Képviselőházi irományok, 1881. XXII. kötet • 875-910. sz.

Irományszámok - 1881-902. 1884. évi XXX. törvényczikk, a báttaszék-dombovár-zákányi (duna-drávai) vasut megváltásáról

232 902. szám. A kisorsolt és beváltott részvények, melyek a megtörtént beváltást feltüntető bélyeg­gel ellátva, az összes részvények beváltásának megtörténtéig a kormány őrizete alatt tartat­nak, a társulati részvényesek közgyűlésén szavazatra nem jogositanak. v.§. Jelen szerződés folyományaként a báttaszék-dombovár zákányi (duna-drávai) vasut­társulát a kormány és az igazgatóság között egyidejűleg megállapított alapszabályok értel­mében át fog alakulni. Az átalakult társulat képviseletének díjazására a magyar állam a részvények , teljes beváltásáig 2,000 frt évi átalányösszeget fog fizetni. VI. §. A báttaszék-dombovár-zákányi (duna-drávai) vasut-társulat köteles minden könyveit, leltárait, számadásait s teljes irattárát a magyar államnak átadni és rendelkezése alá bocsá­tani, mely utóbbi ezen okiratokat akként fogja megőrizni, hogy azok ugy a beváltás folyama alatt, mint azután is a kereskedelmi törvény 207. §-ában előirt időpontig azok által, kik a törvény szerint erre jogositva vannak, használhatók legyenek. VII. §. A jelen szerződés jogerőre emelkedése után a magyar állam a báttaszék-dombovár­zákányi (duna-drávai) vasút kezelése és az e feletti rendelkezésre nézve korlátlan jogot nyer, de a pályatestre és forgalmi eszközökre nézve a feltétlen tulajdonjog csak akkor lép jog­érvényre, a mikor az állam a báttaszék-dombovár-zákányi (duna-drávai) vasút összes rész­vényeit beváltotta, addig is azonban a magyar állam tulajdoni jogainak biztosítására ezen szerződés a vasúti központi telekkönyvekben, melyek mielőbbi megnyitásának kieszköz­lésére a társulat magát kötelezi, a báttaszék-dombovár-zákányi (duna-drávai) vasút összes vonalaira és ingatlanaira előjegyeztetik. Ezen előjegyzés mindazonáltal a társulatot terhelő, a jelen szerződés 2-ik §-ában körülirt kél rendbeli elsőbbségi kölcsön biztosítására nézve az alapszabályokban megállapított elsőbbséget meg nem változtathatja. VIII. §. Mihelyt az állam a báttaszék-dombovár-zákányi (duna drávai) vasút részvényeinek utolsó részét teljesen beváltotta, ezzel a báttaszék-dombovár-zákányi (duna-drávai) vasút engedélye végleg megszűnik s az államnak jogában álland a társulat képviselőinek minden további megkér­dezése és külön engedélye nélkül az ezúttal csak előjegyzéssel biztositott feltételes tulajdon jogait a báttaszék-dombovár-zákányi (duna-drávai) vasút összes ingatlanaira és vasúti vona­laira feltéllen tulajdonjoggal bekebeleztetni s a jelen szerződés alapján a telekkönyvi átíratá­sokat a magyar állam javára eszközlésbe vétetni, oly joghatálylyal azonban, hogy a fentebbi 2-ik §-ban felsorolt, jelzálogilag biztositott s azon időpontig esetleg még be nem váltott elsőbbségi kölcsönök egyidejűleg az államra, mint közvetlen adósra fognak átszállani. IX. §. Ezen szerződés és ebből folyó minden beadványok, okmányok és az egész leszámolási művelet bélyeg- és illetékmentes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom