Képviselőházi irományok, 1881. XXI. kötet • 820-874. sz.

Irományszámok - 1881-865. A közoktatásügyi bizottság jelentése, a harmadik egyetem ügyében

?48 865. szám. egész országrészek roppant számú népességének egészségére nézve tehát megbecsülhetlen kincs az egyetem tudós orvostanára, specialistája. * Az igaz, hogy az orvosi kar, a koródák, clinicumok sokba kerülnek; de minő ezen kiadás ? Nem-e a szegényekre, a kik ott gyógyíttatnak, adatik ki a pénz? És hogyha nincsen kóroda, akkor kórházat kell fentartani a betegek számára, a mi szintén csak pénzbe kerül. Az szintén valódi tévedés, hogy nem kell több orvost nevelni, mert elég orvos kerül ki Budapest, Bécs, Kolozsvárról. Magyarországnak van jelenleg negyedfélezer orvosa. Csupán ezen orvosokból a meghalóknak, gyakorlatra képtelenekké válóknak pótlására évenkint szükség van legalább 120 orvosra. Pedig még emelnünk kell orvosaink számát. Nagy területek, roppant számú népesség az ország különböző részében, nem birnak orvossal. Oda kell orvos s hogy hanem tud megélni, az államnak kell eszközt találni, hogy az ottmaradásra birja'az orvost. Kétségkívül meg is találjuk az eszközt az orvosok odatelepítésére, mihelyt több gondot fordítunk a nép egészségére; mihelyt nagyobb értéket tulajdonítunk egy korán elveszett gyermekéletnek, mint egy elhullott borjúnak. De honnét venni a szükséges orvosokat ? Jelenleg amaz egyetemek együttvéve alig creálnak 120 orvost; jez alig egészséges a folytonos fogyás kitöltésére. Régebben kevesebb orvostanuló mellett is elég orvos volt; ennek az oka azonban az ország fejletlenségén kivül — melynél fogva nem kerestek orvost — abban rejlik, hogy azelőtt sebészeket is nevelt a budapesti és kolozsvári egyetem. Ilyen sebész pedig nagy számmal került ki a gyakorlatba^ mig ma sebészek többé nem neveltetnek, hanem csupán orvostudorok, a kiknek száma pedig kivált a vidéken, teljesen elégtelen. Azt az ellenvetést tehetnék, hogy az új egyetemnek nem lenne elég orvoshallgatója, mert lám Kolozsvárnak is alig van 100. Már előbb fejtegettem, hogy az egyetem nemcsak a tanulók, de — és még inkább — a tudomány kedveért emeltetik. Tényleg Német- és Olaszországnak számos egyeteme van, melyen kevesebb a hallgatók száma, mint Kolozsvárit és mégis fentartják azokat a tudomány érdekében. Mindazáltal nekem reményem van, hogyha az új egyetem helyét jól megválasztjuk, annak lesz hallgatója is. Kolozsvár környékének legjelentékenyebb részéről ugyanis a hallgatóság nem oda, de Bécsbe megy. A románok, szászok tüntetőleg kerülik el azt a várost; bécsi diplomát keresnek, s ezt hozva magukkal, kicsinylőleg szólnak a hazai intézetekről. A budapesti orvosegylet már az egészségügyi törvény meghozása előtt memorandumot intézett a magas képviselőházhoz, hogy a bécsi és más osztrák egyetemen oklevelezett orvosok épen úgy alávettessenek a nostrificálásnak, mint a berlini, vagy párisi tudorok, vagy hogy köteleztessenek a tanulók legalább egy-két évet a hazai egyetemeken tölteni. Ily módon kívánta az egylet a tanuló ifjú ságnak a külföldre özönlését némileg korlátozni. Javaslata azonban nem vétetett figyelembe. Pedig most is 6—700 orvostanuló van a bécsi egyetemen ; ezeknek legnagyobb része pedig oly szellemet szív ott magába, melynél fogva ő és vele orvosi rendünk igen nagy része, teljesen elidegenedik hazájától. Magyarország orvosainak jelentékeny része, Bécsben neveltetve, tényleg — néhány dicséretes kivételt levonva — egészen idegen a hazai tudományos törekvésekkel szemközt. Közönyös és kicsinylő. Mindenért Bécsbe fut; mindent ott keres. Ezért oly nehéz nekünk, a kik úgy is oly kevesen vagyunk, a nemzeti tudományosságot ápolni, az irodalmat fentartani, fejleszteni. Ezeket a Bécsbe zarándokló honfitársainkat kell kettőzött tudományos munkásságunk által saját munkaképességünkről meggyőznünk s igy a nemzeti ügynek visszaszereznünk; azokat a Bécsbe járó orvosnövendékeket kell, ha csak lehet s a hányat lehet, visszahódítani a magyartudományosság előnyére, ápolására, támogatására. Ezzel azonban nem azt mondom, hogy az orvos csupán a budapesti vagy a kolozsvári egyetemet ismerje s azután nyugodtan menjen haza practizálni. Ellenkezőleg én kívánatosnak tartom, hogy a tanult ember menjen világot nézni. Csakhogy jól megválasztandó, hogy mikor menjen. Hogy ha mint tanuló megy oda, akkor vagyonát külföldre viszi, lelkét az elnemzetietlenités veszedelmének teszi ki s legtöbb esetben idegen marad a hazai tudományos életre nézve, s mindezért épenséggel nem nyer kárpótlásul több vagy jobb tudást.