Képviselőházi irományok, 1884. V. kötet • 122-172. sz.
Irományszámok - 1884-142. 1884. évi XXXIX. törvényczikk, az alföld-fiumei vasut (Nagyvárad-eszéki része) részvénytársulat vonalainak megváltásáról
142. szám. 113 V. §. Jelen szerződés folyományaként az alföld-fiumei vasút nagyvárad-eszéki része részvénytársulat a kormány és az igazgatóság között egyidejűleg megállapitott alapszabályok értelmében át fog alakulni.f Az átalakult társulat képviseletének díjazására a magyar állam a részvények teljes beváltásáig 3,000, azaz: háromezer forint évi átalány-összeget fog fizetni YI.§. Az alföld-fiumei vasút nagyvárad-eszéki része részvénytársulat köteles minden könyveit, leltárait, számadásait s teljes irattárát a magyar államnak átadni és rendelkezése alá bocsátani, mely utőbbi ezen okiratokat akként fogja megőrizni, hogy azok úgy a beváltás, illetőleg a felszámolás folyama alatt, mint azután is a kereskedelmi törvény 207. §-ában előirt időpontig, azok által, kik a törvény szerint erre jogosítva vannak, használhatók legyenek. VII. §. A magyar állam kormánya az alföld-fiumei vasút nagyvárad-eszéki része részvénytársalatnak összes személyzetét átveszi s e személyzetnek szerződéseken, kinevezési és előléptetési okmányokon, utasításokon, szolgálati rendszabályokon és nyugdíj intézeti alapszabályokban gyökerező jogait biztosítja. VIII. §. A jelen szerződés jogerőre emelkedése után a magyar állam az alföld-fiumei vasút nagyvárad-eszéki része és szárnyvonalának kezelése és az e feletti rendelkezésre nézve korlátlan jogot nyer; de a pályatestre és a forgalmi eszközökre nézve a feltétlen tulajdonjog csakakkor lép jogérvényre, a mikor az állam az alföld-fiumei vasút nagyvárad-eszéki része részvénytársulat összes részvényeit beváltotta; — addig is azonban a magyar állam tulajdoni jogainak biztosítására ezen szerződés a vasúti központi telekkönyvben az alföld-fiumei vasút nagyvárad-eszéki része rész-vény társulat összes vonalaira és ingatlanaira, a vasuttársulat minden megkérdezése nélköl, feljegyeztetik. Ezen feljegyzés mindazonáltal a társulatot terhelő, — a jelen szerződés II. §-ában körülirt háromrendbeli elsőbbségi] kölcsön biztosítására nézve az alapszabályokban megálla pitott elsőbbséget meg nem változtathatja. IX. §. * Mihelyt az állam az atföl<Miumei vasút nagyvárad-eszéki része részvénytársulat részvényeinek utolsó részét teljesen beváltotta, ezzel az alföld-fiumei vasút nagyvárad-eszéki része vonalainak engedélye végleg megszűnik s az államnak jogában álland a társulat képviselőinek minden további megkérdezése és külön engedélye nélkül az ezúttal csak jelen szerződés feljegyzésével biztosított feltételes tulajdonjogait az alföld-fiumei vasút nagyvárad-eszéki része részvénytársuiat összes ingatlanaira és vasúti vonalaira feltétlen tulajdonjoggal bekebeleztetni s a jelen szerződés alapján a telekkönyvi átíratásokat a magyar állam javára eszközlésbe vétetni, oly j.qghatálylyal azonban, hogy a fentebbi II. §-ban felsorolt, — jelzálogilag biztosított s azon időpontig még be nem váltott elsőbbségi kölcsönök egyidejűleg az államra, mint közvetlen adósra fognak át szállani. X. §. Ezen szerződés és ebből folyó minden beadványok, okmányok és az egész leszámolási művelet bélyeg- és illetékmentes. XI. §. Jelen, két egyenlő példányban kiállított szerződés az alföld-fiumei vasút nagyváradeszéki része rószvénytársulatFa nézve, a részvényesek közgyűlésének és a magyar államra nézve a törvényhozásnak jóváhagyása után válik kötelezővé és jogerejüvé. ^•A-^TTTX rnni/.'nrr iQOJt Orr TT _M_