Képviselőházi irományok, 1881. XIX. kötet • 706-762. sz.

Irományszámok - 1881-738. A közlekedésügyi bizottság jelentése, „a munkács-beszkidi vasút kiépitéséről” szóló törvényjavaslatról

738. szám. 291 E szerint egy kilométer 151,600 frtba ke­rül. Mindenesetre jelentékeny összeg, de magya­rázatát találja a rendkivül nehéz területi viszo­nyokban. Egyébiránt az évi teher, melyet a fenti építési költség folytán az állam magára vállal, csak egy csekély összeggel több azon kamat­biztositási összegnél, mely e vonalra nézve 1869-ben, illetőleg 1871-ben kilátásba vétetett, a mely összeg mellett azonban a vasút kiépité- , sere vállalkozó nem akadt; ellenben jóval cse­kélyebb azon tehernél, mely a ministeri indoko­lásban is megemlített többi combinatiók esetén az államra nehezedett volna. Az építési költség 3, eshetőleg 4 évre osz­tatnék föl, miután a fenforgó területi nehézsé­geknél fogva az épités 3 évet minden valószínű­ség szerint igénybe veend. Az 1884-ik évre 2 millió frtnak megszavazását kéri a ministerium. A pénzügyi bizottság a törvényjavaslat indo­kolásában, a közlekedési bizottság jelentésében és a fentebb előadottak alapján tekintve, hogy e vonalnak kiépítését a tör­vényhozás már régebben elrendelte és hogy ugyanazon indokok, melyek akkor fönnálltak, ma sem hagyhatók figyelmen kívül; tekintve, hogy e vonalnak kiépítése úgyis hoszszabb időt veend igénybe, és hogy e szerint a költség több éven át megoszlik: hozzájárul a közlekedési bizottság véleményéhez és a beterjesztett tör­vényjavaslatot a maga részéről is elfogadásra ajánlja a t. képviselőháznak. Áttérve a javaslat részleteire, a 4. §. utolsó sorában Il-ik fejezet helyett he­lyesen III. teendő és ezen §. végéhez hozzá­toldandó : >és fedezése az 1884. évre vonatkozó költség­vetési törvény 4. §-a értelmében hitelmüvelet útján eszközlendö*. Miről a közlekedési bizottság a t. képviselő­háznak teendő előterjesztés végett értesíttetni határoztatott. Kelt mint fent. Ordódy Pál s. k., a pénzügyi UzotUág elnöke. iAikács Béla s. k., a pénzügyi tizotttág tagja. 37*

Next

/
Oldalképek
Tartalom