Képviselőházi irományok, 1881. XX. kötet • 763-819. sz.

Irományszámok - 1881-805. A közmunka- és közlekedésügyi ministernek jelentése, az országgyüléshez, a marosvásárhely-szászrégeni helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

805. szám. •{ 1 303 venni, nemkülönben törvénytelen, vagy az állam érdekeire netán hátrányos, az engedély­okmánynyal ellenkező intézkedéseket felfüggeszteni, és erről a ministeriumnak további eljárás végett jelentést tenni. Az ezen felügyeletért járó díjak fizetése alól engedélyesek az 1880: XXXI. t.-cz. 4. §-a alapján fölmentetnek. * 23. §. A jelenleg engedélyezett vaspálya részére biztosíttatik: a) az épités tartamára a bélyeg- és illeték-mentesség, az építési, illetőleg befektetési tőkének bármi módon való beszerzése, valamint az épités és felszerelés biztosítása czéljából kötött minden szerződés, a pálya telekkönyvezésénél s kölcsönök be- és kitáblázásánál elő­forduló összes beadványok s egyéb okmányok ugy nemkülönben a pálya czéljaira szükséges földterületek s dologi jogok átruházását, építési és felszerelési anyagok szállítását, készpénz­fizetéseknek részvények átvétele mellett vagy a nélkül való teljesítését, végre a hozzájárulás bármiféle más nemét vagy módját tárgyazó okmányok részére; b) bélyeg- és illetékmentesség a törzs- és elsőbbségi részvények, elsőbbségi kötvények, valamint az ideiglenes jegyek első kiadására; c) teljes mentesség a nyilvános számadásra kötelezett társulatok és egyletek adója, illetőleg a kereset- és jövedelmi adó, valamint a törzsrészvények, elsőbbségi részvény és köt­vény-szelvényadó és végre a szelvény bélyeg fizetése alól az engedélyokmány keltétől számítva 30 év tartamára. Megszűnik azonban ezen adómentesség az engedélyokmány keltétől számí­tott 10 év múlva, a mint a vállalat tiszta jövedelme a nevezett adóösszegeknek az üzleti számlába való felvétele után az engedélyezett épitési tőke 6"/ 0 kamatjánál magasabb leend. 24. §. A jelenleg engedélyezett vasúton a szállítási adó az engedélyezés napjától számított 10 éven át nem szedetik. 25. §. Az engedély tartama a 2-ik szakaszban idézett ideiglenes vasutengedélyezési szabály 9. §. b) pontja alatt kimutatott oltalommal új vasút felállítása ellen a megnyitástól számított 90 évre állapittatik meg, mely napon véglegesen megszűnik. Az engedély megszűnik akkor is, ha a 6. és 7. §-ban megállapított határidők a rész­letes tervek benyújtása, az épités befejezése, továbbá az üzlet megnyitására nézve meg nem tartatván, a határidők elmulasztása a fentidézett vasutengedélyezési szabály 11. §. b) pontja értelmében, különösen pedig, ha politikai és financziális válságok által nem igazoltathatik. 26. §. Az engedély megszűntével, valamint a pálya beváltásának bekövetkezésével, az állam az engedélyezett és jókarban átadandó pálya tehermentes birtokába és haszonélvezetébe lép; birtokába veszi különösen a pálya területét és földjét, a föld- és műmunkálatokat, a fel- és alépítményeket minden hozzátartozókkal egyetemben, mint forgalmi eszközökkel, pályaudva­rokkal, fel- és lerakodó helyekkel, a vasút üzletéhez tartozó épületekkel, az indulási és érke­zési helyeken őr- és felvigyázó házakkal, minden felszerelvényekkel, ingó és ingatlanokkal egyetemben. Valamint az engedély megszűntével, ugy a pálya beváltása esetében is, az engedélyesek megtartják a tartalékalap és a künlevő aktiv követelések tulajdonát, valamint a koaks-kemen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom