Képviselőházi irományok, 1884. V. kötet • 122-172. sz.
Irományszámok - 1884-170. A „főrendiháznak, mint felsőháznak szervezéséről” szóló törvényjavaslat előzetes tárgyalására kiküldött bizottság jelentése, a főrendiház által a "felsőház szervezéséről" szóló törvényjavaslaton tett módositásokról
380 170. szám. A képvitelöház áltál eredetileg megállapított szöveg. 15. §. A törvényhozás két házának egymással való érintkezése és az országos bizottságok összealkotása iránt a 26. §-ban meghatározott módon fog intézkedés tétetni. 16. §. A felsőház elnökét és két alelnökét, a ház tagjai közül, minden országgyűlés tartamára, a ministerelnök felterjesztésére, Ő Felsége a király nevezi ki. Hasonló módon történik az időközben megüresedett egyik vagy másik hely betöltése is. Ha az elnökség minden tagja gátolva lenne valamelyik ülésben elnökölni, azon egy"ülésben ezen tisztet a ház jelenlevő legidősb tagja mint korelnök teljesiti. Ha azonban a gátló körülmény akár mindháromra, akár csak egyikre nézve is, előreláthatólag hosszabb ideig tartana, a helyettesités ugyanazon módon történik, mint a kinevezés. Háznagyot és jegyzőket saját tagjaiból titkos szavazással maga a felsőház választ. Az elnök és a háznagy a ház által megállapítandó tiszteletdíjban részesül. Rajtuk kivüí fizetés vagy javadalmazás a ház által saját tagjai közül senkinek sem adatik. Ez által azonban a Horvát-Szlavonországok gyűlése által választott tagokra és a közösügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjaira nézve eddig fennállott gyakorlat nem érintetik. 17. §. A ház egyéb hivatalnokait az elnök, a szolgaszemélyzetet a háznagy nevezi ki, de azok számát és fizetését a ha'z állapítja meg. 18. §. A felsőház tagjai, midőn első izben lesznek jogosultak a felsőházi tag jogait gyakorolni, királyi levél által hivatnak meg, a HorvátSzlavonországok gyűlése által választott tagok kivételével, kikre nézve a választási okmány képezi az igazolványt. A bizottság által újabban ajánlott szöveg. 14. §. A törvényhozás két házának egymással való érintkezése és az országos bizottságok összealkotása iránt a 27. §-ban meghatározott módon fog intézkedés tétetni. 15. §. A főrendiház elnökét és két alelnökét, a ház tagjai közül minden országgyűlés tartamára, a ministerelnök felterjesztésére, Ő Felsége a király nevezi ki. Hasonló módon történik az időközben megüresedett egyik vagy másik hely betöltése is. Ha az elnökség minden tagja gátolva lenne valamelyik ülésben elnökölni, azon egy ülésben ezen tisztet a ház jelenlevő legidősb tagja mint korelnök teljesiti. Ha azonban a gátló körülmény akár mindháromra, akár csak egyikre nézve is, előreláthatólag hosszabb ideig tartana, a helyettesités ugyanazon módon történik, mint a kinevezés. Háznagyot és jegyzőket saját íagjaiból titkos szavazással maga a főrendiház választ. Az elnök és a háznagy a ház által megállapítandó tiszteletdíjban részesül. Rajtuk kivül a ház tagjai, mint ilyenek, fizetésben vagy javadalmazásban nem részesülhetnék. Ez által azonban a Horvát-Szlavonországok gyűlése által választott tagokra és a közösügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjaira nézve eddig fennállott gyakorlat nem érintetik. 16. §. A ház egyéb hivatalnokait az elnök, a szolgaszemélyzetet a háznagy nevezi ki, de azok számát és fizetését a ház állapítja meg. 17. §. A főrendiház tagjai, midőn első izben lesznek jogosultak a főrendiházi tag jogait gyakorolni, királyi levél által hivatnak meg, a Horvát-Szlavonországok gyűlése által választott tagok kivételével, kikre nézve a választási okmány képezi az igazolványt.