Képviselőházi irományok, 1881. XXI. kötet • 820-874. sz.

Irományszámok - 1881-865. A közoktatásügyi bizottság jelentése, a harmadik egyetem ügyében

865. szám. 281 Dr. EckmayerigOSt: Mélyen tisztelt érte­kezlet! A fenforgó kérdésekre vonatkozólag, azokat együttesen és összességükben véve válaszomat a következőkben van szerencsém összefoglalni. A budapesti kir. egyetem egyes karainál és egyes tanszakaiban, igy különösen ájog- és állam­tudományi karban, s az orvos-sebészi karban, az­után a természettudományi és vegytani szakban, szóval a demonstratív szakokban kétségbevonha­tatlanul túltömöttség forog fenn, s ez már oly mérveket öltött, hogy e mellett a felsőbb tanítás és tudományos képzés sikere kétséges, és komolyan veszélyeztetett, sőt — hogy ugy mondjam — lehe­tetlenné vált. Ez értelemben már közel 5 évvel ezelőtt a közoktatási minister ur ő excellentiája is nyilatkozott egy, 1878. augusztus havában a har­madik egyetem felállítása ügyében a pozsonyi főispánhoz intézett levelében. A demonstratív sza­koknál a tantermek a hallgatók nagy számát már be nem fogadhatják, hiába állíttatnak új meg új épületek, azok egy pár év múlva ismét elégtele­neknek bizonyulnak. A jog- és államtudományi karnál pedig a rigorosumokra jelentkező ifjak száma, főleg azon körülménynél fogva, hogy az ügyvédségre, mintegy kiválóan gyakorlati élet­pályára a doctorátus megkívántatik, — oly nagy, hogy hetekkel, ne mondjam hónapokkal előre ter­minust kapni alig lehet. Ebben a jelenségben van az oka annak is, hogy a pozsonyi akadémián vég­zett joghallgatók némelyei most már nem Buda­pestre, hanem Kolozsvárra mennek, hogy a szigor­latokat az ottani jog- és államtudományi karnál tegyék le. Az alap- és államvizsgálatoknál a tekin­télyesen nagy szám a budapesti egyetemen oly munkaerőt vesz igénybe, a melylyel egyköny­nyen hogy miként küzdenek meg a tisztelt tanár urak, alig képzelhető. Az utolsó tanév összes vizsgálatainak számadatai — ide értve az alap­és állam vizsgálatokat, a jogtudori és államtudori szigorlatokat — a budapesti egyetemen a két­ezerét meghaladták. Ha már most ezen kétezer vizsgálatot az év időtartamára elosztjuk, ha leszámítjuk a kéthavi nagy szünidőt, a vasárnapo­kat, ünnepeket, a különbeni egyetemi szünnapo­kat, és a fenmaradt időt adrepartirozzuk, akkor átlagosan egy-egy napra 9, talán 10 vizsga fog esni. KÉPVH. IEOMÁNY. 1881—84. XXI. KÖTET. Ezentúltömöttségen, mint kétségtelenül fenn­álló bajon segíteni kell: de véleményem szerint nem az által lehet segíteni, hogy fennlévő egyete­meink kibővittessenek, nem is azáltal, hogy paral­lel tanszékek állíttassanak fel, vagy hogy előadási jogosítványok adassanak egyes tanároknak szak­májukon kívül. Mindez a budapesti egyetemen már megtörtént, akárhány tantárgynál parallel tanszék lett már felállítva, vagy-előadási jogosít­vány lett adva (értem itt a jogi fakultást különö­sen), és mindez az egyes tantárgyak hallgatóinak túltömöttségén nem segített. Parallel tanszékek felállítása esetében ugyanis vagy azon jelenséggel találkozunk, hogy a hall­gatók (értem főleg ajoghallgatókat), mindannyian kevés kivétellel a parallel tanároknak csak egyi­kéhez csődülnek: ahhoz, a kinek bármely oknál fogva sikerült a hallgatók közt nagyobb népszerű­ségre szert tenni, s kihez tehát nagyobb sympa­thiával, előszeretettel viseltetnek, vagy a mi talán még gyakrabban s csaknem kivétel nélkül elő­fordul : hallgatják azután mind a két vagy minda­három parallel tanárt, mert tartanak a vizsgáktól s a tanárnak a rigorosumon való szigorától; tanulmá­nyozni akarják tehát —- és talán még inkább, mint a tárgyat — magát a tanárt; s mert annak elő­adási modorával, felfogási irányával, vizsgálati módszerével és sajátosságaival akarnak megismer­kedni, azért mindkét, mindhárom parallel tanárt hallgatják — ha nem is egy és ugyanazon semes­terben, hanem egymásután — s ez által a főcolle­gium mellett az egyetemen az egyes tanszakok­ban szerzendő belterjes és felsőbb tudományos ki­képzésre nézve oly fontos, sőt szükséges special­collegiumok hallgatására az egyetemi joghallgató­nak a reá kötelezett hetenkénti 20 óra mellett alig lesz ideje s alkalma. A parallel tanszékek tehát a túltömöttség ba­ján nem segítenek, s igy e helyzet nem felel meg az ország általános közművelődési érdekeinek; de nézetem szerint nem felelhet meg azon magasabb tudományos niveau-nak sem, melyet az egyetem maga számára vindikál. A jogakadémiáknak vala­mely a jog- és államtudományi szakoktatás reform­jával kapcsolatos átalakítása által sem lesz segítve a bajon; különösen nem az által, hogy az akadémiá­kon még több tanár alkalmaztassák, vagy hogy a 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom