Képviselőházi irományok, 1881. XIV. kötet • 496-560. sz.
Irományszámok - 1881-520. Jelentése, a közmunka és közlekedési ministernek, a szigetkamara-rónaszéki és szigetkamara-sugatagi keskenyvágányú helyiérdekű vasutak engedélyezése tárgyában
122 520. szám. A kőszén-, vaskő-, tűzi- és épületfa, trágya, kö és téglára nézve ugyanis figyelembe kellett venni vállalkozónak magasabb és pedig 100 kgr. és kilométerenként 0.7 krnyi maximális díjtétel iránt támasztott kérelmét, minthogy alapos számitások útján azon meggyőződést szereztem, hogy ezen 0*75 méter keskeny vágány távolsággal építendő pályán közlekedő kis mozdonyokkal, a pálya magas és pedig 25°/°° emelkedései mellett a vontatási és mozgósítási költségek oly kedvezőtlen arányban állanának a bevételekhez, hogy ezeknek a tömegárúkra nézve, — melyek szállításából e vonalokon az üzleti bevételek túlnyomó nagy része várható — megszabott díjtétel emelése által való fokozása indokolttá, és szükségessé vált. Tekintettel továbbá arra, hogy vállalkozó engedélye az üzletre, eltéroleg a szokásos 90 évi időtartamtól csak 30 évre szól, mely. rövid idő alatt vállalkozónak befektetett 710,000 írtban megállapított építési tökéjének kamatoztatása és törlesztése czéljából viszonylag nagyobb jövedelmezőségre kell számítani, — tekintettel továbbá arra, hogy ezen magasabb díjtétel a kincstári sószállitmányokra, melyekre nézve egyezményileg külön szállítási feltételek állapíttattak meg, nem yonatkozik, a vállalkozó által kért 0.7 kr. díjtétel engedélyezését indokoltnak és méltányosnak kell jeleznem. Legyen szabad egyébiránt itt felemlítenem, hogy Ausztriában p. o. a Kremsthalbahnon ugyanazon tömegárúkra 0.8 kros díjtétel engedélyeztetett, jóllehet a Kremsvölgyi vasút szélesebb és pedig l.o méter széles vágánynyal épült ki. Fontolóra véve tehát, hogy a kérdéses vasutak első sorban a kincstári sóbányák terményeinek biztosabb és czélszerübb forgalomba helyezésére fognak szolgálni s 30 év leforgása után minden költségteher nélkül az államkincstár tulajdonába jutván, a kincstári sóbányák értékes tartozékai lesznek; tekintettel végül arra, hogy e vasutak két, már üzletben levő vonalat össze nem kötnek, sem egy üzletben álló vonalnak főirányban folytatását nem képezik s ennélfogva az 1880: XXXI. t.-cz. értelmében e vasutak engedélyezése a kormány hatáskörébe tartozik: a ministertanács hozzájárulásával Müller Frigyes vállalkozó, mint engedélyes részére a tisztelettel másolatban bemutatott engedély-okmányt f. évi február hó 24-én kiadtam. Midőn erről az idézett 1880. évi XXXI. t.-cz. 1. §-ában foglalt rendelkezéshez képest kötelességszerű jelentésemet megtenném: van szerencsém a t. házat tisztelettel kérni, hogy ezen jelentésemet tudomásul venni méltóztassék. Budapesten, 1883. évi február hó 24-én. Báró Kemény Gábor s. k n közmunka- és hözlekedésügyi m. kir. minister. %