Képviselőházi irományok, 1881. XIX. kötet • 706-762. sz.

Irományszámok - 1881-709. Törvényjavaslat, némely megyék határának egyes községek és puszták átcsatolása által való kiigazitásáról, s az ezzel kapcsolatos intézkeésekről

12 709. szám. követni, de már eddigelé is tapasztalni kellett azon nehézségeket, melyek az által merültek fel, hogy ugy a települök két külön törvényhatóság területén laknak, mint a betelepítendő terület is két törvényhatóság határában fekszik. De még inkább fognak ezen nehézségek fokozódni, ha az új községek az illető törvényhatóságok közvetlen hatósága alá fognak helyeztetni. Ezen itt jelzett nehézségek indították a volt Gyurgyevó község lakosait arra, hogy azon volt község területének Temes megyéből Torontál megyébe leendő átkebelezését kérelmezzék, mely kérelmet mindkét érdekelt törvényhatóság méltányosnak találván, az átcsatolást a törvény­javaslatba felvenni kellett. Basarága és Szionda puszták, melyek jelenleg Arad megyébe kebelezett O-Pécska köz­séghez vannak közigazgatásilag beosztva, 6550 katasztr. holdnyi területükkel egészen be vannak ékelve Csanád megyei Battonya és Torapa községek határai közé. Azon közlekedési és közforgalmi anomália, mely szerint Csanád megye ezen két községe csak a nevezett pusztákon, tehát idegen törvényhatóság területén keresztül érintkezhetik egymással, iuditotta az utóbb nevezett megye közönségét arra, hogy Basarága és Szionda pusztáknak Arad megyéből Csanád megyébe leendő átkebelezését ugy az országgyűlés képviselőházához benyújtott, és nekem 1881. évi november hó 30-án tartott ülésből 484. szám alatt hozott határozattal kiadott, mint már előzőleg közvetlenül hozzám felterjesztett felirattal kérelmezze. Habár az e részben meghallgatott Arad megye ezen 20,319 frt 87 kr. évi állami adóval terhelt kincstári birtoknak átkebelezését, tekintettel O-Pécska község anyagi érdekeire, mellőz­tetni kérte: mindazonáltal figyelemmel arra, hogy, mint már jelezve volt, ezen két puszta mély beszögellést képez Csanád megye területébe és figyelemmel az ezen pusztákon lakó mintegy 510 lélekből álló adózó polgárok érdekeire, ezen puszták átkebelezését a törvényjavaslatba felvenni szükségesnek találtam. Szász-Magyaros, Brassó megyei község mint erkölcsi testület, az ezen községgel közvet­lenül határos Olt-Bogáth, Nagy-Küküllő megyei község határában fekvő mintegy 1124 holdnyi erdőterületet örök áron tulajdonul szerzett meg. Azon fontos ellenőrzési és felügyeleti kötelesség, mely a községek mint erkölcsi testüle­tek tulajdonát képező vagyon kezelése körül a közigazgatási hatóságokat terheli, felette meg van nehezítve az által, ha egy községnek, mint olyannak, más törvényhatóság területén van fekvő vagyona, főleg erdeje, melynek kellő gondozása, szabályszerű kezelése, a községnek is sokkal több nehézséget okoz az által, hogy más-más községi, közigazgatási és törvénykezési közegekkel kell érintkeznie. Minthogy pedig e részben ugy az érdekelt községek, mint az illető törvényhatóságok egészen egy értelemben vannak, nem forog fenn semmi nehézség sem az ellen, hogy a szóban levő 1124 holdnyi terület Nagy-Küküllő megyéből Brassó megyébe kebeleztessék. A mi végül a törvényjavaslat többi szakaszainak indokolását illeti, erre nézve elégséges­nek tartom azt megjegyezni, hogy azok tökéletesen megegyeznek az 1881: LXIII. t.-cz. hason­rendelkezéseivel, melyek pedig a végrehajtás alkalmával gyakorlatilag is helyeseknek bizonyul­ván, bővebb indokolást nem igényelnek. Budapesten, 1884. évi január hó 15-én. Beadja: Tisza Kálrnán s. k., mint belügy ministor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom