Képviselőházi irományok, 1884. IV. kötet • 59-121. sz.

Irományszámok - 1884-86. Vizjogi törvényjavaslat

* 86. szám. 131 Azonban csak akkép, hogy ez által a hajózás, a tutajozás és a fausztatás ne gátoltassék; mih^Jyt mindazáltal ily kompok vagy révek nem saját használatra, hanem üzletszerű vállalatként személy vagy tárgyak rendes átvitelére rendeztetnek be, a vízhasználat azonnal engedélyezés alá esik; szintúgy magától értetik az is, hogy ha ilyféle berendezésekhez — ha saját használatra szolgálnának is — építkezések szükségesek, ezekhez, mint minden vizi munkálatokhoz a javaslat 43. §. értelmében külön engedély kívántatik. A vízhasználatokra nézve a javaslat főelvül állítja fel azt, hogy bármely vízhasználat csak a hajózás, tutajozás és fausztatás sérelme nélkül gyakorolható (28. §.). Ezen valamennyi vizjogi törvénybe felvett sarkalatos elv már eddigi hézagos törvényeinkben is benfoglaltatik, a midőn világosan kimondatott, hogy a hajózás ártalmára levő malmok lebontandók. A szóban álló elv természetes magyarázatát abban leli, hogy maga a hajózás, usztatás és tutajozás csak akkor lehetséges, ha a folyóvíz egész hosszában áll rendelkezésre, holott minden más czélra a vízhasználat csakis helyi (illetőleg a folyóvíz kisebb részletére szorított) szokott lenni, s így ha a helyi érdek megakadályozza a hajózást, annak jelentősége az egész folyóvízen kárba vesz, illetőleg szenved; holott ellenkezőleg könnyen lehetséges a helyi érdeket esetleg a víz magasabb vagy alacsonyabb részeiben való igénybevétele mellett kielégíteni s így mindkét czélra a viz jótékonyságát igénybe venni. Ezen elvvel a közérdekűséget tekintve, szoros kapcsolatban áll a 30. §-ba felvett az az intézkedés, mely szerint vízrendezésekhez az engedély még akkor is megadható, ha ily munkálatok keresztülviteléhez fennálló vízhasználatok korlátozása avagy megszüntetése volna szükséges. Ezek a munkálatok bizonyos tekintetben a közczéloknak, főleg a közegészségnek szolgálnak, s ily esetben a magánérdek háttérbe kénytelen vonulni. E tekintetben a javaslat az összes modern vízjogi törvényekbe átment ama elvet mondja ki, hogy a vízelvezetésnek teljes kártalanítás mellett, elsősége van a vízhasználatokkal szemben. A vízhasználatok engedélyezésénél a javaslat továbbá főelvül a nagyobb közgazdasági érdeket tűzi ki (29. §.); e részben mellőzi a vízhasználatoknak bizonyos sorozatba állítását. Bármiként tekintessenek is az egyes vízhasználatok, átalánosságban lehetetlen az egész országra, s valamennyi vizeire nézve okvetetlenül követendő elv gyanánt oda állitani, például hogy az öntözés fontosabb használat, mint az ipari vállalatra való mozgató evőnek alkalmazása, hogy az áztatás vagy fehérítés fontosabb mint a malom hajtására szükséges művelet stb. stb. Ily elvont elvek a concrét esetekben igen gyakran igazságtalanoknak tűnnének föl. Sokkal helyesebb azt az irányelvet mondani ki, mely a vizeknek lehetőleg legnagyobb közgazdasági kihasználását teszi lehetővé; ugyanis a javaslatban kimondott elv által lehetséges, hogy a különböző vízhasználatok mindaddig, a míg valamennyire elegendő viz áll rendelkezésére, mind kielégítést nyernek, — csak ha ez az eset nem állana be, ekkor fontolja meg a hatóság, melyike a használatoknak bir közgazdasági tekintetben nagyobb fontossággal, és ez az eljárás lehet a természeti erőknek közgazdasági kihasználásánál egyedül mérvadó. Ha azután a kihasználásra nézve egyenlő viszonyok állanának be, ekkor azután a természetes fekvés és a vizhez való jogosultság képezi az igazságos arány-megosztást, s ezért adja meg a javaslat is az elsőséget a parti birtokosnak, utána a vizfolyás fentartásához járuló birtokosnak, s azután következnek csak mások; továbbá ismét egyenlő körülmények között elsőbbség jut a vizfolyás mentében feljebb fekvőnek az alsóval szemben. Ez utóbbi a viz használhatóságának természetéből következik, miután a feljebb történt használás következtében a viz, és főkép mozgató ereje könnyebben és nagyobb mértékben válik használhatóvá az egész vizfolyás mentében, mint ellenkező esetben. Az igy létesült vízhasználatok bizonyos terhekkel, illetőleg más használatok szempontjából megszorításokkal járnak. így mindenekelőtt a halászat szempontjából köteles az, a ki a viz medrét egész szélességében elfoglalja, hallajtorját alkalmazni. (27. §.). A tapasztalás mutatta, hogy sok helyűit, ott a hol gyári vállalatok a vizet egész szélességükben elfoglalták, a halak a vándorlásukhoz szükséges útjukat a vizek felsőbb (s igy sekélyebb és nyugodtabb) részeibe meg nem tehetik, ugy hogy gyakran egy ilyen gyár intézkedése következtében egész patakok halállománya ment teljesen tönkre. Miután pedig e bajon igen könnyen lehet segíteni, még pedig a vízhasználatra jogosítottnak túlságos megterheltetése nélkül, a szóban álló intézkedést felvenni czélszerű volt. A vízhasználatoknak egy további megszorítását képezi az öntözés esete. Hogy nálunk egyátalában a vizek öntözésre kellően még fel nem használtatnak, az köztudomású dolog; de másrészről a vizek tényleg korlátolt mérvben állanak rendelkezésre nyári öntözésre. Ugyanis szakértők adatai szerint Magyarország mintegy 130 négyszögmértföldre terjedő vízhálózatából összesen csak 10 négyszögmértföld használható fel öntözésre, a többi viz vagy kis esésű nagyobb folyókból és tavakból áll, s igy öntözésre csak nagyobb építkezések és miveletek berendezése mellett volna használható, avagy az északi zónán terül el, a mely égalji és egyéb viszonyainál fogva a nyári öntözést kevésbé igényli. Legtöbb esetben mindazáltal a vizek, a melyek ipari czélokra alkalmasak és arra felhasználtatnak is, az ottani szűk völgyekben öntözésre is elegendők lennének, hu 17 *