elnöke. a lénzügyi bizottság előadója. V

Next

/
Oldalképek
Tartalom